Csodás kirakatokból köszön vissza az ősi kínai gyógyítás
Parázs Bianka

Itt a tavasz, éljen! Két napja álltam a buszmegállóban 11 óra körül, 10 percet kellett várnom, hogy megérkezzen a busz és felvigyen a suliba. Este mikor hazaértem, a szabad testrészeim rákvörösen és ropogósan mosolyogtak rám.

Nem akarok ilyen béna lenni, hogy időjárásról csevegjek, de 26 °C van, és olyan érzésem van, mintha a Nap annyira közel lenne, hogy bármikor megsimogathatnám. Állítólag ez még nem is az elviselhetetlen kategória - az még csak eztán jön - én meg már ennyitől olvadok.

Szeretek csavarogni a városban, annak ellenére, hogy folyamatosan azon jár az agyam, mit és hogyan csináljak, mivel rengeteg iskolai feladatom van. Néhánnyal le is vagyok maradva, hiszen teljesen új programokat kell használnom, és nekem mindig nehezebben ment ezeket elsajátítani. Szóval, rengeteget sétálok az utcákon, képes vagyok napi 2-3 órát bámulva kinn tölteni a városban. Nem számít, hogy milyen napszakban, és milyen időben, minden nap elmegyek valamerre és keresek valami új útvonalat magamnak, hogy felfedezzem ezt a betonrengeteget. Este pedig a fények elmondhatatlan, hogy milyen játékot játszanak az ember szemével.

rajz_1.jpg

Nappal is leesik az állam, amikor a kis utcákban látom a garázsboltokat, az apró üzlethelyiségeket, a gyümölcsösöket, a gyógyszertárakat, amik merőben különböznek az általam megszokottól. A kirakatban találkozhatunk szárított gyíkokkal, kígyókkal, tülkökkel és teknőspáncéllal is, hiszen a kínai gyógyászatban a különféle gyógynövények mellett fontos szerepet játszanak egyes állatok különböző testrészei, szervei. Hogy őszinte legyek, engem a természetes alapanyagokkal való gyógyítás egyébként is nagyon foglalkoztat, és itt hatalmas kultúrának örvend a dolog. A gyógyszertárakban nagy ibrikekben találhatók különféle növények, teák, gombák, és ha elmondod, hogy mi a nyavajád, személyre szabottan összeállítanak számodra egy keveréket. Emellett, pedig te is bátran válogathatsz a növények közt.

Úgy tartja a kínai monda, hogy évszázadokkal ezelőtt egy farmer Yunnan vidékén találkozott egy kígyóval a földjén, és kegyetlenül elverte a botjával, majd otthagyta meghalni. Viszont pár nappal később, ugyanaz a kígyó csúszott be a földjére, és ő ismét megpróbálta megölni. Ennek ellenére pár nap múlva megint feltűnt a kígyó, a farmer értetlenkedve, de újra elverte, viszont most nem hagyta magára, hanem figyelte, hogy hogyan éli túl a halálos sebeit. A vérző kígyó elcsúszott egy hozzá közel eső gyomos részhez, és elkezdte enni a gyomokat, így másnapra a sebei begyógyultak, és visszanyerte az egészségét.

Ez a története a san qi növény felfedezésének, a Yunnan bai yao fehér gyógynövény törmelék egyik legfontosabb összetevőjének, ami az itteni hagyomány szerint a legjobb gyógyszer külső- és belső vérzésekre egyaránt.

Szeretem a történeteiket, mindig is inspiráltak, úgyhogy kifejezetten nagy örömtelés nekem itt csavarogni ezeken az utcákon. Még ha Hong Kong egy különleges igazgatású területe is Kínának, elég erőteljesen jelen vannak a hagyományőrző dolgok.

Már a sétálgatás sem okoz nagy problémát, úgy érzem egész ügyesen sikerült kiismernem az itteni közlekedés csínyját-bínját, még úgy is, hogy az autósok, buszosok szürreálisan közlekednek. Teljesen a fordítottja annak, amit Európában megszoktam, néha úgy érzem, hogy a „zebránál” sem a gyalogosnak van elsőbbsége.

buddha2.jpg

Egyik hétvégén megint egy varázslatos helyen voltam. A Tízezer Buddhához látogattunk el, és még az újév elején kiráztuk a szerencsénket a monostorban. Egy kis séta felfelé rengeteg különböző Buddha szobor kíséretében, fent pedig csodás építmények, és vadon rohangászó majmok köszöntöttek minket. Mikor ellátogatok ilyen helyekre, mindig olyan meghittség itatja át az egész lényemet, hogy úgy érzem, mintha minden alkalommal kicserélnének. Olyan töltetek kapok, hogy megállíthatatlan vagyok, mint egy golyó.

buddha1.jpg

Rajznaplómat itt követhetitek: https://www.instagram.com/arzsabi

Szerző: Parázs Bianka
Fotók: Parázs Bianka

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr3213728620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása