Külföldi szemeszter: kultúrsokkból a világ legjobb dolga lett!
Márkus Flóra

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben mindenkinek elveszem a kedvét attól, hogy valaha is külföldi félévre jelentkezzen. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog, de úgy gondolom, hogy jobb, ha tőlem tudjátok meg a kegyetlen igazságot: túl jó dolog ez az egész exchange ahhoz, hogy négy hónap elég legyen belőle. Ne dőljetek be a színes plakátoknak vagy a Facebookra és az Instagramra feltöltött mosolygós csoportképeknek – a végén a fotókon szereplő összes ember sírni fog. Mindössze annyit mondhatok: get out while you can: it’s a trap!

mosolygos.jpg

Hétfőn volt az utolsó focimeccsünk a szemeszterben. Igen, jól olvastátok: focimeccsünk. Márkus Flóra, mint amatőr futballjátékos. Hát ezt is megéltük! Gondoltam, ha már egyszer amúgy is ennyire távol kerültem a komfortzónámtól – oda, ahol az élet meg a varázslat történik – akkor, ha-már-lúd-legyen-kövér alapon csatlakozok egy amatőr focicsapathoz. Jobban mondva a többiek alapítottak egy csapatot én meg beszálltam, inkább a társaság, mint a játék öröme miatt. Mindenesetre a végén nem bántam meg ezt a döntést. Igaz, hogy nem mi voltunk a legjobbak – a félév során összesen 10 meccset játszottunk, sajnos egyiket sem nyertünk meg – de ha azt hiszitek, hogy ez majd megakadályoz abban, hogy beleírjam az önéletrajzomba, nagyot tévedtek.

2018, tavasz – McGill Egyetem, Arse’n All női futball csapat, kapus

(Erről jut eszembe: nem tud valaki egy jó gyakornoki állást nyárra? Van rendes CV-m is!)

Itt Kanadában amúgy is nagy hangsúlyt fektetnek a sportra. Az egyik bejegyzésemben már megírtam, hogy milyen jutányos áron lehet bérletet váltani az egyetem sportközpontjába. Az edzőteremben megtalálható az összes fitneszgép és eszköz, ami ahhoz kell, hogy jól-felszereltnek mondhassuk. Nem mintha értenék hozzá, hiszen én nagyrészt a futópadokat használom. Egyetlen hibája mindössze az, hogy a kivetítőkön csak curlinget vagy hoki visszajátszást mutatnak. Tegnap egy órán keresztül néztem a kanadai és amerikai női curling csapatot játszani. Egy elhamarkodott(?) ötlettől vezérelve ugyanis regisztráltam egy montreáli félmaratonra és most, mivel nincs visszaút, kemény és izzadságos munkával próbálom elkerülni a Nagy Beégést. A többiek megígérték, hogy kijönnek szurkolni nekem és kínos lenne az utolsó pillanatban beadni a törülközőt. Igyekszem legalább minden második nap elmenni futni és heti egyszer kihasználom az egyetem ingyenes úszómedencéjét is. Egyike vagyok azoknak a szörnyű embereknek, akik kényszeresen dokumentálják az edzéseiket, úgyhogy az Instagram sztorimban rendszeresen találkozhattok az uncsi futásaimmal.

Szóval megvolt az utolsó meccsünk a szezonban és kivételesen nem csak a veszteség miatt szomorkodhattunk. Már a tavaszi szünetben elkezdtem érezni, hogy valami nem stimmel velem. Levert voltam, nem volt kedvem semmihez és sokszor eszméltem fel arra a könyvtárban, hogy percek óta a semmibe bámulok a monitorom felett tanulás helyett. Nem kellett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy felállítsam a diagnózist. Megéreztem, hogy nemsokára vége a félévnek és a jeges félelem hullámai úgy öntöttek el, mint a süllyedő Titanicot.

merengos.jpg

Nem mintha nem szeretném Magyarországot vagy Budapestet és nem várnám, hogy újra láthassam a hátrahagyott barátokat és ismerősöket. Mégis, tudom, hogy nagyon nehéz lesz visszatérni a valóságba. Úgy tűnik, hogy épp csak megszoktam az itteni életem, és máris búcsút kell intenem neki. Persze az elején nem volt minden ilyen egyszerű és rózsavirágos. Az első napokban és hetekben keményen meg kellett küzdenem a kultúrsokkal és a kevésbé nyomasztó, de a hangulatot ugyanúgy befolyásoló kistestvéreivel.

Senki sem mondhatja, hogy egyszerű dolog beilleszkedni egy teljesen új és ismeretlen közegbe. Valakinek könnyebben megy, valakinek nehezebben, de még a legnagyobb világutazóknak és a legextrovertáltabb embereknek sem sikerülhet egyik napról a másikra. Én szerencsére elég tapasztalt vagyok ebben a témában, és ha összeszedem magam, akkor nagyon barátságos és vicces tudok lenni, ugyanakkor nem tagadom, hogy voltak nehézségeim, főleg a félév elején. Egyedüli magyarként voltak olyan pillanatok, amikor nagyon távol éreztem magam mindenkitől. Kis nagyképűséggel, de büszkén beismerhetem, hogy jól beszélek angolul. Magyarul viszont még annál is jobban. Végre megértettem, hogyan érezhette magát Ariel, amikor a hangja nélkül kellett elcsábítania a herceget. Mintha elvették volna a legfőbb képességem, megbénultam és csöndben figyeltem a beszélgetést. Egy nagyobb társaságban csupa angol anyanyelvűvel nehéz szóhoz jutni. Arról nem is beszélve, hogy teljesen más kulturális háttérből érkeztek ezek az idegenek, és ha egy dolgot megtanultunk a kommunikációról (azon kívül, hogy latin eredetű szó, jelentése közlés, gondolatok közzététele), akkor az az, hogy sikerességének egyik legfontosabb feltétele a közös valóságdarab. A beszélgetésekből fájóan hiányzott a közös barátok, ismerősök, magyar filmek, színészek, a fröccs és a túrórudi emlegetése. Aztán persze rájöttem, hogy a globalizáció nem csak Magyarországot érte el és a többiek is tudják, hogy kicsoda Harry Potter és Mr. Darcy. A magyar kultúrát viszont kizárólag egyedül élvezhettem. Hiába próbáltam mindenkire ráerőszakolni a nyelvet, a zenéket és a filmeket, valamiért nem voltak vevők rá, hogy Kispál és a borzot, Hiperkarmát vagy 30Y-t hallgassunk.

Az mindig örömmel töltött el, amikor valaki elmesélte, hogy volt már Budapesten és mennyire szerette, (Instant? Szimpla? Sziget? Jesz-Jesz!), de ez nem volt elég. Folyamatosan magyar zenét hallgattam: eleinte Tankcsapdát, aztán Punanny-t; volt egy nagyobb „retró korszakom”, amibe minden előadót bele tudtam passzírozni Máté Pétertől a Neoton Familián át egészen a Hip Hop Boyz-ig; mostanában pedig az idő nagy részében Szabó Benedek és a galaxisok számok szerepelnek a spotify napi mixemben. Tartottam magyar filmes napot, amikor megnéztem a Testről és Lélekről-t, a Kontrollt és az SOS szerelmet. Egy antikváriumban teljesen véletlenül ráakadtam a Liliom angol fordítására, úgyhogy esténként Molnár Ferenc drámája az utolsó dolog, ami látok, mielőtt lecsukódnak a szemeim.

Az elmúlt hónapokban ezek a védekező mechanizmusok azonban visszaszorultak. Ugyanúgy élvezem a külföldi slágereket, mint a hazaiakat (éppen Laura Branigan Gloria című slágere megy a háttérben, miközben ezeket a sorokat írom) és tévét is angolul nézek. Lettek új, külföldi barátaim, akiket ugyanúgy fogok hiányolni a félév után, mint ahogy a régieket most. Barátok, akik úgy érzem igazán megértettek engem a nyelvi és kulturális különbségek ellenére is. Barátnők, akiknek bármikor szólhatok, ha társaságra vagy egy csésze kávéra vágyom. Haverok, akikkel egy átlagos szerda este hajnali háromig fennmaradhatunk beszélgetni a semmiről. Ismerősök, akikkel egy éjszaka alatt megváltjuk a világot.

haza.jpg

Igen, itt (is) megtaláltam magam és mivel mostanra tudom, milyen az átkelés az egyik életemből a másikba, félek, hogy nagyon nehéz lesz leszállni arról a bizonyos repülőről május közepén.

Mint minden jó mesében, most is a végére marad a tanulság. Ne jelentkezzetek külföldi szemeszterre, ha nem vagytok felkészülve rá, hogy milyen nehéz lesz hazamenni utána. Az ember hozzászokik a pörgéshez, ahhoz, hogy mindig történik valami és folyamatos impulzusoknak van kitéve. Könnyű hozzászokni ehhez az élethez – az utazás a legkeményebb kapudrog, amiről nem lehet lejönni. Persze érvelhetünk azzal, hogy ezen az elven kiindulva semmibe se kezdjen az ember, mert egyszer úgyis vége lesz. Ebben azért van valami igazság. Rátok bízom a döntést. Csak annyit mondok, én szóltam előre!

Szerző: Márkus Flóra
Fotók: Shutterstock

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

http://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr3813781038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok