Utolsó poszt Portóból
Jaksics Luca

Sziasztok! Nagyon nehéz összehoznom ezt a posztot, mert ez már azt jelenti, hogy a Campus Mundi félévem végéhez közeledem.

Amikor Lisszabonban jártam, a szálláson találkoztam egy belga sráccal, aki már a második félévét töltötte külföldön és a lehető legjobb tanácsot adta, amikor megtudta, hogy egy hónapom maradt hátra:

csinálj meg mindent, amit az elején elterveztél, mert az utolsó hónap olyan gyorsan elmúlik, hogy észre sem veszed!

Szóval, azóta igyekszem minden pontot kipipálni, amit még a legelején elterveztem.

Ilyen volt például az, hogy minél több embert megismerjek és barátokat szerezzek.
Ez, úgy érzem, teljes mértékben sikerül, tekintve, hogy már most találkozókat tervezünk a legközelebbi barátaimmal és még mindig, minden egyes nap új emberekkel találkozom, akik elképesztően nyitottak és azonnal lehet velük beszélgetni mindenről. Ahogy azt a legelején is írtam, szeretem megismerni más országok kultúráját, és itt olyan emberekkel találkoztam, akik minden nap inspirálnak és motiválnak, hogy még többet utazzam és még több nyelvet tanuljak. Találkoztam olyannal, aki Törökországban született, de San Franciscóban nevelkedett, évekig oroszokkal gimnasztikázott, majd Oroszországban versenyzett, Argentínában élt egy évet, Franciaországban egy felet és még számtalan országban megfordult, most pedig Portóban él már egy éve és öt nyelven beszél folyékonyan. Az egyik legjobb barátnőm hasonlóan öt nyelven beszél és nyáron kezd neki egy hatodiknak.
Az elején említettem azt is, hogy meg szeretnék tanulni alapszinten portugálul, hát ez nagyjából sikerült is, hiszen teljesítettem az A1 szintű nyelvkurzust, de még nagyon sokat kell foglalkoznom vele, hogy magabiztosan társalogni tudjak.

18_01.jpeg

Egy másik ilyen célom az volt, hogy beutazzam az országot. A Porto közelében lévő kisvárosoktól kezdve egészen Algarve gyönyörű tengerpartjaiig sikerült bejárnom Portugáliát. Aveiro és Costa Nova a személyes kedvencem, de Sintra is csodaszép!

18_1.jpg

A túrázás is megvolt egy nemzeti parkban, méghozzá az északon lévő Geresnél. Ide ESN Porto szervezésű kirándulással mentünk egy napra. Ez a hely volt az, ami a legjobban emlékeztetett az Azori-szigetekre, hiszen gyönyörű vízesések mentén túráztunk, a vízesés lábánál lévő patakban fürödtünk és a naplementetét az egyik legszebb kilátópontról néztük. Az Azori-szigetekről már írtam egy beszámolót, de megérne még egyet, annyira gyönyörű!

18_2.jpg

Még egy bakancslistás pont volt a szörfözés, amire Porto nagyszerű hely! Bár nem lett a kedvenc sportom, de nagyon nagy élmény volt, és mindenkinek ajánlanám, akinek van rá lehetősége! Egy jó tanár nem árt hozzá, pláne ha beszél három szónál többet angolul, de így is sikerült felállnom egy pillanatra! A szörf lecke után egy hétig nem kellett sót használnom semmibe, annyi vizet nyeltem, de így is megérte! ESN kártyával csak 10 euró volt maga az óra, a neoprém ruha és szörfdeszka bérlés egy órára.

18_3.jpeg

Nagyon büszke vagyok arra is, hogy lángos és pogácsa függővé tettem a barátaimat, és hogy alig várják, hogy Magyarországra látogatva bevásároljanak Piros Aranyból és Túró Rudiból!

18_4.jpeg

Ez az utolsó poszt, amit még Portóban írok, a következőt már otthonról fogom. Ezt az érzést szörnyen nehéz megfogalmazni, és igazán csak az értheti, aki járt már hasonló cipőben.

Az idegenekből családdá vált barátokat elhagyva hazaérkezni az igazi családhoz keserédes érzés.

Pont arról beszélgettünk egyik este a naplemente után egy parkban sörözgetve, hogy létezik-e „poszt-Erasmus depresszió” vagy sem. Mert akkor, ott úgy éreztük, hogy már el is ért minket. De persze ez senkit ne tántorítson el attól, hogy belevágjon, hiszen megannyi közös utazást terveztünk azon az estén és mindenki meghívta a csapatot a saját hazájába, így még több kaland elé nézünk!

Majd igyekszem azokról is beszámolni valamilyen formában, ha máshol nem, hát az instagramon: @lucajaksics

További szép napot!

Luca

Szerző: Jaksics Luca
Fotók: Jaksics Luca

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr2414104263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok