Aveiro, Portugália Velencéje
Jaksics Luca

Sziasztok! A tavaszi szünet beköszöntével ellátogattunk Aveiroba, ami egy Portotól délre található kisváros. Aveirot Portugália Velencéjének is nevezik a lagúnája és a kézzel festett csónakjai miatt, amik valóban az olasz város hangulatát idézik. Reggel indultunk busszal Portóból az ESN Porto szervezésével és szerencsénkre napsütéssel érkeztünk Aveiroba.

9_1.jpeg

Kép: Miriam Roman Porro

Az első program a gondolázás volt. Persze, mire mi odaértünk, a csapat 90 százaléka már elment egy korábbi csónakkal, így mi utolsóként, de cserébe a legjobb társaságban tettük meg az egy órás utat. A gondolázás ára 10 euro/fő, gyerekeknek féláron van. Közben azt is megtudtuk az idegenvezetőtől, hogy milyen hagyományos módszerrel nyerik ki a sót az óceánból.

9_2.jpeg

Kép: Sipos Nóra

Ezután egy workshopon vettünk részt, ahol megtanultuk hogyan készíthetjük el a híres helyi desszertet az ovos moles-t. Ha a hozzávalókat nézzük, valóban egyszerűnek tűnik az elkészítése: víz, cukor és tojássárgája kell csak hozzá. Azonban a vizet fel kell főzni a cukorral, és pont mielőtt karamellizálódna, hozzá kell adni a tojássárgáját és 45 percig folyamatosan kavargatni kell. A krémet utána egy napig állni hagyják, majd különböző formájú ostyalapokba töltik, amiket utána szintén állni hagynak egy napig. Az ovos moles név le van védve, csak az Aveiroban készült desszertet hívhatjuk így.

9_3.jpg

Portugália híres a desszertjeiről, ahogy ezt már egy előző bejegyzésben is említettem. Ezt a kijelentésemet támasztja alá, hogyha Aveiroba utazunk, és kimegyünk az óceánpartra Costa Nova-ra, meg kell kóstolnunk a bódékban készült tripast, ami leginkább egy töltött palacsintára emlékeztetett engem, annyi különbséggel, hogy a tésztát egy gofrisütőre emlékeztető szerkezetben sütötték ki.

9_4.jpg

Az óceánparton színes-csíkos házak sorakoznak, igazi vakáció hangulatot teremtve a 12°C-ban is. Nyáron pedig élvezhetjük a homokos strandot és a nagy hullámokat.

9_5.jpg

Ha van kedvenc városotok Portugáliában, esetleg Porto közelében írjátok meg kommentben, hogy meglátogathassam! :)

További képekért keressetek az instagramon: @lucajaksics

Szép napot,

Luca

Szerző: Jaksics Luca
Fotók: Jaksics Luca, Miriam Roman Porro, Sipos Nóra 

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr7513803488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok