#2 A kezdetek folytatása, felhőtlen boldogság
Bíró Ákos

Az új élményektől valósággal kicsattanok! Nagyon-nagyon jól sikerült az első hét, pont annyi gondom volt, mint felhő az égen nyáron Kuvaitban…:D

1_4.jpg

A nyelvi centrumban nem írtam szintfelmérőt a későbbi érkezés miatt, ezért azt mondták, menjek el az igazgató helyetteshez, majd ő megmondja milyen szinten vagyok. Nem mondta meg, mert nem tartózkodott az irodájában. Akkor menjek, nézzem meg ezt meg azt a csoportot. Megnéztem, és egy harmadikat választottam. De beszéltem a tanárnővel és később megtaláltam a „szintfelelőst” is, s kettejük egyetértésével hivatalosan is a választott csoporthoz került a nevem.

Már az első óra is nagyon izgalmas volt, 4 csoportra lettünk osztva és különböző helyzetekből kellett megvitatni a menekült helyzetet, s érvelni különböző álláspontok mellett: szír/jordán kormány, illetve a lakosság szempontjából.

Említettem, hogy fel kell fedeznem a buszjáratokat. Ezt két nap alatt ütöttem nyélbe.

Sokak számára ijesztő lehet az itteni tömegközlekedés, engem kifejezetten szórakoztat: villamos vagy metró nincs, csak buszok vannak.

A személyzet két főből áll, a sofőrből és egy másikból, akit én csak rikkancsnak nevezek: ő az, aki míg áll a busz kajabál mindenfelé, hogy szálljanak fel az utasok. De tényleg, leszólít mindenkit, rendesen kerít. Majd mikor megtelt a jármű, körbejár és mindenkitől beszedi a 40 garas (100 garas=1 dínár,1dínár= kb 400 forint) viteldíjat, sajátos módon csörgetvén az érméket, s ujjai közé csokorba fonva a bankókat. Mindenkinek nagyon pontosan adnak vissza és ha elfelejtik, akkor körbekérdeznek, kinek jár vissza. Nagyon-nagyon pontosak és becsületesek. Ugyanakkor a buszokra nincs mindig kiírva hova is mennek, a megállók egyéni preferenciák alapján találhatók. Persze vannak csomópontok, ahol többnyire megáll, de amúgy ha jelzem a rikkancsnak akkor leengednek. Ugyanez érvényes a felszállásra is, úgy állnak meg bárhol akár egy taxi.

A buszok állapota néha mókás. Például attól, hogy ki van törve a busz ablaka még gurulni tud…

Csak nehogy kiessen az ablakon a telefon a kezemből, amikor a sofőr éppen megtáltosodik, nem mindig figyelembe véve az út egyenetlenségét. :D

A város további felfedezése mellett muszáj megemlítenem egy elképesztő színfoltját az itteni életnek: tartózkodási engedélyért mentem a rendőrségre és a kapuban álló, rohamfelszereléses uraktól (sisak, mellény, nagy csúzli a nyakban…) megérdeklődtem, hová is kellene mennem, melyik irodájukban adják a szükséges papírt.

A reakciótól majdnem hátraestem: mondták, hogy sajnos mára bezárt, jöjjek vissza ekkor és ekkor, viszont tessék foglalj helyet, egyél velünk valamit. No nem félelemből vagy ilyesmi, de pont nem voltam éhes... :D

Egyéb programok is akadtak hétvégére: összehaverkodtam pár sráccal az egyetemről, és péntek este elmentünk focizni.

Aki ismer, tudja mekkora anti-talentum vagyok labdarúgás terén, amit, ahogy most is, lelkesedéssel pótolok.

Bár többnyire a mi csapatunk kapott ki, sikerült szereznem két gólt a másnapi izomláz mellé. Utána még meginvitáltak a srácok vacsorázni. Egy jemeni étteremben pótoltuk a felhasznált energiákat, miután végigversenyezték az odautat, mind hangerő, mind pirosnál füsttel-kézifékkel indulás terén…

A hetem végére a koronát az egyetemi kirándulás tette fel. Minden hétvégén, szombaton szerveznek programokat, amikor országon belüli nevezetességeket, történelmi helyeket nézünk meg. A program erre a hétre Ammán belvárosa volt: reggeli a Hásim étteremben, knafeh (fantasztikus édesség, baklava-szerű, olvasztott sajttal, pedig egyáltalán nem vagyok édesszájú) majd Citadella és autómúzeum, ahol találtunk egy kis meglepetést is: az egyik Lamborghini motort Magyarországon gyártották.

2_6.jpg

Itt már jártam egy éve, s a régi szép emlékek ezúttal még szebbé lettek. Este még egy filmfesztivál is belefért, ahol a „Viszkis” című filmet vetítették... Utána, mikor a hazaútra taxit fogtam (tudom, tudom, de éjfél felé tendált az idő, olyankor már nincsenek buszok) szintén meglepetés ért: mikor már ismerős környéken voltam, mondtam a sofőrnek, hogy itt tegyen ki, álljunk meg 5 dínárnál, innen ismerem az utat és lesétálom…erre leállította a taxiórát és kijelentette hogy bár megegyeztünk a viteldíjban, ő hazavisz! Vasárnap pedig már misére is eljutottam. Felidéződtek bennem az emlékek a kuvaiti templomi közösségről. Most már több mint egy éve nem hallgattam misét arabul.

De ez a sok élmény mind nem lett volna ugyanaz az itteni társaság nélkül. Megismerkedtem a többi magyar diákkal (egész sokan vagyunk) s másokkal is,

valójában a beszélgetések, együtt nevetések tették igazán, talán életem eddigi legszebb hetévé a leírtakat.

3_5.jpg

Szerző: Bíró Ákos
Fotók: Bíró Ákos

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr1914288829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok