Szakmai gyakorlat Kárpátalján
Biró Gergő

Látom, hogy a világegyetemista blogon szerzőtársaim milyen csodálatos tájakon utaznak és töltik napjaikat. Van, aki Indonéziában úszóversenyen képviselte hazánkat és banánlevél „tányéron” mindenféle finomságokat eszik, van, aki párizsi kirándulással dobja fel az ösztöndíjas időszakát, van, aki a tanulásban megfáradva a bögréjével közösen készít blogbejegyzést. Megannyi érdekes történet és izgalmas élmény.

A fiatalok rendkívül izgalmas és tartalmas ösztöndíjához képest az enyém picit más. Én nem egyetemi félévre érkeztem Kárpátaljára, hanem szakmai gyakorlatra. Így nem tanórák és szemináriumok várnak rám nap, mint nap, hanem munka.

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségénél (röviden KMVSZ) kezdtem meg a szakmai gyakorlatomat idén szeptemberben. Azóta főleg irodai munkákat bíznak rám, rengeteg gazdafórumot, szakmai továbbképzést és egyéb rendezvényt szoktunk ugyanis szervezni.

Viszont hála Istennek nemcsak irodai teendők akadnak. Volt szerencsém az első Kárpátalján termett batátákat betakarítás előtt magyarországi szakemberekkel szemrevételezni. Erről írtam is beszámolót, ami megjelent a KMVSZ honlapján, illetve megjelent a Kárpátinfo hetilap honlapján is.

dsc_0638.jpg

 

Részt vettem egy kedves kis rendezvény megszervezésében is, ahol általános iskolás elsős gyermekek részére szerveztünk palacsintaevő versenyt.

Erről videó összefoglalót készítettem:

Üzleti tervezés Kárpátalján

A sok rendezvény, szakmai nap, gazdafórum szervezése mellett olyan izgalmas és érdekes alkalmakon is van lehetőségem részt venni, mint az üzleti tervezés képzés kárpátaljai vállalkozók részére. A két hétvégés üzleti képzésen a vállalkozók olyan hasznos ismereteket szereznek, illetve olyan gyakorlatokat, feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek révén újra tudták gondolni a vállalkozásukat hatékonysági és nyereségességi szempontból.

A képzésen egy tanácsadó cég szakemberei osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az eseményről beszámolót írtam és videó összefoglalót készítettem. Emellett volt szerencsém megismerni több magyar vállalkozót is, illetve a képzést tartó szakembereket is. Így találkozhattam Hörömpöly Csabával, aki HR és vezetési tanácsadóként több multinacionális nagyvállalattal és civil szervezettel is dolgozott együtt, megismerhettem Bede-Fazekas Mátét, aki megújuló energetikai tanácsadó és menedzsment szakember. Arról pedig, hogy milyen kicsi a világ ismételten megbizonyosodhattam, hiszen rég nem látott ismerősként üdvözölhettem Tóth Zoltánt, aki szakközgazdász és szakpszichológus.

dsc_0654.jpgHörömpöly Csaba és Tóth Zoltán itt éppen az egyik csapatfeladat összefoglalóját hallgatja.

Az üzleti tervezés képzés jelentős részét Forgách Péter és felesége finanszírozta magánszemélyként, akik nemcsak ilyen módon vállaltak részt a képzésben, hanem személyesen is jelen voltak mindkét napon, és fáradhatatlanul vettek részt minden programon.

forgach_peter.jpg

Betekintés a gazdafórumok világába

Annak köszönhetően, hogy szakmai gyakorlatomat a KMVSZ-nél töltöm, kísérőként részt tudtam venni a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán.

Elsőkézből értesültem arról múlt héten, hogy a Szlovákiai Agrárkamara is teljes jogú tagja lett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának. Illetve jelen lehettem azon a nem sajtónyilvános beszélgetésen, ahol a tagszervezetek éves beszámolói elhangzottak, és ahol a Kárpát-medencét lefedő falugazdász hálózat feladatairól és szerepéről mondták el szakmai javaslataikat, véleményüket a jelenlévő agrár szakemberek.

tavaszi_oszi_kepzes_resztvevoi.jpg

Ha nem vagyok a KMVSZ gyakornoka, akkor ezen a találkozón biztosan nem vehettem volna részt. A Campus Mundi ösztöndíj remek lehetőség a szakmai megmérettetésre és más kultúrák megismerésére. Szerintem ez nemcsak ablak, hanem ajtó is a világra.

Szerző: Biró Gergő
Fotók: Biró Gergő

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr514384724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok