Milánó, ahol egy katedrálissal soványabb lett a bakancslistám
Bali Cintia

Már a rajzérettségire készülve teljesen belehabarodtam a Milánói dómba, így amikor megláttam a – nem csalás, nem ámítás – négy eurós buszjegyeket a Flixbus honlapján, azonnal lecsaptam rájuk. Innentől kezdve már csak azért kellett rimánkodnom, hogy az időjárás is kegyes legyen hozzám, ugyanis természetanya az utóbbi időben nem kimondottan kedvezett az utazni vágyóknak. Bár igen sanszos volt, hogy az esős idő Milánóban is utolér, kivételesen optimista voltam, és a fogason hagytam az esőkabátomat. Mint utólag kiderült ezt igen jól tettem, mivel sikerült kifognom az elmúlt hetek egyetlen napsütéses délutánját. 

katedralis2.jpg

Amióta itt vagyok, most először utaztam egyedül, ami némileg még engem is meglepett, ugyanis kimondottan élvezem mikor a magam útját járhatom egy-egy utazás alkalmával. Amúgy sem hiszem, hogy sokan tolerálták volna azon megmásíthatatlan elhatározásom, hogy gyalog eredek a Milánói dóm nyomába, ami megközelítően hét kilométerre volt a Lampugnano állomástól, ahová a busszal megérkeztem. A külvárosi területek feltérképezése már Padovában is a kedvenc időtöltésemnek számít, így a legkevésbé sem bántam meg a kimerítő gyalogtúrát. Ráadásul sikerült úgy eltévednem, hogy véletlenül belebotlottam a Santa Maria delle Grazie-templomba, aminek persze az igazán látványos része, ahol Az utolsó vacsora is található, hétfőnként bezárja kapuit a kíváncsi szemek előtt, így sajnos esélyem sem volt beverekednem magam a látogatók közé.

castello.jpg

Miután visszataláltam a helyes ösvényre, már csak fél óra választott el attól, hogy végre a saját szememmel is megcsodálhassam a dómot,

ami mindig is azokra a csepegtetett várakra emlékeztetetett, amiket gyerekkoromban építettünk a tóparton a családi nyaralások alkalmával.

Ahogyan közeledtem nőttön-nőtt az izgatottságom, és amikor végre megpillantottam a dómot elállt a lélegzetem is. Persze amikor kihalásztam a táskám mélyéről a fényképezőmet – amit ezúttal sikerült feltöltenem, nem úgy, mint amikor Velencébe utaztunk – akkor ért a felismerés, hogy a memóriakártyámat bizony sikeresen a számítógépemben hagytam. Ekkor vettek izgalmas fordulatot a dolgok, ugyanis a lemerülőfélben lévő telefonommal kellett úgy manővereznem, hogy a térképhasználat és a fotózás mellett késődélután még legyen benne annyi szufla, hogy meg tudjam rajta nyitni a buszjegyemet. (Aggodalomra semmi ok, azért hazaértem.)

Mikor sikerült túltennem magam ezen a sajnálatos eseményen elvágtattam a jegypénztárakhoz, ahol már azért sorszámot kellett húznom, hogy egyáltalán valaki szóba álljon velem és sikeresen begyűjtöttem a belépőimet, amelyek feljogosítottak arra, hogy belépjek a katedrálisba, valamint arra is, hogy mind a 251 lépcsőfokot megmászva elkápráztasson a kilátás, ami a dóm tetején várja az érdeklődőket. Ez utóbbiért egyébként igen borsos árat kell fizetni, kiváltképp, ha úgy döntünk, hogy lábainkat megkímélve inkább lifttel szeretnénk feljutni.

kilatas.jpg

Mindezek után következett a katedrális, amely belülről is méltó a hírnevére. Bár kívülről első pillantásra nem tűnik nagynak – ennek hátterében gyanús, hogy a dómot körülvevő szintén monumentális épületek állnak –, belülről elképesztően tágasnak éltem meg. Annak ellenére, hogy az egy négyzetméterre eső turisták száma általánosságban igen magasnak mondható,

a katedrális hihetetlen nyugalmat áraszt, órákat tudtam volna ücsörögni mindenről elfeledkezve, az üvegablakok pedig teljességgel elkápráztattak.

katedralis.jpg

Végül azért sikerült könnyes búcsút vennem a katedrálistól, így sikerült eljutnom a Castello Sforzesco-hoz, ami a város egyik igen jelentős 15. századi építménye, valamint vetettem néhány pillantást a Galleria Vittorio Emanuele II-re is, ahol főleg különböző butikokban és éttermekben szórhatjuk el a pénzünket, bár félő, hogy a gatyánk is rámegy, így még mielőtt kísértésbe eshettem volna, az ingyenes Diabolik kiállítás felé vettem az utam.  Ez egy meglehetősen híres olasz képregény, aminek a rajzfilm változatát a hozzám hasonló vénülő egyetemisták még láthatták a hazai tv adókon is. (Én egyébként mindenütt megtalálom a képregényeket, egészen különleges szenzorom van hozzá.)

galleria.jpg

Bár szívesen töltöttem volna még hosszú-hosszú órákat a város felfedezésével, az órámra pillantva el kellett fogadnom, hogyha nem akarom a katedrális küszöbén tölteni az éjszakát, akkor jobb, ha lassan az állomás felé veszem az irányt, ezúttal metróval, ugyanis egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a lábaim készen állnak egy újabb hét kilométeres kalandra. 

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 

oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr4614757863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása