Egy elhagyatott jeuzsita rendház története
Nagy Anna

Még a szálláskeresésről írt bejegyzésemben írtam a kollégiumomból való remek kilátási viszonyokról, értve ezalatt a rögtön szemünkbe ötlő többemeletes, vöröstéglás épületet is. Az elmúlt napokban figyeltem fel arra, hogy feltűnően hasonlít stílusában egy utcával arrébb lévő, Rue Brialmont 11. szám alatti házra és a Rue Royal melletti templomra.

Rögtön felmerült bennem a gyanú, hogy a három épületnek valamilyen módon összekapcsolódik a története, így rájuk kerestem a brüsszeli házakat listázó adatbázisban, az Irismonumenten. Az eredmény elképesztő:

egészen az 1990-es évekig az egész háztömb a jezsuiták tulajdonában állt.

A rendház építése több szakaszban, hosszú évtizedeken keresztül zajlott, mire elnyerte végső formáját, jóllehet a környéken már 1856-ban éltek szerzetesek. A Le Botanique parkkal szembeni, a flamand közösség által Gesúkerkként emlegetett templom csak 1865-re készült el, ezt követte 1890. és 1897. között a Rue Brialmont 11., majd 1929-ben a Rue Traversiére 2. szám alatti lakóegység felépítése. Tudomásom szerint egészen az 1990-es évekig működött itt a rendház, a feloszlást követően azonban az épületek sorsa megpecsételődött, a mai napig lezáratlan gazdasági és szociálpolitikai csatározások színhelyévé vált.

20191005_135453.jpg

A kálvária a 2000-es évek elején kezdődött, amikor Pierre Buyssens svájci üzletember felvásárolta a templomot és a Rue Traversiére 2. alatti házat, hogy luxusszállodát alakítson ki bennük. Az állam azonban idáig mindig megtagadta az építési engedélyt, arra hivatkozva, hogy a szállodaépítés nemhogy nem jelent megoldást a környéken uralkodó lakáskrízisre, de mélyíti is a problémát azzal, hogy nem veszi figyelembe a rászorultak igényeit. Az indulatok 2013 őszén csaptak magasra, amikor a rendőrség megpróbált több mint 200 házfoglalót, köztük 63 gyermeket kilakoltatni, az egyébként évek óta üresen álló épületekből. A jogvédő szervezetek az akció leállítását és az ottlakók helyzetének rendezését követelték, nyomásukra Buyssens is elállt a kilakoltatás engedélyezésétől.

20191005_135130.jpg

Hogy lássuk, a lakók nem jókedvükből és adófizetési kötelezettségüktől való megszabadulás végett költöztek be, a teljes kép ismerete szükséges.

Hivatalos statisztikák szerint a brüsszeli régióban mintegy 6,5 millió négyzetméternyi kihasználatlan, lakhatásra alkalmas terület áll rendelkezésre, egy családnak mégis átlagosan 10 évet kell várni ahhoz, hogy bérlakáshoz jusson.

Az albérlet a szegényebbek számára sokszor nehezen megfizethető, jövedelmük közel 40%-a a lakbérre megy el. Sokan ezért az úgynevezett „squattolás”, azaz házfoglalás mellett döntenek, annak ellenére, hogy 2017 októbere óta illegálisnak minősül.

20191005_141829.jpg

Az építési feltételek ezután tisztázódtak, melynek értelmében Buyssens a parkoló és szállodatér csökkentésével, szociális bérlakások létrehozásának vállalásával kaphat engedélyt. A vita még nem rendeződött, a bejáratot azonban kordonnal kerítették el, a kerítésekre szögesdrótot szereltek, és csak néhány koncert erejéig nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A helyszínt 2017-ben fedezte fel újra a Bruxelles ma Belle kezdeményezés, amelynek keretében a La Femme nevű együttes forgatott a templomtérben videóklipet. A háttérben a falakra festett kísérteties graffitik is jól kivehetők:

A három épület közül Rue Brialmont 11. története mondható a legbékésebbnek, melynek falai közt 2013 óta a Greylight Projects nevű hollandiai, független képzőművészeket támogató kezdeményezés működik. Engem a koncepció és az ennek otthont adó épület is a budapesti Jurányi Inkubátorházra emlékeztet, csupán színházi társulatok hiányoznak. Az alagsorban kap helyet az aktuális kiállítás, amelynek adottságai ideálisak hang- és videóinstalláció kialakítására. A földszint és az első emelet az alkotói műhelyeknek ad helyet, ide csak óvatosan kukkantottam be. Az üzemen kívüli lift is meghökkentő volt, ilyen luxust igazán nem vártam volna el egy rendház részéről. :)

A hely kuriózuma azonban egyértelműen az első emeleti, szintén kiállítótérként használt, elhagyatott kápolna volt, melynek láttára a lélegzetem is elakadt.

A továbbiakban beszéljenek a képek...

 

Források:

Irismonument: Rue Brialmont 11.

Irismonument: Rue Traversiére 2.

Irismonument: Gesúkerk

2015-ös cikk a brüsszeli lakhatási problémákról

Egy cikk a brüsszeli lakáshelyzetről és squatterekről

A hotel projekt jelenlegi állása

Greylight Projects

 

Szerző: Nagy Anna

Képek: Nagy Anna

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6115213084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) Bécs (10) Belgium (3) Beregszász (7) bicikli (2) blog (166) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brüsszel (4) búcsú (1) Busan (4) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (244) Campus Mundi freemover (1) card (1) challenge (1) Chiang Mai (1) chili (2) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (8) Donaustauf (1) durian (1) edzés (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (1) egyetem (2) egyetemista (234) egyetemi élet (3) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (9) észt nyelv (1) fagyizó (1) fagylalt (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) Firenze (1) fóka (1) Franciaország (5) freemover (3) futóverseny (1) gasztronómia (4) Grand Canyon (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) Jakarta (15) Japán (1) játék (1) Jordánia (15) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (1) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kihívás (1) Kína (8) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (184) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Lugano (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Milánó (3) milliomos (1) Mirabell kastély (1) Mödling (1) Moszkva (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) múzeum (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Németország (21) New York (8) Normandia (2) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) Olas (1) Olaszország (25) Olympic Park (1) önkéntesség (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (202) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) papaya (1) Passau (8) Pathé (1) Peipus-tó (1) pénz (3) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) Porto (5) Portugália (15) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (165) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) Sisimiut (14) spórolás (1) sport (1) stratégia (1) street art (1) sushi (1) Svájc (1) szakmaigyakorlat (27) szakmai gyakorlat (1) szállás (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulmányi ösztöndíj (202) Tartu (8) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (1) Tenerife (1) tengerpart (1) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) tömeg (2) Toszkána (1) Trento (1) Tübingen (11) túra (1) turista (1) Új-Mexikó (2) újév (1) Ukrajna (11) USA (16) vallás (1) várostörténet (1) Velence (1) vendégposzt (16) vendégposztoló (2) Verona (1) VilágEgyetemista (243) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Yeouido (1) Zentralfriedhof (1) Címkefelhő