Így szerezz barátokat külföldön!
Maár Noémi

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy minden cserediák fejében megfordul az a gondolat, hogy hol és hogyan fog barátkozni. A posztomban ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani, hogy melyek azok az ismerkedési lehetőségek, amikre én a kiutazásom előtt nem is gondoltam, és a leghasznosabbak lettek számomra.

Először is a cserediákoknak nagyon sok programot szerveznek, ahol lehetőség van ismerkedni. Az orientációs héten szinte minden nap erről szól. Ez akár egy közös társasjátékozást vagy városnézést is jelenthet. Viszont a szemeszter kezdetével egyre nehezebb összehozni a közös találkozásokat azokkal, akikkel teljesen eltérő órarendünk van. Ennek következtében a félév során sokkal szorosabb barátság tud kialakulni azokkal, akikkel közös órákra járunk. Amellett, hogy van lehetőségünk átbeszélni a tanultakat és együtt készülni, úgy érzem, hogy az órák egyfajta közösségkovácsoló szereppel is rendelkeznek.

img_5110-001.JPG

A második, ami gondolom a legtöbb ember számára már ismert: a péntek esti bulik. Ilyen volt múlt héten a neon party is. Emellett keddenként és csütörtökönként szigorúan este 11-ig van lehetőség a központi kollégium bárjában összeülni és ismerkedni beerpong, vagy egyéb játékok keretében.

A harmadik, ami a legmegdöbbentőbb helynek bizonyult az ismerkedésre: a sportcentrum. Passauban a diákoknak 15 eurót kell fizetni egy félévre, és korlátlanul járhatnak edzésekre. A hét mindennapján reggeltől estig számtalan lehetőség közül lehet választani. Az egyik ilyen aerobik órán ismerkedtem meg egy szlovák és egy olasz lánnyal, akikkel azóta előre egyeztetünk, hogy mikor milyen órára menjünk, és utána milyen programot csináljunk. Amellett, hogy nagyon motiválóan hat mindegyikünkre, nagyon szoros kapcsolatot sikerült így kialakítanunk. Mindenkinek ajánlom, hogy minden lehetőséget ragadjon meg a félév alatt, amit az egyetem kínál!

img_5147.JPG

A negyedik és egyben az utolsó: a kollégium. 8 emberrel osztozkodom a konyhán, ami eleinte meglepő volt, mert vannak olyan kollégiumok, ahol minden szobának van sajátja, de úgy érzem, hogy teljesen megéri az osztozkodás. A közös főzés mellett minden szerdán kollégiumi napot tartunk, amikor játszunk, sétálunk vagy egyszerűen beszélgetünk.

Szerző: Maár Noémi

Képek: Maár Noémi

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6415268176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (2) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) barát (1) Bécs (10) belga (1) Belgium (5) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (174) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brüsszel (4) búcsú (1) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (259) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) challenge (1) Chiang Mai (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (10) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (2) Egyetem (1) egyetemista (247) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (13) észt nyelv (3) étel (2) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (1) festmény (1) finnugor (1) Firenze (1) fóka (1) food (2) forraltbor (1) Franciaország (5) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (4) Grand Canyon (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Jakarta (15) Japán (1) játék (1) Jordánia (15) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (1) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (1) kihívás (1) Kína (8) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (190) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (1) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Lugano (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Milánó (5) Milano (1) milliomos (1) Mirabell kastély (1) Mödling (1) Moszkva (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) művészet (2) múzeum (4) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Nürnberg (1) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) Olas (1) Olaszország (28) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (210) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) papaya (1) Passau (9) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (3) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) Porto (5) Portugália (15) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (166) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) Sisimiut (14) spórolás (1) sport (1) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (1) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) szakmaigyakorlat (28) szakmai gyakorlat (1) szállás (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (212) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (10) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (1) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) tömeg (2) Toszkána (1) Trento (1) Tübingen (11) túra (1) turista (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (16) vallás (1) várostörténet (1) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (17) vendégposztoló (2) Verona (1) VilágEgyetemista (257) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (1) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) Címkefelhő