Hogyan turbózzuk a vizsgaidőszakot bryndzové halušky-val?
Tóth Anna

A bécsi orvosi egyetemen a vizsgák és a vizsgaidőszak jellege egészen más, mint Magyarországon. Míg otthon a téli és nyári szemeszterben van egy-egy hat hetes vizsgaidőszak, addig itt kint az egész éved összes kötelező tárgyából június végén teszel egy napon egy-egy tesztes vizsgát.

Ez a rendszer, ahogy látom, sok terhet levesz a hallgatókról. Év közben van idejük a kutatási témájukkal foglalkozni és kikapcsolódni, viszont elég stresszes szituációnak tartom, hogy az egész éves teljesítményed egy napra van feltéve, és az itthoni rendszerrel ellentétben csak egyszer lehet menni javítóvizsgát tenni, azt is nyár végén, augusztusban.

A tesztes vizsga forma biztosítja a hallgatók anonimitását és azt, hogy az osztályzatot ténylegesen a teljesítményére kapja, és ne esetleg szimpátia alapján.

Ezt jó dolognak tartom, mert itthon általában szóbeli vizsgák vannak, és éreztem már úgy, hogy a jobb jegyet esetleg azért nem kaptam meg, mert nem voltam szimpatikus a vizsgáztatónak. Egy szó mint száz, jelenleg abból állnak a napjaim, hogy az év végi tesztes bécsi vizsgáimra készülök. Azonban mindig fontosnak tartottam, hogy időt szánjak a kikapcsolódásra. Bár tanulnom kell, és kevés az időm, be tudok zsúfolni néhány pihentető programot.

foto_by_lakatos_daniel-001.jpg

Legutóbb például egy délutánra a Bécstől egy órára található Pozsonyba, Szlovákia fővárosába utaztunk el, ugyanis a Flixbus oldalán találtam jegyet, ami mindössze egy euróba került. A program nagyon jónak ígérkezett, egy probléma akadt, hogy szinte végig esett az eső, de azért mi nagyon jól éreztük magunkat.

img_20190522_174048k.jpg

Felmentünk a várhoz, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a Dunára. A magyar királyok koronázási templomát is megnéztük, sétáltunk a belvárosban, amely megőrizte régi hangulatát, és telis-tele volt sörözőkkel, éttermekkel.
Két helyre is ellátogattunk, mindkettőt ismerőseink ajánlották. Az egyik a Szlovák Söröző (Slovak Pub), ahol jellegzetes szlovák étel- és italkülönlegességeket lehetett kóstolni. Mi a juhtúróval és sült szalonnával megszórt galuskát, a bryndzové halušky-t választottuk, ami nemzeti ételnek számít. Azt pedig egyik barátom mesélte a kiutazásunk előtt, hogy Pozsonyban van egy titkos koktélbár, ahova egy kávézóból egy szekrényen át lehet bemenni, mint a Narnia című filmben. Muszáj volt ellátogatnunk oda.

Egy Urban Bistro nevezetű helyre kellett bemenni, ahol az emeleten egy szekrényajtón keresztül be tudtunk jutni a Michalska Cocktail Room titkos bárba.

Itt nagyon finom koktélt ittunk, és nagyon tetszett nekem, hogy a hely a 20-as évek világát idézte vissza, ami az egyik kedvenc korszakom.

bratislava-foto_by_lakatos_daniel.jpg

Összességében nagyon jól éreztük magunkat Pozsonyban, jó volt Bécs után egy kisebb városban is kis időt eltölteni. Az árak a bécsihez képest nagyon barátságosak voltak, így a kirándulás abszolút a low budget kategóriában maradt.

Híres látványosság Pozsony közelében a dévényi vár, az egykori magyar királyság nyugati kapuja. Ez most sajnos nem esett útba, de ide is szeretnék eljutni.

Szerző: Tóth Anna

Fotók: Lakatos Dániel

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr7114901584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (3) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) belga (1) Belgium (5) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (212) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brüsszel (4) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (298) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (2) Egyetem (1) egyetemista (285) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) gleccser (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (1) játék (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (3) Karácsony (1) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (1) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (223) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (7) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (1) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (236) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) Porto (5) Portugália (15) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (169) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (1) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (37) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (248) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (1) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (16) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (6) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (296) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő