Megszokni egy új környezetet nem egyszerű, és ez pontosan igaz az egyetemekre is. A Bocconi University már a harmadik felsőoktatási intézmény, amiben tanulok, és pont úgy, mint az előző kettőnél, itt is vannak furcsaságok, amiket meg kell ismerni ahhoz, hogy kényelmesen tudjuk magunkat érezni a mindennapokban. 

Az egyetem campusa a belvárostól 15 percre van tömegközelkedéssel, és három fő épületből áll, amelyek közül általában kettőben folyik az oktatás. Emellett van könyvtár, templom, edzőterem, három menza és egy adminisztrációs központ. Én többnyire a Velodromo nevet viselő ellipszis alakú épületben vagyok, nem – a már régebben is említett oroszlánok által őrzött – Leoniban. A „round buildingben” – ahogy a cserediákok többnyire hivatkoznak rá –, pedig ott figyel a márványból készített Fernando Bocconi, aki az egyetem alapítója.

Órák

A Corvinuson ahhoz vagyok hozzászokva, hogy általában egy héten két órám van egy tárgyból: egy előadás és egy gyakorlat, egy hetet pedig egy adott tananyagnak szentelünk. A Bocconi-n ezzel szemben a két tanítási forma kombinációját alkalmazzák:

általában 80-100 fős termekben folyamatosan haladunk az anyaggal, nem tesznek különbséget az óratípusok között (ennek megjelenése például, hogy angolul is a „session” szót használják az órákra).

Az elején számomra ez szokatlan volt, hiszen egyrészt gyorsabb a tempó, másrészt viszont meg kellett szokni azt is, hogy az egyes alkalmak az előadás-gyakorlat egy furcsa keverékeként állnak össze: vannak interaktív és kevésbé interaktív részek is. A negyedéves vizsgák előtt azonban elmondhatom, hogy a tempó valójában nem is gyorsabb, csak a szemléletet kell megszokni ahhoz, hogy egyszerűbb legyen követni, mi történik.  

Osztályozás

Magyarországgal ellentétben az osztályozás skálája 1 és 30 között van, ahol 18 felett teljesítettük a kurzust (tehát ez felel meg az otthoni kettesnek). De nem csak a skála sokkal szélesebb, mint itthon:

a Bocconi-n normális eloszlás szerint adják a jegyeket, azaz a hallgatók egymáshoz mért relatív tudását osztályozzák.

Ez egyrészt azért hasznos, mert növeli a versenyszellemet, motivációt ad, másrészt pedig munkakereséskor is fontos szempont, hogy milyen átlaggal végzett valaki – főleg azokon a szakokon, ahol nincsen szakmai gyakorlat. Én nem vagyok túl versengő típus, és még nem volt vizsgám (de pont egy hét múlva ilyenkor írom a következőt!), viszont kíváncsian várom, hogyan fogok majd teljesíteni ebben a rendszerben.

Könyvtár

Kollégistaként otthon a kedvenc helyem a könyvtár, ha tanulásról, közös munkáról van szó. Számomra fontos, hogy ne ugyanazon a pár négyzetméteren dolgozzak, és éljem a mindennapokat, ezért Budapesten nagyon ritkán fordul elő, hogy a szobámban tanulok: inkább kávézóba vagy az egyetemi (esetleg városi) könyvtárban töltöm ezt az időt. A Bocconi ezzel szemben kicsit más: bár van könyvtár, ami jóval több ülőhellyel szolgál, mint az, ami Finnországban fogadott, mégis furcsa a felépítése.

Elhúzott ajtók mögött 10-12 fős szobákba lehet beülni – azonban a diákok nagy száma, valamint a versengő környezet miatt szinte mindig tele van, alig lehet leülni, hacsak nem nyitásra érkezem.

Így a tanulást máshogy kell megoldanom: ennek érdekében átforgattam a szobámban az asztalt, hogy természetes fényhez jussak, ha mégis otthon kellene tanulnom, és próbálok az egyetem épületében keresni eldugottabb, csendes zugokat – ez utóbbi elég nehéz feladat, hiszen az olaszok elég hangos nemzet. :)

Szerző: Tóth Dorina

Fotók: Tóth Dorina

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F