Egy félév a Dolomitok szívében - vendégposzt
Teveli Horváth Dorottya

2018 tavaszán az Universita degli Studi di Trentón töltöttem mesterszakom utolsó félévét. A félév egyik legfontosabb eleme az volt, hogy Trentóban, ebben a 120 ezres kisvárosban élhettem.

nyareleji_tura_a_croz_dell_altissimo_kornyeken.JPG

Nyáreleji túra a Croz dell'Altissimo környékén

Választásomat az indokolja, hogy regionális és környezeti gazdaságtan mesterszakos hallgatóként érdeklődésem előterében a kiegyenlített területi fejlődés van, tehát

különösen érdekel, hogy vidéki kisvárosok hogyan tudnak versenyképesek lenni és ezáltal megtartani lakosságukat, közösségüket.

a_titokzatos_lago_di_molveno.JPG

A titokzatos Lago di Molveno

Trentói életem során gyakran kerestem arra a választ, hogy mi az, ami ott jobban működik, mi az, amit jó gyakorlatként hazánkban is alkalmazható lenne. Például, hogy a trentói élelmiszerboltokban trentinói termékeket találunk, a város egyszerre tiszta, igényes és mégis patinás. A város tele van fiatalokkal, bárokkal, éttermekkel és üzletekkel. Ez nem meglepő, hiszen egyetemi városról van szó (a lakosság kb. 20%-a egyetemista), de az is látható, hogy a fiatalok az egyetem elvégzése után sem menekülnek a városból, hanem egy részük a térségben próbál megélhetést találni.

pihenes_a_paganella_tetejen.jpg

Pihenés a Paganella tetején

Nem is csoda ez, hiszen Trento ötvözi egy német kisváros rendezettségét, tisztaságát és egy olasz kisváros életszeretetét, patináját – ezért is volt annyira jó ott élni. Ehhez még nagyban hozzájárult az is, hogy barátnőmmel és szaktársammal időben találtunk a városközponttól 10 perc sétára egy lakást. Mivel én alapszakos tanulmányaim alatt is voltam már Erasmuson (Párizsban), a trentói ösztöndíjam során más szempontok szerint döntöttem az albérlet kiválasztásakor. Míg Párizsnál fontosabb volt, hogy minél több embert megismerjek, minél többet gyakoroljam a francia nyelvet, minél inkább kilépjek a komfortzónából stb., addig trentói félévem alatt, az egyetem végéhez közeledve fontosabb volt, hogy sikerrel be tudjam fejezni a két mesterszakomat, sokat tudjak kirándulni, és inkább kevés közeli, mint sok felszínes kapcsolatot alakítsak ki. Bár ritkán említik egy külföldi ösztöndíj nagy élettapasztalatai között,

számomra az egyik legnagyobb élmény volt, hogy megtudtam magamról, hogy képes vagyok 0-24, egy légtérbe összezárva jól együttműködni a lakótársammal. És nem csak együttműködtünk, hanem lakótársamat megismerve magamat is sokkal jobban megismertem.

buszken_az_1200_meteren_levo_lago_di_tovel_elott.JPG

Büszkén az 1200 méteren lévő Lago di Tovel előtt

Felmerül a kérdés, hogy milyen a trentói éjszakai élet? A fiatalabb és bulizósabb ösztöndíjas társaim gyakran panaszkodtak, hogy nincs elég szórakozóhely és éjszakai élet a városban. Aki a nagy társaságokat, bulihelyeket keresi, annak nem ajánlanám Trentót. Kisváros jellege miatt viszont ajánlanám az olyan magamfajta egyetemistáknak, akik néha mennének be a városba meginni néhány Aperol Spritzet, nézni az olasz utcákat, néhány jó baráttal beszélgetni. És legfőképpen azoknak ajánlanám, akik szeretik a vad természetet és nem rettennek vissza a magashegyi túrázástól.

a_leghiresbb_a_lago_di_braies.JPG

A leghíresbb - a Lago di Braies

Trento ugyanis a Brentai Dolomitok szívében, 2000-2500 méteres hegyek között található. Télen a városból könnyen megközelíthető több sípályarendszer is (Monte Bondone, Paganella), másrészt már télen is elkezdhetjük a környékbeli városok meglátogatását (Bolzano, Verona, Padova, Milánó, Vicenza, Bassano del Grappa).
A tavasz közeledtével egyre több tavat érdemes meglátogatni (Lago di Toblino, Lago di Molveno, Lago di Caldonazzo és Levico, Lago di Tovel, no és persze a Lago di Garda).
Ezen a hegyi tavak egyedülállóak. Tavaszi időben ajánlom néhány környékbeli vár meglátogatását is (Castel Stenico, Castello Beseno, Castello di Rovereto, Castello di Buonconsiglio).
Trentóból bicikliúton érhető el Verona és Bolzano is. A jó idő közeledtével érdemes kipróbálni olyan extrémebb sportokat is, mint a via ferrata vagy a rafting – mindkettőre volt lehetőségünk és ez az, ami miatt leginkább visszatérnék a térségbe. Emellett, említésre méltók a hegyi felvonók, a funiviák. Ilyet találunk Trentóban és Bolzanóban, de Molvenóban, Meranóban is. Az én kedvenc funiviám a mezzocoronai apró funivia. Az előbb említett molvenói funiviában gyönyörű kirándulást tehetünk a Croz dell’Altissimo környékén. A túrák megszervezése kapcsán nagyon fontos tudni, hogy a magasabb hegységekben csak júliusra olvad el a hó, tehát nyár közepére, végére érdemes időzíteni a magas hegyi túrákat.

orom_hatterben_a_lago_di_caldonazzoval.jpg

Öröm - háttérben a Lago di Caldonazzóval

Összességében csak ajánlani tudom Trentót és Trentino megyét,

és szívesen válaszolok kérdésekre is – Facebookon könnyen megtalálható vagyok.

Szerző: Teveli Horváth Dalma
Fotók: Teveli Horváth Dalma

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr7514081777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása