Mármint a szó szoros és átvitt értelmében is. Átvitt értelemben azért, mert jó híreket kaptam; szó szerint pedig azért, mert elmentem egy koncertre, amit már régóta vártam.

Egyre jobban közeledik a konferencia, amin ismertetni fogom a kutatási eredményeimet. Mintha csak erre akart volna emlékeztetni a sors, tegnap belebotlottam az egyik előadóba a Berg Gyűjteményben.

Ez a véletlen találkozás még jobban meghozta a kedvem a konferenciához, hiszen egy ilyen szakmai kapcsolat nagyon hasznosnak bizonyulhat a jövőben. Emellett mintha az előző posztom illusztrációja lenne.

Akkor azt írtam, hogy a kutatóutam olyan perspektívát ad nekem, ami még azoknak a szakértőknek sem feltétlenül adatik meg, akik már jóval előrébb járnak a karrierjükben, mint én. És íme, itt egy kutató, aki már publikált monográfiát Nabokovról.

Csak átutazóban van New Yorkban, összesen két napja van a kézirattárra és a városnézésre. Én október elején érkeztem...

 New York Public Library előtt

De van valami, ami még jobban izgatottá tesz a konferencia kapcsán: némi egyeztetés után megkaptam az engedélyt az ügynökségtől, akik a Nabokov-kéziratok szerzői jogait intézik, hogy idézhessek pár részletet a szóbeli előadásomban!

Ahhoz természetesen külön engedélyre lesz szükségem, hogy ezeket meg is jelentessem, de az még ráér. A jövő zenéje.

Az egyik legkülönösebb és legjobb koncert, amin valaha voltam

Egyelőre a közelmúlt zenéjével törődöm. Tavaly felfedeztem egy Moon Hooch nevű New York-i bandát. Teljesen egyediek: instrumentális jazzt játszanak, de a számokat a house logikája szerint építik fel, és sokszor az elektronikus zenét imitálják a szaxofonnal.

Tegnap sikerült elcsípnem őket élőben! Milyen jó is volt látni és hallani, ahogy teljes erőből fújják azokat a dallamokat, amik annyi emléket idéznek fel bennem…

No de elég a nosztalgiázásból: még dolgozni akarok egy kicsit a konferencia-előadásomon. Szeretném, ha minél jobb lenne :)

Szerző: Tamás Péter
Fotók: Tamás Péter