Mielőtt megkezdődtek volna indonéz kalandjaim, korábbi beszámolókból már tudtam, hogy a fürdőszoba fogalma teljesen átértékelődik majd bennem. Mivel én egy nagyon könnyen alkalmazkodó ember vagyok, a totál sokk helyett csak egy mini sokkban volt részem.
Indonézia a wc-k terén talán az egyik legváltozatosabb ország, hiszen találkozhatsz a guggolós wc merőkanállal, a guggolós wc „slaggal”, az angol wc „slaggal” és az angol wc wc-papírral megoldásokkal. Az utolsó a legritkább jelenség, hiszen ezeket csak plázákban, vagy több csillagos hotelekben láttam.
Indonéziába érkezésem után két napos utazáson vettem részt az egyik csoporttársammal, akivel a híres ’1000 szigetekre’ látogattunk el.
Akkor még rutintalanul, teljes lelki békével indultam neki az útnak, majd a szálláson a guggolós wc-merőkanál fogadott.
Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy életemben először ott láttam ezt a megoldást, tehát fogalmam sem volt arról, mégis hogyan kellene használnom.
Általában az indonézek a bal kezüket használják a tisztálkodáshoz, mivel jobb kézzel esznek és fognak másokkal kezet. Ezek a wc-k nem automatikusan öblítenek, ezért a merőkanál segíti az öblítést. A fürdőszoba alulszereltségéből adódóan, a fogmosás is itt történik, aminél a merőkanál szintén az öblítés funkciót tölti be. Ez a tradicionális indonéz wc.
Amivel eddig a legtöbbet találkoztam, az az angol wc „slaggal”. Itt két lehetőség létezik: valahol kiírják, hogy a wc papírt vagy zsebkendőt ne dobd bele a wc-be és egy kosarat raknak az illemhelyiségbe, ahova azokat dobhatod, de van, ahol nem hívják fel erre a figyelmet. Az esetek 99 százalékában a wc papírok helye van csak meg a mosdókban, ezért célszerű, ha van nálad zsebkendő, vagy egy guriga, ha ragaszkodsz ezek használatához. De nem kell aggódni, ha véletlenül elfelejtenéd, a ’slag’ mindig kéznél van. Az indonéz barátaim elmondásai szerint a legtöbb házban mindkét wc típus megtalálható, de ők a guggolós verziót jobban szeretik, mivel az egészségesebb.
A zuhanyzóból csupán csak két típus van: a vödörrel mered magadra a vizet, és a hagyományos zuhanyzófülke. Arra viszont jobb, ha felkészülsz, hogy meleg víz nem lesz.
Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy Indonézia garantálni tudja a felfrissülést és az egészséges wc használatot. Hát kell ennél több?!
Szerző: Szamosi Évi
Fotók: Szamosi Évi
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal