Természetesen Jordániába is eljött a Mikulás, aki nem csak örömet, de csokit is hozott! December 5-én este szóltam a gyerkőcöknek, hogy láttam settenkedni a híres jótevőt, szerintem pucolják ki a cipőiket, de nem nagyon akaródzott nekik, mondták, hogy eddig sem jött, most miért jönne. Én viszont bíztam benne, hogy nem hagy minket cserben, olyan jó arra ébredni, hogy csokivirágba borulnak a lábbelik! Így hát kisuvickoltam az enyémet, s nem mintha utánoznának, de aztán ők is a sajátjukat. Mondtam is nekik, mit veszíthettek, maximum nem lesz benne csoki, de legalább szebb lesz a bakancs másnap.

És lám, reggel szép nagy csokoládé Szent Miklós figurák feszítettek peckesen a várt helyen, csak az enyémben nem, mert nekem mást hozott: én már korábban elindultam az egyetemre, így csak a whatsappon írta az anyukájuk, hogy nem találják helyüket örömükben. Ennél szebbet nekem nem is hozhatott volna a Mikulás! =)

A hétvégéig „rutin” uralta napjaimat, akkor azonban két szép élménnyel is gazdagodtam. Egyrészt újfent megvendégelt minket a tanárnéni, vacsora helyett igazi lakomával! Pusztán, ha rágondolok megéhezem, csak úgy roskadozott az asztal! És ezúttal időben érkeztünk, így a főzésben is jobban részt tudtunk venni. Nem mellesleg jóval többen el tudtunk jönni, mint korábban, kár hogy a vizsgák után a társaság nagy része hazatér a saját országába (a csoport nagy része csak egy szemesztert tanul itt ösztöndíjjal).

Viszont meséltem, hogy nem csak egy szép élményem volt a hétvégén, rögtön másnap a csoporttársamhoz mentünk vendégségbe, ahol a saját maga által főzött kókuszos csirkével, és sok kedvességgel várt minket. Mondanom sem kell, sokáig maradtunk, hosszan beszélgettünk, annak ellenére, hogy nyakunkon vannak a vizsgák…

Eddig ugyan nem tettem róla említést, de azt hiszem eljött az ideje annak, hogy bevalljak valamit: nagyon szeretek kézzel enni, de még jobb, ha ezt a földön ülve tehetem meg.

Még pár éve egy kuvaiti jóbarátom tanított meg rá, s először igen furcsa volt kinyújtott ujjakkal turkálni a salátával, szafttal bolondított rizsben, de kezdeti szégyenlősségemet hamarosan felváltotta a kés-villa-kanál börtönéből kiszabadult, gyermeki örömmel szárnyaló boldogság! Így hát már a kuvaiti kollégium étkezdéjében is meg lehetett csodálni kézügyességemet, bár ott nem számított annyira szokatlannak. Hadd jegyezzem meg, azért ez nem mindennapos a Közel-Keleten sem, inkább beduinoknál, a sivatag gyermekeinél figyelhető meg, s ott is csak a férfiaknál. (Városiaknál kevésbé, főleg nem a nőknél.) Náluk viszont természetes dolog, hogy a nagy tálca rizsből és húsból együtt, közösen étkeznek, persze szigorúan kézmosás után. Mindenki maga elől vesz csupán: át, illetve keresztbe nyúlkálás nincs és illetlenség, de a legszebb falatokat a nagylelkű házigazda úgyis megfogja, és elénk pakolja, természetesen kézzel. Kizárólag jobb kézzel esznek, a bal ugyanis az iszlám előírásainak megfelelően nem tiszta, a mellékhelységben betöltött funkciói miatt. Nem ritkán igen meglepődnek a szerencsés étkező társaim, hogy én, aki nem rendelkezem keleti arcvonásokkal, mily lelkesen követem ezt a szép hagyományt. Persze nem mindent lehet így enni, joghurtot, vagy levest mondjuk nyilván nem. Természetesen ezt a szenvedélyemet haza is hoztam Magyarországra, s lelkesen gyakoroltam, családtagjaim és barátaim őszinte megrökönyödésére. Egyértelmű tehát, hogy Jordániában sem hagytam fel ezzel a szép szokással, a családnál - akiknél lakom - szintén jókat derülnek rajta, s mivel az egyetemi menzán is rendszeresen így eszem, a barátaim igen jól szórakoznak, fotóznak, videóznak. Akiben esetleg felvetődne, igen a tanárnéninél is kézzel ettem, mindkét alkalommal. A kolléga úrnál vendégségben ráadásul ezt földön ülve tehettem meg.

Vasárnapra az egyetem nyelvi centrumából meginvitáltak, hogy adjak interjút valamelyik jordán tv-csatornának. Sajnos nem tudtam vállalni, mert más programom volt:

a jordán egyetem könyvtárában Magyar Sarkot avattunk, ezzel képviselve hazánk kultúráját az itteni tudástárban!

Mely eseményen jelen volt a magyar nagykövet, a jordán egyetem igazgatója és Tüske László orientalista, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója is, aki a megnyitó után előadást tartott arab nyelven, majd a jelenlévőket kávéval, teával, valamint süteményekkel kínálták. Sajnos a két program egy időre esett, viszont egy pillanatig sem volt kérdéses számomra, hová megyek. Továbbá nagy örömömre szolgált, hogy a megnyitóra a magyar diákokon kívül pár itt megismert kedves barátom is eljött, így megoszthattam velük örömömet. :)

Mostantól pedig újfent beköltözöm a könyvtárba, s ki sem bújok onnan, míg véget nem értek a vizsgáim…10 nap a világ!

Szerző: Bíró Ákos
Fotók: Bíró Ákos

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F