Igazság szerint egyáltalán nem szerepelt a terveim között, hogy ellátogassak Veronába. Mármint ki vágyna arra, hogy letaperolja Júlia mellét, falra vésett szerelmes üzenteket hagyjon az utókornak vagy, hogy álmatag tekintettel a nagy Ő után epekedjen azon a bizonyos erkélyen. A képzeletemben Verona csöpög a nyáltól és én köszönöm, de nem kérek belőle. Gondoltam ezt egészen addig, amíg egy napfényes vasárnap reggelen a többi ösztöndíjas hallgatóval együtt fel nem szálltam a Veronába tartó vonatra.

A városközpontba érve elkészültek az ESN zászlóval tarkított kötelező csoportképek, majd egy kávézóban (mert egy olasz városban hova máshová is vezethetne az első utunk) némi süteménnyel és természetesen kávéval feltankoltunk az előttünk álló igen mozgalmasnak ígérkező délutánra.  A rövid sziesztát követően elsőként az Arénát vettük górcső alá, ami kísértetiesen emlékeztethet bennünket a Római Colosseumra, majd a Piazza delle Erbe felé vettük utunkat, ami mondhatni a város főtereként is szolgált.

Engem azonnal lenyűgöztek a homlokzatukon freskókat viselő épületek és a futónövényekkel díszített erkélyek, azonban a tér igazi látványosságának számító Maffei-palota felújítás okán rejtve maradt előttünk. Innen természetesen hová is indulhattunk volna tovább, mint a már emlegetett Júlia házba (Casa di Gulietta). A Via Cappellon haladva egyébként nehéz lenne eltévesztenünk az úticélunkat, ugyanis az összes kávézó, étterem és ajándékbolt Shakespeare tragikus sorsú szerelmes párjának a nevét viseli minden létező variációban, hogy aztán lecsaphassanak a gyanútlanul andalgó turisták hadára.

Júlia népszerűsége töretlen,

nap mint nap turisták ezrei zarándokolnak el hozzá, hogy kezüket keblére helyezve bízzanak az eljövendő jó szerencséjükben, én pedig kezdem úgy érezni, hogy minél többet utazom Olaszországban, annál inkább sikerül tökélyre fejlesztenem a tömegben való udvarias törtetési stratégiámat. A ház udvara és vele együtt Júlia legendás szobra ingyenesen látogatható, ugyanakkor ha szeretnénk romantikus hangulatú képeket lőni az erkélyen, annak bizony meg kell fizetnünk az árát. Számomra egyébként nem Júlia vagy az erkély jelentette az igazi érdekességet, ezeknél sokkal izgalmasabb némi időt eltölteni a falra ragasztott kívánságok, vagy a ceruzával oda firkantott üzenetek olvasgatásával.

Miután több épületet és teret is megcsodáltunk – itt egyébként megjegyezném, hogy Veronában még a legegyszerűbb lakóház is olyannyira meg tudta ragadni a figyelmem, hogy legszívesebben minden erkélyt és ablakot hazahoztam volna a memóriakártyámon – sok-sok lépcsőt megmászva feljutottunk a Piazzale Castel San Pietro-hoz, ahonnan megpillanthattuk a több évszázados történelmet magában hordozó város látképét a naplementében.

Hát vágyhat ennél több giccsre az ember? Nem hiszem! Innen a vasútállomás felé még útba ejtettük a Veronai Katedrálist, valamint a Ponte di Castelvecchio-t, majd érzékeny búcsút vettünk a várostól, és visszatértünk Padovába, immár annak tudatában, hogy Verona bizony sokkal többet tud nyújtani a Rómeó és Júliánál.

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F