Az első hetek itt Tartuban nagyon mozgalmasan teltek, amihez nagyban hozzájárult az élettér kérdése is. De kezdem inkább az elején.

Kijövetelem előtt, és egy darabig még utána is, a legégetőbb probléma, ami foglalkoztatott, a lakhatás volt. Az itt tanuló diákok kilencven százaléka a helyi kollégiumok egyikében lakik, amiből kettő jelentősebb van; a Tartui Egyetemhez (a továbbiakban csak „UT”, hogy nektek is könnyebb legyen) tartozó Raatuse, és a Torn, ami a Természettudományi Egyetemé. Elméletben mindenki jelentkezhet mindkettőbe, bár az UT-s diákok - így az én ismerőseim is - többségében a Raatuse-ban vannak (jól jegyezzétek meg ezt a nevet, mert biztosan gyakran szerepel majd itt-ott).

Már nyáron, amikor kiderült, hogy felvettek az egyetemre, elgondolkodtam rajta: kollégium vagy albérlet. Beléptem jó néhány lakhatásos Facebook csoportba, ahonnan az volt a benyomásom, nagyjából hasonló áron lehetne szobához jutni egy lakásban, mint amennyit a Raatuse-ban lakók fizetnek. Ráadásul ott mindenkinek van egy szobatársa és öt lakótársa egy apartmanon belül. Ez körülbelül 230-280 eurót jelent havonta, mindennel együtt, ami szerintem a budapesti árakhoz képest nem rossz, tekintve, hogy messze északon vagyunk a skandináv országok mellett. Megjegyzem, a főváros, Tallinn ennél sokkal drágább, ez külön pluszpontot jelent Tartu javára.

Az ár tehát körülbelül megegyezett, de itt jött a képbe a privát szféra kérdése, ami nekem egy igen sarkalatos pont volt. Eléggé szociálisnak tartom magam, szívesen bulizom és járok el gyakran, ugyanakkor szeretek elvonulni is, és nyugalomban olvasni, tanulni vagy akármit csinálni. Sosem voltam kollégista otthon sem, mindig volt külön szobám, vagy egyedül laktam, és ezt a szabadságot nem akartam feladni. Ez tehát az albérletnek kedvezett.

Ugyanakkor a Raatuse hatalmas, de tényleg irdatlanul nagy előnye, hogy mindig történik valami, mindig tudsz mit csinálni, és különben is azonnal öt darab instant barátot kapsz kézhez, akik közül a szobatársaddal talán még különlegesen szoros viszonyt is kialakíthattok; ez pedig egy idegen országban, ahol az ember jó eséllyel senkit nem ismer, nagy pluszpont.

A kollégiumban minden nap van összejövetel valamelyik lakrészben, közös ebédek, csoportok szerveződnek és a többi.

Szóval mérlegeltem minden pro-t és kontrát, és végül az albérlet mellett döntöttem, amivel viszont egy igen nagy feladatmennyiséget sikerült magamra zúdítani.

El kellett kezdenem a különböző csoportok napi szintű átböngészését és a mindenkinek való írogatást.

Mivel Tartu Észtország kulturális központja, a Baltikum legrégebbi egyetemével, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Pesthez hasonlóan (mivel pesti vagyok, általában ehhez fogok majd hasonlítani) sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat a lakáspiacon. Júliusban már elkezdtem keresgélni, sikerült csak olyan hirdetésekbe belefutnom, ahol azonnali kiadásra kínált szobák voltak, ezek a főbérlők pedig nyilván nem szívesen várták volna meg, amíg én augusztus végén szíveskedem megérkezni. Ráadásul, mindenki könnyebben adja ki egy évre a szobáját, mint egy szemeszterre; ezt főként az ingatlanos oldalakon hirdetett szobák/lakások esetében láttam, ahova végső kétségbeesésemben szintén felmerészkedtem. Arról nem is beszélve, hogy mindenki személyes találkozókat akart kieszközölni, ami Magyarországról elég nehéz volt. Miután egész sokáig eredménytelen volt a keresésem, úgy döntöttem, hogy pihentetem egy időre és elmentem nyaralni.

Élményekkel telve újult erővel vetettem bele magam a lakáskeresésbe, és arra jutottam, bérelek egy Airbnb szobát az első néhány hétre, és majd helyben fogok aktívan keresni. Így is tettem, és nagyon hamar találtam is egy szobát jó áron, jó véleményekkel, így le is foglaltam. Miután kijöttem, láttam csak, hogy milyen meseszerűen zöld környéken is van a ház, parkokkal, kertvárosi házakkal, és igen, egy temetővel is. Igaz, kellett fél órát sétálnom az egyetemre, de ez mindig nagyon jól esett, és közben rengeteget fotóztam az épületeket. A háziak is nagyon rendesek voltak, nem bántam meg, hogy ide jöttem.

Viszont nem pihenhettem még meg, elvégre ez csak az első lépés volt. Immáron Tartuból folytattam a keresgélést és telefonálgatást.

Néhány levélváltás után rám is mosolygott a szerencse egy nagyon tágas, olcsó, központi helyen lévő szoba személyében, amit egy kedves észt lány adott ki. Az egyetem most tizenöt percre van, a folyópart kettő, a Raatuse pedig nagyjából hat perc, úgyhogy bárhova gyorsan eljutok.

Hamar lett lakótársam is egy erasmusos, oroszt tanuló lengyel fiú személyében, akivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, főzőcskézünk, beszélgetünk, társasozunk. Lengyel magyar két jó barát, ugye (vagy, ahogy már meg is tanultam tőle: polak wenger dva bratanki).

Summa summarum: aki az albérletet választja a kollégium helyett, annak nehezebb dolga lesz és készüljön fel a hosszas keresésre, de szerintem megéri, mert nem feltétlenül drágább, így is nagyszerűen lehet szociális életet élni, és reggelente senki nem néz csúnyán rád, ha hétkor felkelsz észt nyelvtant tanulni. 

Szerző: Sági Eszter

Képek: Sági Eszter

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F