Épphogy beköszöntött az ősz Brüsszelben, szeptember második hétvégéjére sikerült máris annyi izgalmas programot egymásra szervezniük a rendezőknek, hogy csak komoly logisztikával és kevés alvással tudtam megoldani, hogy mindegyiken részt vegyek.
A délelőtti órákban a Brüsszeli Képregényfesztivál magyar standjánál dolgoztam, a délután második felét pedig a belga örökségi napokon, a Journée du Patrimoine-n töltöttem, melyek közül az utóbbi tette rám a legmélyebb benyomást.
A Hosszúlépés idegenvezetőjeként tudom, mennyire könnyű turistának lenni Budapesten: egy belvárosi gangos ház nyitva felejtett kapuján belépve külön univerzum tárul elénk, egy szobor köztéri pozíciója mögött nem egyszer politikai döntés áll, egy városrész karaktere pedig az ott lakók életéről árulkodik. Engem mindig izgattak ezek a témák, így nagyon örültem, hogy a Patrimoine keretében felfedezhetem magamnak Brüsszel rejtett vagy kevésbé ismert zugait.
A kiállítótérként használt vásárcsarnoktól a titkos műtermeken át a színházakig számos helyszínt szabadon látogathattak az érdeklődők.
Nekem sajnos nem volt sok időm, ráadásul az épületbejárásokat és várostörténeti sétákat kizárólag flamandul, valamint franciául tartották, ami kisebb szívfájdalmat okozott nekem. Mindezek ellenére mégsem kedvetlenedtem el, és végül is sikerült két csodálatosan szép és különleges épületbe is bejutnom.
Múzeumi gyűjtemény a dolgozószoba mellett
Az egyik választásom a schaerbeeki kerület városházára esett, amelyet Brüsszel egyik eklektikus hangulatú terén, a Place Colignon közepén található.
Az épület még 1887-ben épült a korabeli historizáló divatot követő, flamand elemeket ötvöző neoklasszikus stílusban.
Az impozáns külsőhöz hasonlóan az épületbelső is lenyűgöző: az ember elámul a színes ólomüvegablakok és a márványból készült főlépcső láttán, az első emeleten található festmények és szobrok pedig egy patinás múzeum előcsarnokának benyomását keltik.
Nem is tévedünk akkorát: 1892-től a várostanács elkezdte felvásárolni a helyi művészek munkáit, hogy egy galériát létesítsen belőlük ugyanebben az épületben. Jóllehet a múzeum három évtizeddel később, 1921-ben bezárta kapuit, a gyűjtemény mégis folyamatosan bővült, így az alkotások jelentős része a folyosókon kapott helyet. A Patrimoine alkalmából szervezett programok is ezt használták ki, az én kedvencem például egy gitár-ének duó volt, akik kifejezetten a képekre írt dalokat adtak elő.
100 év, ezer arc: Brüsszel legrégebbi mozijának története
A második nagyszerű helyszín tippjét egy infópontnál kaptam, így kötöttem ki a nap végére a Brüsszel központjában található Palace mozinál. A környék története önmagában érdekes: 150 évvel ezelőtt ugyanis a sétálóutcák helyett Brüsszelnek ezen a pontján futott a Senne folyó, Genthez és Antwerpenhez hasonló arculatot kölcsönözve a városrésznek. Mivel azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a lakosságot tizedelő kolerajárványok és árvizek miatt a Senne inkább bajt hoz, mint gyönyörködtet, ezért 1867-ben a föld alá terelték, föléje pedig sugárutat építettek, amely mai napig a szabályozást kezdeményező polgármester, Jules Anspach nevét viseli. [Egy nemrég elfogadott várostervezési program szerint most azonban ismét fel szeretnék hozni a Sennét a felszínre egy 700 méteres szakaszon, a belváros zöld felületeinek növelése érdekében.]
A Rue de la Fiancée akkor és most
Ebben az új arculatú városrészben épült fel az a lakóház, amelyben 1913-ban Brüsszel első filmszínháza, a geometrikus szecesszió stílusjegyeit hordozó Palace kapott helyet. A mozi megrendelője a francia filmóriás cég, többek között a Gettómilliómos és A nagy szépség gyártásáért felelős Pathé volt, amelynek kakas lógója a mai napig a tetőn ékeskedik.
Az első világháború előestéjétől egészen a hetvenes évekig a brüsszeli éjszakai élet egyik központja volt.
A 2500 fő befogadására tervezett épület három emeletén a grandiózus vetítőterem mellett egy koncertterem, kabarészínház, valamint négy bár és egy télikert is helyett kapott. Az 1950-es években zajló átalakítási munkálatok során azonban a Palace stilizáláson ment keresztül, elvesztett art nouveau-jellegére már csak az emeleti kávézó enteriőrje emlékeztet. A mozi bezárásáról 1973-ban döntöttek, ezután az épület állapota fokozatosan romlott: 20 éven keresztül egy üzlethelyiség parkolójaként használták, az egykori pompás belső szinte teljesen szétesett. A végső összeomlástól 1999-ben menekült meg: ekkor ismét megkezdődtek a vetítések, új kávézókat nyitottak az emeleteken, 2002. és 2004. között pedig a Belgiumi Nemzeti Színháznak adott otthont. Mai formáját 2018-ban nyerte el, azóta egyike Brüsszel legnívósabb, széles kínálatot felvonultató mozijainak.
Természetesen volt bennem hiányérzet, hiszen a tervezett helyszíneknek csak a töredékét tudtam megnézni. Mégis úgy érzem, hogy egy fokkal közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem Brüsszel múltját, és a jelenben zajló folyamatokat.
Források:
A 2019-es Journée de Patrimoine angol nyelvű brosúrája
A Senne folyóról hozott döntés
Szerző: Nagy Anna
Képek: Nagy Anna, Louis Ghémar (1867)
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
