Így spórolhatsz a külföldi félév során!
Maár Noémi

Külföldi tartózkodása alatt szinte mindenkinek feltűnik, hogy egyes termékek és szolgáltatások drágábbak, mint otthon. Németországban ez inkább a szolgáltatásokra igaz. Szeretnék pár tippet adni, hogyan tartsátok alacsonyan a költségvetéseteket.

img_5463.JPG

Passau egy kisvárosnak számít, így nem meglepő, hogy az utolsó busz hazafelé este 11-kor megy, hétvégenként pedig csak félóránként jár. Ezekben az esetekben a taxi sem megoldás, ugyanis annak ellenére, hogy 3 kilométerre lakom a központtól 13 euróba kerül egy út. Már korábbi posztomban említettem, hogy nagyon sokan járnak biciklivel a városban. A kiköltözésem folyamán kihoztuk az otthoni biciklimet, ami nagyon megkönnyíti az életemet. Eleinte arra használtam, hogy hétvégenként vagy esténként, mikor nincs busz, ezzel közlekedtem, de annyira megszoktam már a biciklizést, hogy amikor csak lehet azzal megyek az egyetemre. Mivel Passauban elég sokszor kiszámíthatatlan az időjárás, így sokszor ázik a biciklim, amíg én órán vagyok.

Az egyik ilyen esős napon, egy ,,blockseminárium” után (ami egész napos tanórát jelent), arra lettem figyelmes, hogy valaki ülésvédőt hagyott a biciklimen. Nem kell mondanom, hogy mennyire jól esett, hogy így figyelnek az emberre az egyetem környékén.

Tehát mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy biciklivel közlekedjen a külföldi félév alatt. Passauban rengeteg használt biciklit lehet venni a végzett egyetemistáktól, sőt még külön adok-veszek Facebook csoport is létezik erre a célra.

minimalist_white_nature_outdoor_photo_collage.jpg

Emellett nagyon ajánlom, hogy nyissatok az adott országban bankszámlát. Nekem a választásom a Sparkasse-ra esett, ugyanis ennél a banknál a diákoknak 25 éves korig ingyenes a számlavezetés és a készpénzfelvétel, illetve az utalás. Megdöbbentő, hogy az otthoni bankszámlámról a kollégiumi díj utalása 3000 forintba kerül. Ezenfelül Németországban nagyon sok helyen csak a SEPA-hoz (Single Euro Payments Area) csatlakozott bankok kártyáját fogadják el, így például az egyetemen is csak azokkal lehet fizetni. Van olyan bank, ahol a diákoknak 6-7 eurót kell havonta fizetni, mint számlavezetési díj, ezért bankválasztás előtt mindenképp tájékozódjatok a bankok lehetőségeiről!

Szerző: Maár Noémi

Fotók: Maár Noémi

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr9815301288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása