Online vizsgaidőszak a japán egyetemen
Kiss Zsófi

Előző hét elején megkezdődött a negyedéves vizsgaidőszak a Tokyo International University-n, a félév feléhez értünk. Mindenki nagyon szorgalmasan készült az egyetemen, még kis tanulócsoportokat is létrehoztunk virtuálisan, hogy együtt felkészülhessünk az első igazi nagy megmérettetésre.

A japán egyetemen nagyon összetett a számonkérés és az érdemjegyszerzés menete, több mindenből tevődik össze a félév végi jegy, valamint az osztályozás is teljesen más, mint Magyarországon. Minden tárgyból óráról órára van házifeladat és olvasnivaló, ezenfelül beadandó dolgozat vagy esszé is. Az órai aktív jelenlétet is osztályozzák a tanárok, ezek mind beleszámítanak a félév végi jegybe. A szemeszter során pedig két nagy vizsgát is kell írnunk, egy mid-term, azaz negyedéves vizsgát a félév közepén, és egy év végit, azaz final exam-ot.

tiu.jpg

Kép forrása: https://univinjapan.com/tokyo_international_university/

Japán nyelvi órám négyszer van egy héten, dupla órák naponta, tehát napi 3 órában. Japánból 8 db nagy beadandó dolgozatunk volt, ebben volt nyelvtani teszt, esszéírás és szövegértés is. A negyedév alatt két szóbeli vizsgát is tettünk, ahol a nyelvi lektorokkal kellett beszélgetni és hangosan szöveget felolvasni, ami mind a 3 japán írásmódot tartalmazta: kanjikat, hiraganát és katakanát. A negyedéves teljesítésemre már meg is kaptam az érdemjegyem, ami A érdemegy lett, így 5-ös.

A feladatokra és a beadandó dolgozatokra százalékos jegyet kaptunk mindig, a negyedéves és év végi teljesítményre pedig betűkkel történik az osztályzás, F mint fail az elégtelen, és így felfelé betűrendben emelkedik az érdemjegy. A legjobb érdemjegy az "A" jegy. Ezen kívül van, hogy mínusszal és plusszal jelölik, hogy A- alá vagy A+ fölé. Ez azt jelenti, hogy az értékelés felfelé vagy lefelé görbül egy kicsit.

osztalyzat.png

Kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Oszt%C3%A1lyzat#Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok

Menedzsment tárgyból minden héten írunk kisdolgozatot, 25 perc 25 kérdés. A negyedéves vizsga 60 perces volt 36 kérdéssel, a tankönyvnek 680 oldalát foglalta össze. Ez a vizsgám kifejezetten jól sikerült, rengeteget is tanultam rá, 94% lett. Nagyon szeretem a menedzsmentet oktató tanárnő érdekes óráit, mivel minden órán elmeséli a saját munkatapasztalatait, sőt, még TEDx-es videókat is nézünk.

Nemzetközi kapcsolatok tárgyamból pedig 90 percünk volt 60 kérdésre és egy minimum 750 szavas esszére. Ezt a vizsgát nagyon nem találtam egyszerűnek, igyekeznem kellett, hogy beleférjek a megadott időkorlátba, és épphogy az idő lejárta előtt tudtam befejezni. A tesztes rész eredményét már megkaptuk, nekem 84% lett, és most izgatottan várjuk az esszéink eredményeit a csoporttársaimmal. A professzor úr szintén lebilincselő órákat tart, kifejezetten interaktív mindegyik, mindig mindenki véleményét megkérdezi az adott témakörről, amit éppen veszünk. Imádom, hogy egy nemzetközi egyetemen tanulok, nem mindennapi, hogy ennyire széles a tanulók diverzitása, rengeteg nemzet gyűlik össze egy helyen. Tökéletesen passzol a japán egyetem e tulajdonsága a nemzetközi kapcsolatok tárgyamhoz, ugyanis mindenkinek teljesen más a nézőpontja, véleménye egy-egy nemzetközi vagy politikai kérdéssel kapcsolatban. Aki szeretne ilyen lehetőségekkel továbbtanulni, nagyon tudom neki ajánlani ezt a példátlan és szenzációs egyetemet, és hogy bátran pályázzon ösztöndíjakra, és nézegesse gyakran a Tempus Közalapítvány oldalát!

A Debreceni Egyetemen is már csak egy vizsgám maradt, nagyon segítőkészek a tanárok, maximálisan támogattak minket a félév alatt és az online vizsgák is teljesen korrektek voltak. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindkét egyetemen lelkiismeretes és kiváló tanároktól tanulhatok magas színvonalon. Pompás félévet zárok idén is!

de.jpg

Kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/University_of_Debrecen

A japán egyetemen szerdánként nincs oktatás, ellenben mostanában minden szerdán fakultatív online programokat szerveznek a mentorok és az iskola, amin hiánytalanul, mindegyiken részt is vettem! Felettébb szimpatikus számomra, hogy ilyen kedveszegett covidos időkben is saktivizálnak minket, nagyon jól összefogják a hallgatókat.

tiu2.jpg

Kép forrása: https://www.wikiwand.com/en/Tokyo_International_University

Szerző: Kiss Zsófi

Meghoztuk a kedved ahhoz, hogy a világ legjobb egyetemeinek valamelyikén tanulj vendéghallgatóként idén ősszel? Erre online módon van lehetőséged, ha most pályázol Campus Mundi digitális kreditszerzésre! Vegyél részt a külföldi egyetem online kurzusain akár a szobádból, köss nemzetközi ismeretségeket és bővítsd az önéletrajzod értékes tudással! Ráadásul mindehhez ösztöndíjtámogatásra is pályázhatsz! Részletek: https://tka.hu/celcsoport/15395/virtualis-es-blended-mobilitasok

A Világegyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr8216588820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amerika (4) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (5) angol (1) anime (1) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (1) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (18) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (266) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bőrönd (1) Bratislava (1) brit (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (353) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csiga (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (340) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) Florida (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (11) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gent (6) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (10) játék (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kerékpár (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (7) Krasznojarszk (11) külföldi félév (277) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (8) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (5) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (3) oktató (1) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (289) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Porto (5) Portugália (26) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (214) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (38) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (302) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (2) Tokio (1) Tokyo (4) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (22) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (22) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (351) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása