Amikor beadtam a pályázatot a Campus Mundira, azért esett a választásom a Sheffieldi Egyetemre, mert ott van a témámnak (a 18. századi angol gótikus irodalomnak) egy kutatócsoportja, és így amellett, hogy hozzáférnék olyan szakirodalomhoz, ami itthon elérhetetlen, megismerkedhettem több általam olvasott szakkönyv írójával, és nem utolsósorban az ottani doktoranduszokkal, akik az enyémhez hasonló témából írják a disszertációjukat.
A kitörő járvány miatt sajnos másfél évvel el kellett halasztanom az utazást, és ez sok mindenre rányomta a bélyegét. Mivel féltem a további korlátozásoktól, illetve attól, hogy emiatt esetleg nem tudnék hazajönni, valamint lassan be is fejezem a PhD-t, megragadtam a legelső lehetőséget az utazásra. Az angol tanév első két hetét töltöttem ott. Így nemcsak egy átlagos egyetemi életbe csöppentem bele, hanem szemtanúja voltam annak is, hogy egyéves bezárás után hogyan nyitott ki újra az intézmény.
A doktoranduszok nagyon kedvesek voltak, és azonnal befogadtak maguk közé, a kint létem második felében az ő irodájukban ültem az egyik gépnél, és mellettük dolgoztam. Az egyikük akkor látta újra több hónap után a többieket, amikor engem körbevezetett a tanszéken. Az első néhány napot a könyvtárban töltöttem, az ottani könyveket böngészve – az egyetemi könyvtár egyébként gyönyörű helyen van, az olvasóterem ablaka egy parkra néz, le is fényképeztem a kilátást:
A kutatócsoport tagjai nagyon segítőkészek voltak, amikor a könyvtári hozzáféréssel nehézségeim támadtak. Tavaly a könyvtárral egyeztetve regisztráltam egy ideiglenes olvasójegyet, azonban a vírus miatt a könyvtári tagságnak ez a lehetősége megszűnt, a dokumentumokhoz való hozzáférést pedig erősen korlátozták. A kutatócsoport tagjai a kérésemre letöltötték az elektronikus formátumú szakkönyveket, és bejelentkeztek a gépemen a saját fiókjukba, hogy az ő hozzáférésüket használva tudjam böngészni az adatbázisokat. Nekik köszönhetően nemcsak kirándulás és közösségi élmény volt az utazás, hanem szakmailag is teljesíteni tudtam a kitűzött céljaimat.
Az adatbázisokban találtam 18. századi cikket, amely segítségével jobban ki tudom fejteni a szerzőm korabeli fogadtatásáról szóló részt a disszertációmban. Ez azért volt fontos nekem, mert így jobban meg tudom indokolni, hogy a szerzőm recepciójában megjelenő leghangsúlyosabb nézet hogyan alakult ki, és hogy miért jogos az a kiindulópontom, hogy a szerző saját szövegeihez visszatérve, egy új szempontból közelítem meg a regényeket. Hétvégén pedig kirándultam Haddon Hall-ba – ez a hely arról híres, hogy itt játszódik az általam vizsgált leghíresebb gótikus regény, így különösen nagy jelentőséggel bírt számomra.
Nagyon örülök, hogy ha késve is, de sikerült két hetet a Sheffieldi Egyetemen töltenem, számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtam.
Szerző: Kovács Györgyi
Fotók: Kovács Györgyi
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.