„Olaszországban vagy, megoldjuk”, avagy a felnőtté válás próbája
Kriston Dorottya

26 éves vagyok, harmadéves doktorandusz, négy éve anyagilag független, három éve házas, és őszintén szólva akkor, amikor a Maceratai Egyetem Tankönyvtörténeti Kutatóközpontjába megpályáztam egy Campus Mundi rövid tanulmányút ösztöndíjat, nem voltak olyan céljaim, mint a függetlenedés, a felelősségteljes pénzbeosztás gyakorlása stb. Kutatni mentem ki, szakmai kapcsolatokat építeni, illetve persze egy újabb olasz várost megismerni. Ezek a célok megvalósultak, és a projektről is hosszan lehetne írni, de most inkább egy válsághelyzetről és annak tanulságairól mesélnék.

Macerata egy eldugott, nehezen megközelíthető kisváros, szó szerint fél Olaszországon át kellett vonatoznom, míg megérkeztem, és senkit nem is ismertem ott: alma materem, a Pázmány és a Maceratai Egyetem között sem hivatalos, sem informális kapcsolatok nincsenek, a kutatóintézetről az interneten olvastam. Az út első nagy, nem feltétlenül csak doktoranduszoknak hasznos tanulsága az, hogy érdemes időnként félretenni az útikönyveket és egy találomra kiválasztott olasz kisvárosba ellátogatni, mert igazi ékszerdobozra bukkanhatunk: a táj és a városka festői, a vendégszeretet pedig még olasz viszonylatban is különleges, de erről majd mindjárt bővebben.

Vasárnap este érkeztem, egy óra alvás és több, mint 12 óra utazás után. Egy hatvanas éveiben járó kedves egyedülálló tanárnőnél foglaltam szobát (pontosabban arról volt szó, hogy egy teljes emeletet kapok), aki lejött elém a vasútállomásra. Az autóban tudtam meg, hogy egy fiatalember is lakik a lakásban, majd megérkezve jött a sokk: a szoba ajtaját nem lehet zárni, ráadásul üvegajtó van. Tudom, hogy a férfiak 99%-a tisztességes és nem élne vissza egy ilyen helyzettel, de senkinek sem akarom tesztelni az úriemberségét: a hölgynek jeleztem, hogy nem érzem biztonságban magam egyedül utazó nőként egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, de ő csak legyintett, én meg teljesen kétségbe estem. Azonnal kellett döntést hoznom, a városban senkit nem ismertem, a hivatalos egyetemi telefonszámokkal vasárnap este nem sokra mentem, kimerített az út, és bárhogy is döntök, annak minden következménye engem terhelt. Néhány pillanat alatt (vagyis mialatt megnyitottam a Booking.com-ot aznap estére valami last-minute szállást keresni) a következő lehetőségeket láttam:

  1. Fáradt vagyok, túlreagálom a helyzetet, és feladnék egy biztos szállást a bizonytalanért, most aludni kell, holnap átgondolom.
  2. Valóban nem ideális a szállás, de ki tudja, hogy találok-e megfizethető szállást három hétre. Nagy eséllyel úgysem lesz baj, ám ha elmegyek, könnyen lehet, hogy 2–3 nap múlva haza kell mennem, és/vagy nagyon sokat rá kell fizetnem az útra.
  3. Veszélyes helyzet, jobb félni, mint megijedni, futás, az egész kutatóút nem éri meg a rizikót.

A férjemmel való gyors egyeztetés után a biztonságos, de bizonytalan jövőt választottam: hívtam egy taxit, és elmentem a legközelebbi B&B-be. Nagyon rosszul éreztem magam: álmos voltam, féltem, hogy nem találok megfelelő szállást, egyedül éreztem magam, aggódtam a szállásadó nő reakciója miatt (végül Messengeren írtam neki, mert időközben lement kutyát sétáltatni), és egy ölelésre is szükségem lett volna.

Az utcán a taxira várva máris megkérdezte egy járókelő, hogy minden rendben van-e, és türelmesen végighallgatott, majd megkértem egy épp hazaérő hölgyet, hogy várja meg velem a taxit, mert most nagyon rossz egyedül lenni. Ő is nagyon kedves volt, sokat jelentett az érzelmi támogatás. Miután a taxisofőrre is rázúdítottam az összes feszültségemet, rám nézett, és ennyit mondott:

„Olaszországban vagy, megoldjuk!”

Tehát nem „ne aggódj, minden rendben lesz”, nem „meg fog oldódni”, nem „biztos találsz valamit”, hanem ők, az olaszok, a macerataiak közösen együtt megoldják, a taxisofőr pedig az ügyhöz annyival járult hozzá, hogy elszállított egy biztonságos átmeneti szállásra. Ez a mondat már akkor este megérintett, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire igaza lesz.

Másnap a kutatóintézet igazgatónője egy teljes délelőttöt rászánt arra, hogy szállást találjon („Ne viccelj, nem engedjük meg, hogy haza menj. Találunk valami megoldást, ez a mi dolgunk.”) Utóbb pedig a könyvtár vezetője megjegyezte, hogy végszükség esetén ő szállásolt volna el („Csak tudod én nagyon messze lakom, sokat kellett volna utaznod”). A történet vége az, hogy a campuson a vendégtanári szárnyban lényegesen olcsóbban megkaptam egy kb. kétszer akkora szobát, mint amit eredetileg ki akartam bérelni, külön fürdőszobával és panorámával, három emelettel a kutatóhelyemet jelentő könyvtár fölött.

kep1_4.jpg

Néhány tanulság. Egyrészt soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy felfokozott érzelmi állapotban, teljesen egyedül kelljen néhány perc alatt egy komoly következményekkel járó döntést meghoznom, de könnyen lehet, hogy életem során lesz még hasonló. Nos, úgy gondolom, hogy ha nem estem volna pánikba, akkor is mindent ugyanúgy csináltam volna akkor este, és büszke vagyok, mert kicsit úgy érzem, hogy a „felnőttségből” vizsgáztam. Nem Maceratában váltam ugyan önállóvá, de nagyobb önbizalommal, és ha úgy tetszik, érettebben jöttem haza, utólag pedig hálás vagyok ezért a kalandért. Már-már közhelyes igazság, hogy egy külföldi ösztöndíjas tapasztalat önállóbbá tesz. Én ehhez annyit fűznék hozzá, hogy mindig van hova felnőttebbé válni, a veszélyhelyzeteket pedig nyilván nem kell szándékosan keresni, de a komfortzónából való kilépés mindig rizikós: ám pont az ilyen esetek a legnagyszerűbb lehetőségek a személyiség fejlesztésére.

Másrészt Itáliában, különösen egy kisvárosban, ahol az ember nem turista, hanem vendég, a helyiek tényleg mindent megoldanak, a fenti idézetet javaslom az olasz címer alá mottónak. Ahogy utaltam rá, nem csak szállást és rengeteg szakmai segítséget kaptam (amiért nem lehetek elég hálás), hanem érzelmi támogatást és szeretet is: amikor magányosnak, elveszettnek éreztem magam, vadidegenek szántak időt arra, hogy végighallgassanak, hogy a városukban otthonosan érezhessem magam. (És akkor még arról nem esett szó, hogy az egyetemen egy nap hányan kérdezték meg, hogy tudnak-e bármivel-bárhogyan a segítségemre lenni, hogy egy étterem tulajdonosa véletlenül meghallotta, amint arról beszélek, hogy Magyarországon az első fogás a leves, és gyorsan összeütött valamit, „természetesen” ingyen, és még sorolhatnám.)

Tehát, ha valaki épp ideális úticélt keres, ahol kiléphet a komfortzónájából, de egy pillanatra sem tud igazán egyedül lenni, akkor irány egy bájos olasz kisváros, de leginkább Macerata!

Szerző: Kriston Dorottya

Fotó: Kriston Dorottya

A Világegyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr2017777020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása