A pályázatírástól a szálláskeresésig
Jaksics Luca

Sziasztok! A mai bejegyzésben megosztom veletek, hogyan vágtam bele a külföldi szemeszterembe a pályázatírástól a szálláskeresésig. Remélem, hogy ti is inspirálódtok belőle és megjön a kedvetek a pályázáshoz!

A Campus Mundi ösztöndíjról az egyik tanárunktól hallottam az egyetemen, miközben az Erasmus+ pályázatot írtam. Már akkor tudtam, hogy egyszer külföldön szeretnék tanulni, amikor még gimnáziumba jártam, és ez csak egyre erősödött bennem az egyetemi évek alatt. Különböző okok miatt az alapképzés alatt nem pályáztam meg soha egy külföldi tanulmányi ösztöndíjat sem, viszont egy egész nyáron át egy texasi lánytáborban dolgoztam. A mesterképzést már a PTE egy másik karán folytattam, ahol új lehetőségek nyíltak meg előttem. Tavaly szeptemberben, miután hazaérkeztem a második Texasban töltött nyaramról, a kari Erasmus+ koordinátor megemlítette, hogy milyen nagyszerű helyen járt Portóban, és hogy tavaszra meg is pályázhatnánk egy félévet.

A Campus Mundi ösztöndíj pályázás menete egyszerű és online történik. Az oldalon meg vannak adva a formanyomtatványok, amiket értelemszerűen ki kell tölteni, majd kinyomtatni, aláírni és feltölteni az online adatbázisba. Nem árt, ha ránéztek az értékelési lapra, hogy mire hány pontot kaphattok, és a szerint írjátok meg a motivációs levelet, hogy tényleg a legrelevánsabb információ kerüljön csak bele. Ha mindennel elkészültetek határidőn belül, már csak várnotok kell az eredményre. Ha megkaptátok - márpedig miért is ne kapnátok meg - és minden követelménynek megfeleltek, indulhat az ösztöndíj procedúra izgalmasabb része. Még a háttérképemet is átállítottam egy Portói képre, hogy jobban motiváljon a pályázatírásnál. Ezt a képet én készítettem és el nem tudom mondani, mennyire boldoggá tesz, hogy ilyen gyönyörű a város és itt lehetek.

11_1_porto.jpg

Következő lépésként csatlakoztam az ESN Porto Facebook csoporthoz, amit egyébként mindenkinek ajánlok, ha külföldi szemeszterbe vagy gyakorlatba kezd. Rengeteg hasznos információt és sorstársakat is találhat a csoportban! Az ESN (Erasmus Student Network) egy olyan szervezet, akik segítik a cserediákokat, programokat szerveznek és buddy-nak nevezett önkéntes mentorokat keresnek a külföldi hallgatók mellé. A buddy-k jobb esetben felveszik veled a kapcsolatot, mielőtt még megérkeznél, és segítenek megtenni az első pár lépést egy új országban. Ott vannak veled az egyetemen, vagy éppen az online órafelvételnél. (Én még nem találkoztam az enyémmel, néha ez is megesik, de mindig volt segítségem másoktól.) Ebben a Facebook csoportban az ESN Porto lelkes munkatársai már egy egész „Welcome month” programot összeállítottak, ahol minden másnapra jutott egy program a cserediákok számára.

Ugyanebben a csoportban rengetegen kerestek szállást is, és legalább ugyanannyian hirdettek helyeket. Ez is egy jó módja annak, hogy körbenézz az oldalakon és tájékozódj az árakról, ha olyan szituációban vagy, mint én, hogy nincs az egyetemnek kollégiuma. Egy másik út, ahonnan elindulhatsz, hogy felveszed a kapcsolatot azokkal, akik előtted már eltöltöttek egy-két szemesztert az adott városban, lehetőleg az adott egyetemen. Azt, hogy kik azok a potenciális jelöltek, akiket bombázhatsz a kérdéseiddel, az intézményi koordinátortól megtudhatod, biztosan szívesen segít. Én is így találtam szállást, egy ajánláson keresztül.

A repülőjegy foglalásról már írtam egy korábbi bejegyzésben, de amit most hozzátennék az az, hogy érkezz meg az orientációs nap/hét előtt egy-két nappal, hogy legyen időd berendezkedni a szobádban és felfedezni a környéket. Lesz alkalmad elmenni egy boltba és rácsodálkozni a sok új termékre, és kitalálni, hogy mit vegyél a jól megszokott termékek helyett. Nem árt, ha viszel magaddal pirospaprikát és pirosaranyat, vagy egy csomag túró rudit, csak hogy meglegyen minden hazai íz a konyhádban.

Ami pedig a beilleszkedést illeti, menj el minden orientációs programra az egyetemen, az ESN által szervezett programokra, utazásokra, bulikra! Ha sportolsz, akkor kereshetsz egy csapatot, akikhez csatlakozhatsz a külföldön töltött idő alatt. Önkénteskedj, vegyél részt különböző workshopokon, ahol mindig valami újat tanulhatsz és persze mindenhol barátokra lelhetsz.

Ez a döntés, hogy külföldön tanulok, legalább öt hónapig életem egyik legjobb döntésének mutatkozik. Nincs két egyforma nap, mindig van valami új, valami felfedezni való, amiért érdemes kimenni a városba még szakadó esőben is. Mint például ez a gyönyörű partszakasz Matosinhos felé.

11_2_luca.jpg

Ha bármi kérdésetek lenne akár a pályázással, akár az indulással kapcsolatban, írjatok ide kommentben, vagy keressetek meg bármelyik közösségi média felületen és szívesen segítek, ha tudok!

További szép napot,
Luca

Instagram: @lucajaksics

Szerző: Jaksics Luca
Fotók: Jaksics Luca

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr8913846666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (2) karácsony (7) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása