Sokáig gyötrődtem azon, hogy mit is mondhatnék. Sőt, igazából még mindig gyötrődöm, mivel nem tudom felvenni az itthoni ritmust, és nem tudok felébredni az álomból.

Talán amit le tudok írni, azok a száraz tények: úgy éreztem, véglegesen megérkeztem Hongkongba. Hiszen lettek helyi ismerősök, akik vendégül láttak az otthonukban, összeraktam a város térképét a fejemben, és Google Maps nélkül boldogultam Kowloonban, az iskolában mindig ott voltak az emberek, akikhez oda lehetett ülni közösen dolgozni, még a nagybátyám is kijött meglátogatni a távol élő rokont… és akkor eljött a hazaút napja.

Azt gondoltam, hogy béna lenne, ha úgy hagyom ott az egészet, hogy alszom egy nagyot, felkelek, mint egy normális ember, és kiutazom a reptérre két órával a repülőutam előtt. Úgyhogy ezt azonnal elengedtem és elmentem egy disco buliba, ahol végigtáncoltam az éjszakát, majd reggelre virradóra hazaugrottam a bőröndömért, és kimentem a reptérre. Ahol aztán 12 órát késett a gép, és be akartak küldeni egy reptéri szállodába kárpótlásul.

De engem ne kárpótoljanak már, tökre nincs miért. Viszont érthető hogy ez történt - ha őszinte akarok lenni, nem akartam eljönni onnan, és valamiért Hongkong sem akart elengedni. De természetesen nem maradtam ott, hanem újra foglaltam egy másik járatot haza, mert nem bírtam volna, ha még egy éjjelt ott kell töltenem, ráadásul nem a város szívében, hanem egy lélektelen, sokcsillagos reptéri szállodában. Soha.

Úgy élem meg az egészet, mint egy hatalmas szakítást (mindeközben kuncogok, de tényleg így érzem). Nem tudom összeszedni magam, teljesen elvette az eszem:

a város, a kultúra, a templomok, az emberek viselkedése, a természet, az óceán, az elefánt formájú sziget, a páratartalom, a hőfok, a levelek, a kiállítás, az utcák, a fények, az éjszakák, amikor a párhuzamos valóságok között csúszkáltam, és végtelen loopokba keveredtem, a részeg puszik, a szeretetteljes üdvözlégy ölelések és mosolyok, az erdő szellemek, a kántáló Buddha szentély, a szobrok, az utak, a kutyák, a fura lakások, az épületek teteje, és onnan a látvány, a kék lány sör, amit a kínai apóka, úgy nyit ki, hogy ráül, és a japán whiskey meg a mindenek.

Természetesen ezt a felsorolást örökké tudnám írni, és mondani. És tessék, ott kell hagyni, és vissza kell csöppeni valami olyanba, amivel nem megy könnyen ezek után az azonosulás.

Iszonyatosan hálás vagyok, hogy az egészben részt vehettem, és hogy kinyílt előttem a világnak egy olyan oldala, amiről az ember legtöbbször vagy csak hall vagy olvas. Biztos vagyok benne, hogy az itt tanultakat viszem magammal, amerre csak járok.

Figyeljetek, szavakban én sosem voltam erős, nem is szívesen kényszerítem magam ebbe a helyzetbe, hogy írjak, így

gyertek el június 8-án az Aurórába, nézzétek meg a rajzaimat, a gyerekeimet, ők többet fognak mondani, mint én tudnék valaha.

A szavakat pedig hagyjuk meg annak, aki ért hozzá, és a Fa hui parkban lévő kutya falka párhuzamát vonná az egész hongkongi utunkra.

Hála!

A 香港 Hong Kong Diaries kiállítás eseménye: www.facebook.com/events/906676182844154/

És ha valakit továbbra is érdekel a rajznaplóm, mert nyilván Hongkonggal nincs vége, az itt követheti: www.instagram.com/arzsabi

Szerző: Parázs Bianka
Fotók: Parázs Bianka

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001