Egy ország, ahol már 16 évesen egyetemista lehetsz
Biró Gergő

Vannak a világban kiemelten tehetséges diákok, akik már 16 évesen egyetemre járnak, lásd a később Bud Spencerként híressé vált Carlo Pedersolit, aki 16 évesen kezdte meg a vegyész szakot a Római Egyetemen.

De van egy ország, legalábbis egyet már biztosan tudok, ahol az oktatási rendszer sajátossága folytán a fiatalok 16-17 évesen már bekerülhetnek a felsőoktatásba.

Ha kíváncsi vagy, hogy melyik ez, akkor olvass tovább.

ukran_ellenorzo_1_1.jpg

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Campus Mundi ösztöndíjjal Beregszászban élhetek és dolgozhatok 2018. augusztus 31. óta.

Ráadásul, a szerencse szériám úgy tűnik, hogy éppen csak elkezdődött, hiszen lehetőségem volt részt venni hétvégén a Kárpátaljai Magyar Diáktábor nevű rendezvényen, amely tulajdonképpen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzatának, az Ungváron működő Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége és a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának gólyatábora. Idén immáron negyedik alkalommal rendezték meg az előbb említett szervezetek a Kárpátaljai Magyar Diáktábort.

Az ideiről készült videó még nem elérhető, viszont a 2017-es diáktáborról már lehet beszámolókat olvasni, látni az interneten.

dsc_0558.jpg

A közösen szervezett gólyatábor több szempontból is érdekes, ugyanis

jóval rövidebb pórázra vannak engedve a gólyák, mint Magyarországon.

Elveszik például a gólyák mobiltelefonjait, cigarettáit a megérkezéskor és csak meghatározott időpontokban, rövid időre kaphatják meg azokat minden nap.

Voltam korábban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi kari, az ELTE Társadalomtudományi Kara által szervezett és BKF-es (Metropolitan Egyetem) gólyatáborban is, szóval van némi rálátásom arra, hogyan is működik ez ott és itt.

Ugyanakkor persze itt is sok játék, móka és fiatalos program várta a gólyákat, valamint a 40 fő körüli gólyalétszám és a több mint húsz fős szervezői gárda miatt ez egy jóval családiasabb és személyesebb diáktábor, mint azok a több száz fős gólyatáborok, amelyekben Magyarországon jártam.

dsc_0599.jpg

De, hogy a címről is írjak mindazoknak, akik arra kíváncsiak, hogyan lehetséges 16 évesen egyetemistának lenni, nekik mondom, mindez a sajátos ukrajnai oktatási rendszer miatt van.

Ugyanis a szülőknek lehetőségük van 6 évesen iskolába íratni a gyermeküket és egyelőre itt az általános és középiskolai rendszer az érettségi megszerzéséig 11 éves.

Vagyis 17 évesen itt már érettségit kapnak a diákok, ha olyan rendszerű képzésben tanulnak. Így fordulhatott elő, hogy a diáktáborban 16 éves főiskolás gólyákkal is találkoztam.

Ukrajnában most minden tekintetben az átalakítások idejét tapasztalják az itt élők. Rebesgetik, hogy át fognak térni a cirill betűkről a latin betűkre, de szerintem ez valószínűleg csak a bizonytalansági hullámok miatti városi pletyka. Az oktatási rendszer átalakításáról ugyanakkor régebb óta cikkeznek.

2001 óta Ukrajnában is kötelező az óvoda az 5 éves kor alatti gyerekeknek, de nem 3 éves kortól, mint Magyarországon. Úgy tűnik ebben valamennyire rugalmasabb a szabályozás.

Hat éves kortól a gyermekek iskolába irathatók, ekkor kezdődik az általános iskola alsó tagozata négy osztállyal (elemi iskola). Ezt követi az általános iskola felső tagozata öt osztállyal. Tehát 9 osztályt végez el egy nebuló, mialatt kijárja az általános iskolát.

A középiskola (gimnázium) itt két osztályból áll, a tizedik és a tizenegyedik osztályból. Ezt követően lehet érettségit tenni, és tovább tanulni, illetve dolgozni.

dsc_0524.jpg

A felsőoktatási rendszert nem teljesen értem, mert vannak:

A főiskolák és egyetemek, itt is alapképzési és mester képzési szintekkel, de vannak olyan szakok, ahol nem három éves egy alapszak, hanem négy.

Emellett vannak a technikumok, illetve az eggyel magasabb szintű oktatási intézmények.

Ezenfelül vannak felsőfokú szakképzési intézmények (itt csak koledzsnak hívják, gondolom college-nak írják) ahol szintén 2 évet kell tanulni, és utána lehet tovább menni, felvételi nélkül vagy könnyített felvételivel az előbb említett kategóriájú felsőfokú oktatási intézményekbe (főiskolára, vagy egyetemre).

Természetesen itt is van posztgraduális, azaz doktori képzés, de ennek bonyolultságát vagy egyszerűségét egyelőre annyira sem tudtam megismerni, mint a fent leírtakat.

ukrajanai_ellenorzo_1_1.jpg

A mellékelt fotón egy általános iskolásoknak szánt ellenőrző két oldala látható, szemléltetve hogy itt hogyan néz ki, miket kell és lehet beleírni, illetve, ami számomra nagyon érdekes, a bulvár hírek. Továbbá vegyes érdekességek is olvashatók az ellenőrző minden oldalán. Azért ez elég hardcore, engem kultursokkolt picit.

Hamarosan jelentkezem egy újabb írással az itteni piacról!

Beregszász, 2018. október 2.

Üdvözlettel:
Biró Gergő

További információt az ukrán felsőoktatási programokról itt találsz. 

Szerző: Biró Gergő
Fotók: Biró Gergő

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr2214279447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung Palota (1) Gyeongbokgung palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása