Közösségfejlesztés Kárpátalján
Biró Gergő

Többen kérdezték már tőlem, barátok, ismerősök, rokonok, hogy mit csinálok szabadidőmben, mit lehet csinálni Kárpátalján? Úgy tűnik, hogy a Világegyetemista blog szerkesztőivel nagyon egyre jár az agyunk, ugyanis nekem is kvízes napjaim voltak...

Kárpátaljai Társasjáték Közösség

Nagyon szeretek társasjátékokkal játszani. Budapesten, amikor időm engedte, legtöbbször barátaimmal jártunk a hétfői Játszóházprojektre a MÜSZI-be, vagy az Ellátóházba, Grundra, Gólyába. Többször voltam játszani a Társasjáték Veled rendezvényein és jó párszor mentünk el barátokkal az Anduril Lángja nevű társasos helyre is, vagy éppen az Újpesti Polgármesteri Hivatal alatti nagyon menő, és kevésbé ismert Társas Központ Egyesület klubjában.

Nem vagyok hardcore gamer, habár vannak barátaim, akik tényleg azok, sőt olyan barátaim is akadnak, akik saját játékokat fejlesztenek. Így volt szerencsém több, általuk kiadott játék tesztelésében is részt venni. Több, mint ötvenszer játszottam kiadás előtt a Kard és Korona játékkal és eléggé meglepődtem, hogy a 16 oldalas játékszabály hátoldalán név szerint vagyok említve, azon más személyekkel együtt, akiknek köszönetet mond a kiadó, azért, hogy létrejöhetett a játék. Emellett részt vettem az 1956-os budapesti forradalmat és szabadságharcot megjelenítő kooperatív játék magyar nyelvű kiadásának tesztelésében is. De az űramőbának nevezett játékkal is volt szerencsém kiadás előtt többször is játszani.

csibek_ungvaron_2.jpg

Általában elfelejtek fotózni, vagy le van merülve a telefonom, vagy borzalmas minőségű fotót „sikerül” készítenem az ősrégi készülékemmel, itt éppen eszembe jutott, hogy jó lenne fotózni.

Kint tartózkodásom első hetei után megértettem, hogy felnőtteket önkénteskedésre nehéz lesz rávennem. Egyrészt vadidegen vagyok, másrészt mindenki 4-5 helyen dolgozik, nincs idejük és energiájuk önkénteskedni. Emellett rengeteg unatkozó fiatalt láttam beszélgetni, gördeszkázni, rollerezni a Beregszász központjában található Hősök terén, és szerte a városban.

Akkor határoztam el, hogy áthozom ezt a nálunk egyre népszerűbb kikapcsolódási módot, és indítok egy társasjáték közösséget.

Ehhez először készítettem egy profilt a facebookon, és elkezdtem megjelenni játékokkal különböző rendezvényeken, illetve a Hősök tere körüli padokon megszólítottam az embereket, hogy nincs-e kedvük játszani.

Lenhardt Balázs, a Kék Játék Kft. tulajdonosa, első kérésemre rendelkezésemre bocsátott minden olyan általuk kiadott játékból egy-egy példányt, ami neki megvolt. Megkerestem más magyar játékkiadókat is, például az Antler Games csapatát, és tőlük is kaptam egy játékot. Én is hozzátettem az otthon nekem meglévő készletemet, vásároltam hozzá néhány általam kedvelt játékot, és ezzel a gyűjteménnyel kezdtem megjelenni különböző rendezvényeken, illetve kölcsön is adtam belőlük.

2018. november 17-én, szombaton volt egy 36 órás sport rendezvény Beregszászban, oda már hívtak, és kérték, hogy menjek a játékokkal. Tehát már ismerik ezt a lehetőséget. A következő lépés, hogy állandó helyszínt és játékmester társakat találjak. Hála Istennek játszani a legtöbb ember szeret, szóval ez egy nagyon jó jégtörő, és közben beszélgetni is el tudunk kezdeni.

Hála Istennek Magyarországon is híre ment annak, hogy igyekszem itt egy társasjátékos közösséget beindítani, és Ékes Sándor barátom által újabb játékokhoz juthattunk. Köszönet az adományozóknak ezúton is.

Szent Erzsébet napi kvíz

Véletlenül találkoztam a kvíz esttel, még amikor Kecskeméten éltem és dolgoztam. Sokan kocsma kvíz avagy Quiz Night néven ismerik ezt a fajta kikapcsolódási lehetőséget. Aki nem ismeri, röviden ez egy csoportos szórakozási lehetőség, ahol hetente megmérettetik magukat, illetve tudásukat a résztvevő csapatok. Vannak egyedi – szigetszerű – akciók, amikor egy kávézóban vagy kocsmában rendeznek ilyen esteket, de országos, sőt több országra kiterjedő hálózatokba is be lehet csatlakozni, ahol a többi helyszínen játékban lévő csapatok online vetélkedhetnek egymással.

2018. november 18-án (a születésnapomon) rendezték meg a hagyományos Szent-Erzsébet bált Beregszászon a Római Katolikus Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban, és mivel úgyis ott lakom, és szerettem volna színesebbé tenni az estét, a főszervezővel egyeztetve bevállaltam egy kvíz összeállítását. A versenyzők szerint a kérdések kicsit nehezek voltak, de úgy láttam, hogy sokaknak tetszett, szóval tervezem, hogy saját kérdésekkel és változó helyszínen kvíz esteket fogok szervezni, illetve szeretném, ha idővel kialakulnának állandó Quiz Night-os helyszínek Kárpátalján is.

 

Szerző: Biró Gergő
Fotók: Biró Gergő és a Beregszászi 4. számú Bendász István cserkészcsapat

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr914405680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (2) karácsony (7) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása