A sok házon kívül töltött idő után a szünet vége már nem szólt másról, mint hogy kipihenjem magam. Persze ez nem jelenti azt, hogy végig otthon ücsörögtem, párszor összefutottam barátokkal, sétálgattunk a városközpontban, vagy átjöttek társasjátékozni, de hogy ezúttal ritkábban mozdultam ki, az tény.
Viszont így is van miről írni bőven:
Jordániában havazott!
Nem is akárhogy, szakadt a hó, dörgött az ég, azt hiszem, nem kell részleteznem, de a megszokott napsütötte -néhol fákkal, pálmákkal tarkított- alapvetően sivatagi tájat mesebelivé varázsolta a hirtelen jött fehérség. Ebből nyilvánvaló, hogy én nagyon szeretem a havat. Az állaga egyébként itt nem teljesen olyan, mint otthon: picit a műtrágyához vagy az apró szemű jégesőhöz tudnám hasonlítani, csak sokkal puhább, és sűrűbb; tehát egyértelműen hó.
Úgyhogy a gyerekekkel kimentünk hócsatázni, nagyjából 20 évet fiatalodtam a hideg fehérség láttán.
A barátaim elmondása szerint a havazás, nem egy megszokott dolog itt: legutóbb állítólag körülbelül négy éve történt.
A tél jellemzően inkább esős időszak, sokkal több a csapadék, mint az év többi részében, de ez ritkán nyilvánul meg Holle Anyó dunyhája formában. Így azt hiszem kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem.
Helyiekre jellemző apró történet:
gyógyszertárban voltunk, s egy asszony megkérdezte a gyógyszertárost, kicsit nem maradhatna-e, mert nagyon szakadt a hó.
Válasz: természetesen asszonyom, ameddig csak szeretne. Esetleg hozhatok egy széket Önnek? Helyezze magát kényelembe!
Azt hiszem meséltem már, hogy az egyik kedvenc helyi ételem a sisbarak. Ez a finomság darált husi hagymával és fűszerekkel, nyújtott tésztából készült párnácskába „csomagolva”, majd kecsketejben kifőzve. Itt Jordániában próbáltam ki először, bár ezzel együtt tudni kell, hogy egy szír étel. (Interneten azt olvastam, hogy üzbég eredetű, bár ezt sohasem hallottam korábban.) Egyik nap úgy döntöttem, meg akarom tanulni az elkészítését, mivel hazatértem után a családomnak is szeretném elkészíteni. Így hát bevásároltam az összetevőkből, s az itteni „anyukám” útmutatásai szerint nekiláttam.
Őszintén szólva, ennyi időt talán még sosem töltöttem a konyhában, el lehet képzelni mennyi munka az apró párnácskák mindegyikét egyesével aprólékosan hajtogatni (nehogy szétessenek), és akkor ez még csak egy része a folyamatnak.
Viszont a végeredmény abszolút megérte a fáradtságot, két nagy tepsi finomságot tehettem az asztalra.
Szerző: Bíró Ákos
Fotók: Bíró Ákos
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
