Külföldi félév à la française

Expectation vs Reality

2018 augusztusában pótjelentkezési időszakban adtam be a pályázatomat ösztöndíjra, mert úgy gondoltam, hogy egy franciaországi félévben olyan sok élmény és fejlődési lehetőség rejlik, amiket egyszerűen nem hagyhatok ki az egyetemi évekből, csak azért, mert félek néhány dologtól…

Végül túlesve a jelentkezési procedúrán, elnyerve a Campus Mundi külföldi részképzésre vonatkozó ösztöndíját, bepakolva – remélhetőleg – minden szükséges dolgot a bőröndökbe, 2019. január 3-án belevágtam a nagy kalandba, és felszálltam a Párizsba tartó buszra. Igen, az újév környéki magas repülőjegy árak láttán úgy döntöttem, hogy inkább egy laza 21 órás buszúttal indulok neki az előttem álló 4,5 hónapnak és a külföldi félévemnek. Hát nem mondom, azért voltak zsibbasztó és kényelmetlen pillanatok az út során, de egy párizsi buszváltás után január 4-én délelőtt végül csak megérkeztem a normandiai Rouen városába.

Várakozásaim terén leginkább a félelmek játszottak főszerepet, amikből azért akadt bőven. Szerencsére ezeket sikerült folyamatosan legyőznöm és bebizonyosodott, hogy a valóságban minden megoldható.

en_1.jpg

Expectation: A párizsi buszállomáson nem fogom megtalálni vagy lekésem a csatlakozást Rouen-ba.

Reality: Még a hamarabbi buszt is sikerült elérni, így nem kellett 2 órán keresztül várakozni a bőröndökkel.

kora_reggel_rouen-ban_1.jpg

Expectation: Lehet nem is tudok angolul... Menni fog ez nekem egyáltalán?

Az angoltudásomat sajnos hajlamos vagyok lebecsülni. Így attól függetlenül, hogy otthon is aktívan használtam, rettegtem attól, mi lesz, ha a többiekkel nem tudok beszélgetni, vagy nem tudom követni az óráimat, nem beszélve az olyan helyzetekről, mikor beadandókat kell írni és prezentációkat tartani.

Reality: Senkinek nem tökéletes az angoltudása. Még a külföldi tanáraimnak sem. És igenis megállom a helyem, írom a beadandókat, prezentálok, és ami a legfontosabb, fejlődök.

kozos_kirandulas_etretat-ba_1.jpg

Expectation: Nem lesznek barátaim.

Reality: Nyilván most már ezt leírni is nevetséges: hamar összeverődött a társaság, mindenki nagyon nyitott és jófej.

És végül a legfontosabb:

Expectation: A félelmeim ellenére hatalmas élmény lesz ez a félév.

Reality: Még csak kis idő telt el, de már csak ezért az 1 hónapért is megérte: hatalmas élmény a félév.

Vannak nagyon jó és hasznos óráim, fejlődik az angol- és francia tudásom, rengeteg helyre jutottam már most is el, sok új embert ismertem meg, nem is beszélve arról, hogy még mennyi minden van tervben!

Szerző: Sándor Lilla
Fotók: Sándor Lilla

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 

oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr3414675173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása