Vizsgaidőszak külföldön
Bali Cintia

Amikor külföldi részképzésről beszélünk, gyakran csak arra emlékszünk, hogy külföldi és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy részképzés, pedig bizonyos tanulmányi kötelezettségeknek ebben az időszakban is eleget kell tennünk. Ez a periódus ugyanis nem csak a gondtalan szórakozásról, hanem elsősorban a szakmai fejlődésről szól, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a része kellemetlen lenne. Egy korábbi bejegyzésben már meséltem arról, hogy ebben a félévben hat kurzusom van, ami öt vizsgát, két esszét, két rövid zárthelyit, egy prezentációt és még néhány kisebb-nagyobb elvégzendő feladatot jelent. Ezek mellett még eleget kell tennem egy kötelezően előírt kutatásban való részvételnek is, a pszichológus hallgató elvégre Padovában is pszichológus hallgató, és hogy egy klasszikust idézzek: „[...]a kísérletezés történelmében a két leggyakrabban alkalmazott mintafajtát az egyetemi hallgatók és a fehér patkányok alkotják” (Szokolszky, 2004). Ennek megfelelően már korábban két MA hallgató szakdolgozatában is közreműködtem mint kísérleti nyúl. Az egyikben ráadásul az eye-tracker-t, vagyis a szemmozgás követésére szolgáló eszközt is kipróbálhattam.

psx_20190516_224641.jpg

A prezentáción és a zárthelyiken már egész korán túlestem, az Evolúciós pszichológia vizsgát kiváltó esszéket azonban épp az imént fejeztem be. Ezen az órán szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis nem kötelező vizsgáznunk, ehelyett tarthatunk prezentációt, vagy megírhatunk két 500 szavas esszét szabadon választott témából. Senkit se tévesszen meg az ötszáz szó – mi az nekem? – gondoltam én is, ugyanis ilyen rövid terjedelemnél nem fér bele a mellébeszélés és a barokkos körmondat. Fókuszáltnak kell lennünk, és nagyon jól kell érvelnünk az igazunk mellett, így a rövid terjedelem ellenére ugyanolyan sok szakirodalmat kell átböngésznünk, mintha öt-tíz oldalas dolgozatokkal lenne dolgunk. Ráadásul egy idegen nyelven kell szofisztikáltan formába öntenünk a témával kapcsolatos kavargó gondolatainkat. Egyébként attól tartok, hogy ezen az órán senki sem szeretne vizsgázni. A professzor ugyanis többször felhívta a figyelmünket arra, hogy igen ötletesen tud nehéz vizsgakérdéseket kiagyalni, ezzel is arra buzdítva minket, hogy több kreatív gondolkodást és aktivitást igénylő módon abszolváljuk a kurzusát.

psx_20190516_183531.jpg

Bár a két esszét befejeztem, még nem lélegezhetek fel, ugyanis alig egy hét múlva elérkezünk minden egyetemista rémálmához: az első vizsgánkhoz. Tulajdonképpen ezt akár éppen ma is megejthetném, de Kognitív fejlődéslélektanon úgy döntöttem nem élek az elővizsga lehetőségével, ugyanis elég nagy korlátokba ütközött volna jelenleg a felkészülésem. Így, amíg a fejlődéslélektan júniusig várat magára, a New trends in neuroscience vizsgával kell először szembenéznem. Mivel a pszichofiziológiai alapjaim és az angolom is meglehetősen esendőnek éreztem ezen a kurzuson, tartok némileg a vizsgától, de reméljük a legjobbakat.

psx_20190516_224957.jpg

A vizsgaidőpontokat illetően nagyon jó helyzetben vagyunk, mivel már a félév legelején megtekinthetők a kőbevésett időpontok. Így viszonylag jó előre be tudjuk osztani az időnket. Van azonban ennek egy szerencsétlen oldala is, ugyanis könnyen lehet, hogy több egymást követő napon is vizsgáznunk kell, ugyanis nincs lehetőségünk arra, hogy magunk állítsuk össze a vizsganaptárunkat, vagy hogy addig nézzünk kétségbeesett tekintetünkkel a tanárainkra, amíg meg nem adnak nekünk néhány vizsgaidőpontot azokon napokon, amelyeken mi szeretnénk. Padovában mindenkinek három vizsgalehetősége van többnyire. Egy júniusban, egy júliusban, és ami ösztöndíjas hallgatóként problémát jelenthet, hogy az utolsó időpont többnyire az új félévet megelőzően augusztus végére vagy szeptember elejére kerül, így ezzel mi már nem igazán élhetünk. De mit nekünk harmadik időpont, mindössze annyit kell tennünk, hogy már az elsőn brillírozunk, és az eredményeket várva gondtalanul eltöltsük az utolsó néhány nyári napunk az egyetemi városunkban.

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 

oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr4014838708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása