Az elmúlt 2 hetet vizsgázással töltöttem, ami külső szemlélőként talán annyira nem izgalmas, mint amennyire számomra volt az, így a mai bejegyzésem témájaként visszakanyarodok egy áprilisi utamhoz, amely Vietnamba vezetett.

A főváros, Hanoi kb. 1 óra alatt elérhető Bangkokból repülővel.

Milliomosnak lenni egészen könnyű: 1 millió 600 ezer vietnami dongot vettem le a bankautomatából, ami kb. 20 ezer forintnak felel meg, ez nagyjából elég is volt 5 napos tartózkodásom fedezéséhez.

A közlekedés elsőre talán még a thaiföldinél is kaotikusabbnak hat, de én valahogy mégis jobban biztonságban éreztem magam. Van egyfajta rend a káoszban, mindenki megy, amerre lát, de figyelnek egymásra (többnyire). Robogók itt is vannak szép számmal.

Az ország az egyik legolcsóbb Délkelet-Ázsiában, és meg merném kockáztatni, hogy a legolcsóbb azok közül, ahol én eddig jártam. A számolással itt is akadnak gondok: egy sört szerettem volna venni 10 ezer dongért, 20 ezressel fizettem. Nem tudom, hogy a külföldiségem okozott kavarodást, vagy a nagy címletek miatt mindig nehézkes, de még a nagymama is besegített az ügyletbe, aminek az eredménye az lett, hogy 35 ezret kaptam vissza. Ismerős érzésekkel hagytam el a rögtönzött kisboltot.

Hanoi óvárosa hangulatos, különösebb látnivalót nem tudok kiemelni, csak sétálgatni a kis utcákban önmagában egy élmény. Érzésem szerint Vietnam elég felkapott lett a turisták körében. Itt is jellemző a külföldieket célzó tukmálás: egy helyi asszony a vállán cipelte a portékáját; vidáman üdvözölt és reflexszerűen átrakta a hordozóeszközt az én vállamra, majd ’Photo, photo!’ felkiáltással felajánlotta, hogy lefényképez. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretetből és jókedvéből csinálta, és különben sem vagyok híve az ilyen pózolásnak, úgyhogy visszautasítottam.

Sok menyasszonyfotózást láttam az utcákon, ennek több oka is lehet: a) gyakori a házasságkötés; b) szeretnek mindent megörökíteni; c) mivel új volt számomra a hely, könnyebben feltűnnek általános dolgok. Az utolsó opcióra szavaznék.

A vietnami konyha annyira nem fogott meg, mint vártam. Kevésbé változatos az ízvilág számomra, mint a thai, és különösebb újdonságot nem tapasztaltam. Egyszer még szúnyog is járt a leveshez, ez mindenképpen említésre méltó különlegesség. Ez egyébként időnként előfordul jobb éttermekben is, nem árt ellenőrizni, hogy mit is készülünk éppen elfogyasztani.

Meglátogattam Ninh Binh városát is, ez Hanoitól délre található, vonattal kevesebb, mint 3 óra alatt odaértem. Sokkal nyugodtabb és csendesebb, mint a főváros, kevés turistával, a helyi iskolások vidáman integettek. Több alkalommal is feltűnt, hogy papírfecniket égetnek az utcán, ennek okára nem sikerült rájönnöm, igaz, annyira nem is jártam utána.

Ninh Binh közelében találhatóak Trang An rizsföldjei és barlangjai, amikre sajnos nem jutott időm. Utólag úgy gondolom, hogy érdemes lett volna 1 nappal tovább maradni, de ilyen az élet. A város határában sétálgatva így is szép látvány tárult elém, és elhagyatottnak tűnő kilátókat, templomot is találtam.

Még egyszer sem késtem le repülőgépet, de Hanoiban közel kerültem ehhez: a reptéri busz kicsit lassabban haladt és több helyen ált meg, mint gondoltam, ráadásul a másik terminálnál tett ki.

10 perccel kapuzárás előtt sikerült áthaladnom a biztonsági ellenőrzésen.

Kicsit megijedtem, mikor nem láttam a szokásos sort a beszállási kapunál, de kiderült, hogy a gép előreláthatólag 2 órát késik. Ennek kivételesen örültem, nem lett volna szerencsés lekésni a gépet, mivel másnap járt le a vízumom.

Szerző: Horváth János
Fotók: Horváth János

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F