Mit lehet nyerni egy külföldi tanulmányúttal?
Herczeg Szilvia

Egy rendkívül pozitív hozadéka a kutatói életnek, hogy számtalan élményben és nemzetközi együttműködésben lehet része az embernek külföldi tanulmányutak, nemzetközi konferenciák, versenyek kapcsán. Az ekkor szerzett kivételes és inspiráló élmények kifejezetten jól jöttek nekem is, amikor éppen a PhD munkám nehézségeit éltem meg inkább, mint annak pozitív oldalát. Ekkor lehet szükség egy nagy „megállj”-ra, környezetváltozásra, motivációra, hogy megújult erővel lehessen folytatni a kitűzött célokat. A Campus Mundi ösztöndíj pedig minden ehhez szükséges feltételt megteremtett számomra. A Városmajori Klinikán, ahol kutatómunkámat végzem, kifejezetten támogattak a külföldi tapasztalatszerzésben. Korábbi témavezetőm révén pedig kivételes projektekbe tudtam csatlakozni, első körben 3 hónapot, majd másfél év múlva további 3 hetet kutatva a dublini Mater Kórházban.

ehra_poszter_kep.jpeg

A PhD tanulmányaim végéhez közeledve, elgondolkoztam, hogy mit nyertem ezalatt a három év alatt. A rengeteg készség elsajátítása mellett dobogón álltak a külföldi tanulmányaim során szerzett tapasztalatok, élmények.

Mit is lehet nyerni egy külföldi tanulmányút során?

  • Itthon még nem elérhető, új technológiák megismerése

Az első három hónapos tanulmányút alatt megismerkedtem a dublini elektrofiziológiai munkacsoporttal. Egyrészt veleszületett szívizombetegségekkel és szívritmuszavarokkal kapcsolatos családszűréseken és genetikai tanácsadásokon vehettem részt, illetve az e mögött álló kutatásokban. Magyarországon mindez nehezebben elérhető a betegek számára, a köztudatban kevésbé létezik, így jó példát adott arra, hogyan lehetne ezt a rendszert a hazai keretek között is megvalósítani. Másrészt a munkacsoporttal egy olyan kutatást folyattunk, ami a világon még csak három helyen elérhető, szíven belüli hegtérképező szoftverrel tudtuk végre objektíven kvantifikálni a hegesedés kiterjedésének mértékét.

ring_of_kerry1.jpg

  • Nemzetközi kapcsolatépítés, konferenciák, publikációk

Mivel aktívan részt tudtam venni a közös projektekben, lehetőségem volt bizonyítani.

Két mottót alkalmaztam:

„Annyit ér minden, amennyit beleteszel.”
„Mindig jelen lenni.”

Ezeket szem előtt tartva nagy szorgalommal és precizitással hoztam sorra az eredményeket. A pozitív visszajelzés után újabb feladatok érkeztek, a bizalom tovább épült, megfogalmazódott egy multicentrikus vizsgálat kezdeményezése is, valamint két ír konferenciára is meghívtak. Hatalmas élmény volt itt kivetítve látni az általam készített veleszületett szívbetegek kivizsgálásához szükséges sablonokat. Itt az ír kollégák szívesen mutattak be a tudományos életben ismert újabb orvosoknak, tovább emelve nemzetközi kapcsolathálóm értékét. Már hazautazás előtt megbeszéltük, hogy mindenképp folytatjuk a közös projekteket, visszavárnak. Másfél év elteltével egy újabb Campus Mundi pályázatot sikerült elnyernem, ezúttal három hétre tértem vissza Dublinba. Rendkívüli boldog érzés volt ez, hogy számítanak rám a tudományos projektek során, és tényleg tudok is segíteni annak előremozdításában. A két utazás között bemutathattam a Lisszabonban rendezett Európai Aritmológiai Kongresszuson a pitvari hegesedés rizikófaktorait. Egy közös publikáció pedig már csak hab volt a tortán. Ez mind szerves alapja a PhD munkámnak, így a külföldi kutatómunka is segített annak előremenetelében.

mater.jpg

  • Értéknövekedés a munkaerőpiacon, idegen nyelv fejlesztése

Egy rövidebb-hosszabb külföldi munkatapasztalat minden CV értékét növeli. Ezzel szinte automatikusan olyan készségek meglétét feltételezik, melyek előnyt jelentenek az állásinterjún, munkahelyen, többek között jó alkalmazkodó-készség, nyelvismeret, kitartás, találékonyság. Angolul felszólalni a megbeszélések során, prezentációban összefoglalni hetente az eredményeket, a rettenetes ír akcentussal beszélő betegeket megérteni, mind segített fejleszteni nyelvtudásom (vagy az utóbbi éppen kétségbe ejteni, hogy egyáltalán nem is értem a nyelvet :D).

howth.jpg

  • Egy új kultúra megismerése, társasági élet

A munka mellett volt alkalmam Írország több szegletét is bejárni. Felmérhetetlenül csodás tájakon való kirándulás, lovaglás a tengerparton, whisky gyárlátogatás, történelmi séták, ír pubban élőzene: mind fergeteges feltöltődés volt a hétköznapok után.

Az írek rendkívül vendégszerető nép, szívesen invitálnak meg akár saját házukba bemutatva az anyós által készített ír ételeket, a whisky kultúrát és egy, a közelben található több ezer éves világörökséget. Nyitottságuk annak is köszönhető, hogy a közelmúltban történt nagy ír kivándorlások után elmondható, hogy több ír él a határaikon kívül, mint azon belül. Így abszolút természetes számukra, hogy külföldiek érkeznek hozzájuk is, rengeteg ösztöndíjas diák tanul a város egyetemein is.

Ilyen ösztöndíjas Facebook csoporton belül sikerült olyan barátot találnom, akivel szabadidőnkben beutaztuk Írország nevezetes pontjait is. Sőt, Budapestet is volt alkalmam bemutatni neki egy későbbi találkozás alkalmával! Soha vissza nem térő alkalom bátorságot venni és elkezdeni beszélgetni egy ismeretlen diákkal, akivel később országokat átívelő barátság alakulhat ki!

ring_of_kerry2.jpg

  • Inspiráció

Kiszélesedő horizont, új ötletek és gondolkodásmódok. Legkésőbb hazafelé egy füzetben igazán jó ötlet összeírni a tapasztalatokat, hogy mit fog az ember fejleszteni, máshogy csinálni. Olyan ez, mint egy újévi fogadalom. Én megfogadtam, hogy sokkal tájékozottabb leszek a világgazdaságban és világpolitikában, melyet leginkább több külföldi hírportál követésével igyekszek megvalósítani. Továbbá nagyon megtetszett az írek nyugodt hozzáállása a problémákhoz, hogy minden megoldódik idővel, az extra idegesség nem segít sokat.

Meghallgatva a hihetetlen élettörténeteket – mint például egy afrikai orvosi gyakorlatot, amikor a sárgaláz vektorára, szúnyogra vadásztak egy szívócsővel és egy tálca sörrel – rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen.

 glendalough.jpg

Írország számomra a béke szigete, ahova bármikor szívesen visszatérnék rövidebb tanulmányutak kapcsán. Felfrissítő kiszakadni az otthoni mókuskerékből, és egy konkrét projektre koncentrálni úgy, hogy nem csörög állandóan a telefon és az email-ek hada is leapad. Van idő, van energia, van lehetőség. Ilyen körülmények között szinte lehetetlen nem fejlődni. A munka mellett pedig van idő kikapcsolódni, sportolni, elmélkedni, hogy hol is tartasz és mi a valódi cél előtted.

Nekem ezek voltak a tapasztalataim. És Neked?

Szöveg: Herczeg Szilvia
Fotók: Herczeg Szilvia

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6314931278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amerika (3) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (3) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (1) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (12) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (240) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (327) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (4) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (2) Egyetem (1) egyetemista (314) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) Florida (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gent (2) gleccser (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung Palota (1) Gyeongbokgung palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (4) játék (1) Joplin (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (251) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (5) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (2) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (2) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (264) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) pisilőkisfiú (1) Porto (5) Portugália (22) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (188) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) Skócia (4) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (37) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (276) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokyo (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (20) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (325) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása