Múlt szombaton került megrendezésre Tartuban a 8. „Linnamaraton”, vagyis a város utcáin (linna = város) róhatták kedvünkre a köröket a delikvensek az általuk választott 42, 21 vagy 10 km-es távon.
Tartu egyébként igen aktív városnak tűnik ebből a szempontból is, rendeznek még biciklis, sífutós, hegynek felfele futós, koris, erdei, stb. maratont. Na hiszen, ha ennyi tér van (Észtországban 1.3 millióan laknak) és így szeretik a természetet, nem is csoda.
Szeretem a közösségi sporteseményeket, otthon is elmentem néha, ezért felcsillant a szemem, amikor tudomást szereztem a Linnamaratonról. Viszont még a 10 kilométeres táv is hosszúnak hangzott kicsit. Habár nagyon szeretek futni, legnagyobb sajnálatomra csak párszor sikerült eljutnom, mióta kijöttem - ehhez a saját lustaságomon kívül hozzájárult egy hosszabb betegség, a temérdek tennivaló, és hogy inkább más sportokat próbáltam ki az óta.
Nade, ennek ellenére tudtam, hogy akarok valamilyen formában futni ezeken a szép utcákon, és szembe is jött velem a megoldás az egy nappal korábban lévő Tartu Night Maraton képében.
Itt a táv csak laza 4 km volt, mégis lehetett egy szép nagy kört futni az esti Tartuban, ami az idő ellenére nagyon csábítóan hangzott. Megérkezett ugyanis a hideg a városba, télikabát, sapka és sál nélkül bajosan megy ki az ember a lakásból – már ha nem észt az illető, akiket ez mintha egy kicsit kevésbé viselne meg. Az esti futás napján ráadásul esett is, ami ugye nem szokott az ember kedélyállapotán javítani.
Szerencsére előrelátó módon magamhoz vettem egy szárnysegédet a pajtásom, Kevin személyében, akivel együtt regisztráltunk, úgyhogy már nem volt visszaút.
Kevin Delhiből jött, de már két éve itt tanul, úgyhogy volt alkalma hozzászokni a viszontagságos időhöz. Sőt, állítása szerint jobban szereti a hűvöset, mint az indiai perzselő forróságot, amivel mondjuk remekül tudok azonosulni.
Így hát, bár nagyon hideg volt aznap este, (egy fok körül, az eső épp nem esett) és egy több meleggel kecsegtető vacsorameghívásom is volt, elmentünk szépen a futásra. Magunkra aggattuk a rajtszámunkat, beálltunk a városháza előtt várakozó izgatott tömegbe, és uccu.
Kellemes mennyiségű ember gyűlt össze, az elején kicsit torlódtunk, de ez hamar fellazult. Nagyon kényelmes tempóban futottunk a kis utcákban, hidakon és parkokon át. Sok volt a gyerek, sőt, láttunk egy babakocsit is rajtszámmal, ami külön érdekes volt. Ami még jobban tetszett, hogy mivel végig beszélgettük az távot, szinte észre se vettem és már meg is érkeztünk a célhoz. Sajnáltam, hogy vége, általában ennél a távnál jön el az a pont, hogy mennék tovább és ez most is így volt.
Átvettük a jutalom üdítőnket, fényképezkedtünk egyet és élveztük az adrenalinlöketet. Több szempontból is nagyon örültem, hogy elmentünk.
Az egyik például, hogy két nappal később sikerült rávennem magam a mellettünk lévő tó háromszori körbefutására, ami majdnem hat kilométer lett. Most már csak nem szabad kiesni a formából.
Szerző: Sági Eszter
Képek: Sági Eszter
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
