Kíváncsi vagy, milyen lehet egy átlagos munkanap a világ másik felén? Ebben a bejegyzésemben egy rövid videóban bemutatom nektek, hogyan telt egy tipikus napom Busanban. Tartsatok velem!
A hostel viszonylag közel, csupán öt perc buszútra és némi sétára volt a munkahelyemtől, így kikísérletezve a buszmenetrendet és az elkészülésem idejét, elég sokáig aludhattam minden egyes nap. Nyolc órára kellett beérnem, ekkor álltam neki az iskolában felkészülni az adott napi teendőkre.
Fél kilenckor beérkeztek az iskolabuszok, a gyermekek sorakozni indultak, s elhangzott a reggeli köszöntő is. Ezt követően a tanulók osztályok szerint a termeikhez siettek, lepakoltak, majd egy kis reggeli beszélgetés után az adott napi tanrend vette kezdetét: olvasás, írás, fejlesztő foglalkozások. Utóbbit gyakran én tartottam a diákoknak, ilyenkor kisebb csoportokra osztottuk szét őket, s minden nap, valamilyen más-más fejlesztő játékkal készültünk nekik. Megismerték a formákat memóriajátékon keresztül, miközben a türelmük, az egymásra figyelésük és a kudarckezelésük is fejlődött.
Tíz óra környékén tízóraiztak, majd fél egy magasságában ebéd következett, ami után a gyerekek a hét túlnyomó részén testnevelés, rajz, zene, vagy koreai nyelvórákon vettek részt.
A délutánjaim könnyedebbek voltak: legtöbbször a tanáriban tartózkodtam, ahol vagy a saját dolgaimmal foglalkoztam, vagy a mentoromnak intéztem el az aznapi nyomtatni, lefűzni, laminálni valókat.
Fél négykor a gyerekek a tantermekben gyülekeztek, majd lekísértem őket a szülőkhöz, én pedig négykor végeztem.
A munkaidő leteltével sokszor egyenesen haza indultam, ahonnan boltba, kávézóba mentem legfeljebb, vagy egyszerűen csak alvással ütöttem az időmet. Ám voltak olyan napok is, amikor inkább a várost, a tengerpartot választottam a lustálkodás helyett, hogy újra és újra feltérképezhessem Busan szépségét, a tengerpartok egyszerű, mégis lélegzetelállító látványát a naplementében. Valószínűleg ez a fajta szabadság, amit a végtelen tenger látványa okozott, hiányzik a legjobban. A puszta tudat, hogy a végeláthatatlan víz karnyújtásnyira van, hogy éppen úgy az enyém is ez a végtelenség, ahogy mindenkié. Éjszakába nyúlóan sétáltam, nézelődtem a tömegben, míg végül a hostelbe tértem. Ekkor általában észre is vettem, hogy a hűtő üres, s még szerencse, hogy Koreában a boltok szinte sosem zárnak be.
Kedvelt elfoglaltságom volt egyébként a videók készítése, így a mai bejegyzés kedvéért összeollóztam egy átlagos napomat, ahol a kamerám az iskolában és a tengerparton is velem volt.
Fotó, videó: Jelenics Mercédesz
Szerző: Jelenics Mercédesz
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
