Mikor lássak világot, ha nem 21 évesen?
Körömi Csongor

Életemben nem írtam még magamról annyit, mint amennyit a következő sorokban – és valószínűleg a következő hónapokban fogok majd. Körömi Csongor vagyok, a Corvinus Egyetem 21 éves hallgatója nemzetközi tanulmányok szakon, és már jó néhány napja a Varsói Egyetem diákja is egy Campus Mundi ösztöndíj keretében.

Bár a tanítás még nem igazán kezdődött el, de már az első napok megmutatták, milyen körülményes adminisztrációval és papírmunkával jár egy külföldi félév. De remélem, ezek csak az első napok döccenői azon az úton, ami végigvezet majd engem a következő hónapokban Lengyelországon.

img_1186.jpg

Felmerülhet egyből a kérdés, hogy miért éppen Lengyelország? Miért éppen Varsó? Hiszen aki nagyon-nagyon tanulni akar, az az egekbe szokta magasztalni a skandináv és a Benelux országok egyetemeit; aki nagyon-nagyon bulizna, az menten dél felé veszi az irányt; aki pedig nagyon nagy vágyat érez a nyelvgyakorlás iránt, általában megmarad a német-francia-angol nyelvterületek háromszögében.

Pedig Kelet-Közép-Európa szerintem egy nagyon izgalmas térség – pláne, hogy mennyi minden köti össze a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger partjai között élő népeket. Persze más nyelveket beszélünk, de a közös történelmi tapasztalat, és a közös kulturális jegyek mindenhol megjelennek.

Egyetemi tanulmányaimban is szeretnék minél több időt szánni erre a térségre – emiatt szenteltem a külföldi félévemet is egy olyan helynek, ami nem feltétlenül egy tipikus ösztöndíjas célpont.

img_1173_v2.jpg

Ezelőtt életemben összvissz három napot töltöttem Lengyelországban egy projektmunka keretében, de már akkor is megfogott valami ebben a szeles, hűvös, de mégis élő varsói levegőben. Azóta pedig egyre jobban vártam a kiutazás napját – nem csak a célpont, de az otthoni ügyeim miatt is. Ősszel egyszerre vállaltam be az eddigi leghúzósabb egyetemi félév mellett egy szakkollégiumi tagságot, és heti négy napnyi újságíró-gyakornokságot is. Persze szeretem magam elfoglalni, de úgy érzem, most kell egy kis pihi, nyugi, gőzkiengedés. Meg ugye, mikor lásson világot az ember, ha nem 21 évesen?

img_1172.jpg

Szóval elég sokat fogok írni a következő hónapok élményeiről a lengyel fővárosból. Nem egyedül jöttem a túrára: szaktársammal, Leventével (becenevén Ringlóval) együtt tervezzük bejárni az országot és a várost is, így valószínűleg gyakori szereplője lesz majd ő is a történeteimnek. A csomagjaimat már kipakoltam, és csak egy darab pohár tört össze a Kelenföldről Varsóba vezető út alatt – kezdésnek ez annyira nem is rossz.

Szerző: Körömi Csongor

Fotók: Körömi Csongor

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr7515479550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (3) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) belga (1) Belgium (5) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (213) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brüsszel (4) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (299) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (2) Egyetem (1) egyetemista (286) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) gleccser (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (1) játék (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (1) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (224) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (1) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (237) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) Porto (5) Portugália (15) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (169) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (1) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (37) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (249) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (1) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (16) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (297) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő