Az első hó(nap)
Szombati Eszter

Ma leesett az első hó Stockholmban. Azt nem tudom, hogy ez volt-e a tél első havazása, de amióta itt vagyok (ma pontosan egy hónapja) most öltözött először fehérbe a táj. Végre!

Amikor a képet készítettem (az iroda ablakából az egyetemen), még csak kevés esett, de a nap végére egész rendes hótakaró lett, remélem megmarad egy ideig:

ho.jpg

Ha az ember szakmai gyakorlattal tölti a Campus Mundi félévét, talán az a legnagyobb hátránya a tanulmányi félévesekkel szemben, hogy kevesebb emberrel találkozik. Azok, akik tanulni jönnek, napi szinten találkoznak a kortársaikkal, együtt járnak órákra, a legtöbbször még együtt is laknak, együtt buliznak, a közös élmények hamar barátokká kovácsolják őket. Ezzel szemben szakmai gyakorlaton csak a kollégákkal vagyunk napi kapcsolatban, esetemben ez 3 ember, akik közül a legfiatalabb is 8 évvel idősebb nálam. Erősen él bennem tehát a vágy, hogy másokat is megismerjek, akik kicsit közelebb állnak hozzám korban.

Elhatároztam tehát, hogy igenis szocializálódni fogok, és minden lehetőséget megragadok az ismerkedésre! Ehhez az egyik legjobb lehetőség, ha az ember belép a helyi ESN (Erasmus Student Network) Facebook csoportjába, és figyeli az aktuális eseményeket. Szerencsére a stockholmi ESN-en belül ezerrel pörög az élet, a Vasa múzeumba is velük mentem még a legelső hetemen. Csak röviden: a Vasa egy hadihajó, ami első vízre bocsátását követően mindössze 20 perccel elsüllyedt Stockholm partjai közelében, feltehetőleg rossz konstrukciója miatt. Az eset 1628-ban történt, majd a hajó nem csak a tengerbe, hanem a feledés homályába is merült, mindaddig, amíg az 1960-as években meg nem találták, és teljes pompájában, tökéletesen konzervált állapotban kiemelték. Ez látható ma a Vasa múzeumban, a hajó 98%-ban teljesen eredeti!

vasa.jpg

Voltam még az ESN-esekkel pub-quizen, és ma a korcsolyázásra is benéztem, de csak néztem, mert nagyon félek a jégen. Érdekesség: amíg kint voltunk a jégpályánál, egyszer csak odapenderült egy stáb, és rögtönöztek egy karácsonyi vásárt karácsonyfákkal meg lobogó tűzzel, szerintünk csak arra vártak, hogy essen végre a hó, és hiteles karácsonyi reklámot lehessen forgatni.

jegpalya.jpg

Egyébként mindenkinek javaslom, aki ösztöndíjprogramban vesz részt - akár szakmai gyakorlaton, akár tanulmányi féléven -, hogy csináltasson ESN-kártyát, mert nagyon jó kedvezményeket lehet vele kapni! Szóval, végül is csak sikerült néhány korombelivel megismerkednem. Múlthét pénteken pedig véletlenül összefutottam egy konferencián szerzett ismerősömmel és barátjával, akik éppen péntek esti törzshelyükre indultak, és kedvesen megkérdezték, hogy akarok-e csatlakozni. Kicsit hezitáltam, de megszólalt a vészcsengő a fejemben („Szocializálódj!!!”) úgyhogy igent mondtam. És milyen jól tettem! A Hellströms nevű helyre mentünk, ami a világ legolcsóbb „all-you-can-eat” helyének bizonyult számomra, ugyanis mindössze 40 koronáért (kb. 1200 Ft) annyit ehettünk az önkiszolgáló büféből, amennyit csak akartunk. A választék persze nem volt túl nagy, és nem is voltak hihetetlen menő ételek, de minden nagyon finom volt, biztosan megyek majd máskor is!

Szerző: Szombati Eszter

Fotók: Szombati Eszter

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr2815500114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amerika (3) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (3) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (1) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (12) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (240) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) Bratislava (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (327) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (4) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (2) egyetemista (314) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) Florida (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gent (2) gleccser (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (4) játék (1) Joplin (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (251) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (5) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (4) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (2) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (2) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (264) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) pisilőkisfiú (1) Porto (5) Portugália (22) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (188) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) Skócia (4) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (37) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (276) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokyo (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (20) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (325) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása