Az elmúlt négy hónapot megszakítás nélkül Varsóban töltöttem, ebben a bejegyzésben viszont végre szó lesz arról is, milyen Lengyelország a fővároson túl. Ezeket a sorokat például útközben, egy Gdańskba tartó vonatúton írom, de szó lesz még egy egynapos poznańi kalandról, és persze a születésnapomról is.

Huszonkét éves lettem, ami bár nem egy kerek szám, de legalább annyira különleges volt számomra az idei május huszonkettő. Főleg azért, mert ez volt az első évforduló, amit az otthoni barátaim és a családom nélkül töltöttem – de azért nem is voltam egyedül. Ringlóval és Marcival egy frissen újranyitott vendéglőben kezdtük a napot, majd kiültünk egy közeli parkba sütizni egyet, kora este pedig vagy tucatnyian jöttek át hozzám meglepni egy felköszöntéssel. Életemben nem kaptam még ilyen váratlan ajándékot – amit főleg drága szobatársamnak, Jozénak köszönhetek – ugyanis otthon mindig én hívom meg az ismerőseimet egy nagy szabadtéri bulira. Most viszont nagyon meghatódtam, hogy ennyi Erasmusos kolléga gondolt rám, nem is beszélve a netes felköszöntésekről.

Ráadásul felszisszenthettem végre a Kőbányaimat is, amit hónapok óta erre a napra tartogattam – és egyből szembesültem is azzal, mi különbözteti meg a Kőbányait a sörtől. Késő este lazulni indultunk a belvárosba, ami nem csak azért volt különleges, mert ezek is csak nemrég nyitottak ki, hanem mert szinte végig tanulással töltöttem az estéimet a tobzódó vizsgaidőszak alatt.

Június elejére enyhült végre a vizsgastressz, és épp egy beszélgetős este közben merült fel, hogy esetleg kiugorhatnánk Poznańba egy napra. Szombat éjjel egykor mondtam igent a hirtelen jött ajánlatra, négyre hazaértünk összekapni a cuccainkat a koliból, majd háromnegyed ötkor már a vonaton ültünk, reggel kilencre pedig beértünk az ország nyugati felébe, a félmilliós Poznańba. Ahhoz képest, hogy csak egy egynapos kirándulásról volt szó, egész sok helyre sikerült beugornunk – kezdve a kastéllyal, aminek a tornyáról be lehetett látni a gyönyörű történelmi belvárost, és ami helyet adott a képzőművészeti múzeumnak is. Bár fáradtságomban sikerült megbotlanom egy XVIII. századi karosszékben, szerencsére semmi baja nem lett, és legalább ott fel is ébredtem a félálmos állapotomból.

Ezután visszakerültünk a főtérre, ahol a városháza tornyán minden délben két mechanikus kecske esik neki egymásnak: a legenda szerint az óratorony építkezése során összekapott két kecske egymással a főtéren, a vajdának (ami a lengyelben kb. a vármegyeispánnak felel meg) pedig ez annyira megtetszett, hogy az óratoronyba akarta építtetni a jelenetet – ez pedig azóta is a város jelképe.

Meglátogattuk a katedrálist is, tettünk egy pihenőt a Cytadela parkban két lovasrendőr társaságában, majd a városnézést az óvárosban megkoronáztuk egy-egy tízzlotyis (780 forintos) pizzával. Ugyan a császári kastélyba a járványhelyzet miatt nem sikerült bejutnunk, azért így is jó érzés volt egy kicsit kiszakadni négy hónap után Varsóból – hogy aztán az esti hazaút után egy szülinapi bulival zárjuk otthon a napot, a Visztula partján.

Most pedig, ahogy írtam az elején, épp Gdanskba tartunk, a következő napokban pedig igyekszünk bejárni az északi kikötőváros környékét. Ja, és biztos, hogy megfürdök majd az Északi-tengerben is.

Szerző: Körömi Csongor

Fotók: Körömi Csongor

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001