Indul a Világegyetemista blog 6. szériája!

Március 8-tól megújult külsővel újraindul a Világegyetemista blog! Érdemes lesz velünk tartani, hisz a világ különböző pontjairól olvashatjátok majd a friss ösztöndíjas tapasztalatokat, élményeket. Mi már izgatottan várjuk!

ve_blogfejlec_2021_06.png

Az első bejegyzésekben megismerkedhettek az új bloggerekkel, első kézből értesülhettek róla, hogy az ösztöndíjasok miként boldogultak a kiutazással, hogyan küzdötték le a pandémia okozta nehézségeket, illetve hogyan rendezkedtek be és mit éltek át az első hetekben.

Csaba Lisszabonból fog jelentkezni, aki a Budapesti Corvinus Egyetem vezetés és szervezés mesterszakos hallgatója. Többek között azért esett a választása Portugáliára, mert még sosem járt ott korábban, illetve az egyetem, melyet külföldi tanulmányaihoz választott, kimagasló üzleti képzési programmal rendelkezik. Emellett az sem elhanyagolható, hogy tartozik hozzá egy modern, tengerparti campus is. Csaba már decemberben kiköltözött, úgyhogy sok tapasztalattal gazdagodott, melyeket alig vár, hogy megosszon a blog olvasóival!

Egy másik bloggerünknek, Dorkának köszönhetően Gent városából fogunk tudósítást kapni a jelenlegi Campus Mundi ösztöndíjas helyzetről. A világjárvány felbolygatta kissé az eredeti terveit, de nem adta fel, hisz középiskolás kora óta arra vágyott, hogy külföldön tanulhasson. Néhány hete szerencsésen megérkezett Belgiumba, így első bejegyzéseiben a készülődésről és a kezdeti időszakáról olvashattok majd.

A tengerentúlról, Amerikából is lesz bloggerünk ebben a szériában. Zita a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatója a Missouri Southern State University-t választotta, ahol PR és media management szakirányon fog tanulni egy szemeszteren át. Korábban élt már az USA-ban, azonban egyetemi hallgatóként is ki szerette volna próbálni magát az országban, kíváncsian várjuk az első benyomásait!

Anna online oktatásban fog részt venni Edinburghban, érdekes lesz majd olvasni arról, hogy miként zajlik külföldön a digitális képzés. A Skóciában eltöltött szemeszterétől azt várja a leginkább, hogy megismerhessen különféle nemzetiségű és eltérő gondolkodású embereket, emellett minél több tudást tudjon magába szívni az egyetemi kurzusokon és gyakorlati tapasztalatokkal is gazdagodjon.

Izgalmasnak ígérkezik az ösztöndíjasok elkövetkezendő időszaka, tartsatok velünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr9916436962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (4) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (5) angol (2) anime (1) Antwerpen (6) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (1) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (26) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (309) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (390) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (3) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (386) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (9) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (19) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (12) játék (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (1) karácsony (3) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (7) Krasznojarszk (11) külföldi félév (323) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (11) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (8) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Nímes (1) Nimes (5) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (37) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (326) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (34) postcard (1) Pozsony (3) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (256) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (12) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) sarkifény (1) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (40) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (4) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (347) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (1) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (4) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (22) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (26) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (397) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása