Megéri legyőzni a pályázással járó nehézségeket!
Nagy Dorka

Ha tanulmányi mobilitás megpályázásán töröd a fejed, biztosan felmerülnek benned olyan kérdések, hogy milyen nyelven fogsz kint tanulni, mennyire lesznek elnézőek az oktatók veled külföldi diákként, hogyan fogod lebonyolítani a hivatalos, papírozós részét a tanulmányutadnak. Továbbá vajon hogyan fogsz tudni bekapcsolódni egy kinti egyetem mindennapjaiba, mennyire lesznek befogadóak a helyi diákok, tudsz-e tőlük majd segítséget kérni, és hogy mégis hogyan fogod tudni mindezek mellett az otthoni egyetemi feladataidat is teljesíteni.

Nos, ezzel én sem voltam/vagyok másképp. Sok kétség, nehézség, meglepetés ért az elmúlt hónapokban, így szeretném a mai bejegyzésem, és az elkövetkezendő néhány heti írásomat e téma köré szervezni.

img_20210420_000419.jpg

Természetesen, ahogy ez lenni szokott velem, a félévem megkezdése a genti főiskolán nem indult teljesen zökkenőmentesen. Rengeteg utószervezést, e-mailezést, telefonálgatást kellett lebonyolítanom a kinti koordinátorommal és oktatókkal egyaránt bizonyos kurzusok kapcsán, amiket „nem kellett volna felvennem, aztán mégis”. Aztán kérték, hogy inkább válasszak másikat, mert ez nem teljesen az én tanulmányimhoz kapcsolódik. De hát ne már, volt, ami annyira érdekelt volna! Majd emiatt nem lett elég a kreditem. Na jó. Akkor felveszek valamit pluszba, de ez még mindig nem elég, érdemes több kreditet felvenni. Oké akkor legyen ez a tárgy, de ez meg nem is az én karomon van. Ilyet lehet? „Nem, inkább mások közül válassz!”-tanácsolták. Jó, hát legyen. „Na de mégsem jó, mert ez meg hollandul van” - és hasonló problémákba ütköztem. Majd mindezek tetejébe az egész Learning Agreementemet újra kellett csinálnom.

Mire a kurzusaim nagyjából rendeződtek, az órarendem teljesen a feje tetejére állt, és addig variáltam, míg több kurzus legelső tanórájáról le is maradtam. Az első két hétben körülbelül napi két-három kétségbeesés után végre rendeződtek a tárgyaim, és elkezdtem megnyugodni. Azt kell, hogy mondjam, az oktatók, és főképp a nemzetközi koordinátorom rengeteget segítettek nekem, és igazán jól reagálták le, mikor „BIG PROBLEM” tárgyú e-mailekkel bombáztam őket. Mindig leírták, hogy ne stresszeljek, minden rendben lesz, bármit meg tudunk oldani.

Szóval azért akadnak majd biztosan nehézségek, de mindig rendeződnek, és adnak egy olyan magabiztosságot hivatalos e-mailek, telefonhívások lebonyolításában idegen nyelven, amit lehet, hogy ha minden simán megy, talán soha nem tapasztalok meg.

Szerző: Nagy Dorka

Fotó: Nagy Dorka

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr116507122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amerika (3) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (4) angol (1) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (1) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (14) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (248) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bőrönd (1) Bratislava (1) brit (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (335) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csiga (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (7) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (2) egyetemista (322) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) Florida (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gent (3) gleccser (1) GoldenWeek (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (6) játék (1) Joplin (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (3) Karácsony (1) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (259) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (5) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (5) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (3) oktató (1) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (272) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Porto (5) Portugália (23) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (196) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) Skócia (7) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (38) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (284) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokyo (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (20) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (333) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása