Kurzusok angol nyelven
Nagy Dorka

Az előző posztomban arról írtam, hogyan lehet áthidalni külföldi diákként a nehézségeket holland nyelvű órákon. Az e heti posztom pedig arról szól, hogy az angol nyelvű kurzusokkal kapcsolatban mi a tapasztalatom.

A kiutazásom előtt nagyon tartottam attól, hogy hogyan fogok helytállni szakmai tárgyakból angol nyelven, hogyan tudom majd teljesíteni a követelményeket, hogyan sikerül az órán részt venni és esetleg együttműködni másokkal. Ha benned is felmerültek ilyen kétségek, akkor ez a bejegyzés neked szól!

kepkivagas_3.PNG

Az előző posztomban említettem, hogy egy kurzus kivételével minden órát angol nyelven hallgatok. Nem árulok zsákbamacskát, amennyiben nem vagy teljesen magabiztos a nyelvtudásodban, ez azért egyáltalán nem egyszerű kihívás amellett, hogy nyilvánvalóan az otthoni tárgyidra is figyelmet kell fordítanod. Viszont az oktatók többsége szerencsére figyelmesen kezeli a külföldi diákokat. Kijelenthetem, hogy zömében olyan tanárokkal dolgozom együtt a félév során, akik képesek voltak olyan hangulatot kialakítani még az online órák keretein belül is, hogy annak ellenére, hogy rendkívül interaktív munkát végzünk szinte minden órán a félév során, nem érzem stresszesnek és kellemetlennek azt, hogy kérdezzek, ha össze vagyok zavarodva, vagy valami nem világos. Fontos megemlíteni azt is, hogy ők sem az anyanyelvükön tartják az órákat, mégis érthetőek és jól vannak felépítve. Emellett már előre töltenek fel az itteni egyetemi felületre anyagokat, amikből már fel tudok készülni annak érdekében, hogy semmiképp ne üljek az órán teljesen elveszve.

kepkivagas2.PNG

A másik pozitívum számomra, hogy interkulturális közegben hallgathatom az órákat. Tehát azon túl, hogy természetesen vannak belga szaktársaim is, nagyon sok külföldi tanulmányi mobilitásban résztvevő diákkal kell együttműködnöm különböző kurzusok kapcsán. Ez egyrészt azért is szuper, mert sokukat már jól ismerem mióta kiköltöztem, hiszen nagy részükkel együtt lakom, és közös programokat is szervezünk, így közvetlenebb a hangulat. Másrészt ők is hasonló nehézségekkel küzdenek a kinti tanulmányaik kapcsán. Így rengeteget tudunk segíteni egymásnak, össze tudjuk hozni együtt a dolgokat, és sosem érezzük egyedül magunkat.

Szerző: Nagy Dorka

Fotók: Nagy Dorka

VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr5716521848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amerika (3) Amszterdam (1) Angkor Wat (1) Anglia (4) angol (1) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (1) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (14) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (2) blog (248) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bőrönd (1) Bratislava (1) brit (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brüsszel (5) búcsú (2) Busan (6) bútor (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (335) Campus Mundi freemover (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) Christmas (1) ciao (1) Como (1) család (1) csiga (1) csípős (1) cukornád (1) Dánia (1) Dél-Korea (11) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (7) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (2) egyetemista (322) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (3) Európa (1) EurópaiParlament (1) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (4) finnugor (1) Firenze (1) Florida (1) fóka (1) food (3) forraltbor (1) forrócsoki (1) Franciaország (11) freemover (3) friends (1) futóverseny (1) gasztronómia (5) Gent (3) gleccser (1) GoldenWeek (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) Honvágy (1) honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) Ikea (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) iszlám (1) ital (2) Izland (4) Jakarta (15) Japán (6) játék (1) Joplin (1) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (3) Karácsony (1) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) kert (1) kiállítás (2) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (1) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (11) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (6) Krasznojarszk (11) külföldi félév (259) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (3) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (5) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Madeira (1) Manet (1) mangó (2) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Mödling (1) Monet (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (3) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Navigli (2) Németország (24) New York (8) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (5) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) oktatás (3) oktató (1) Olas (1) Olaszország (29) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (272) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (1) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Porto (5) Portugália (23) postcard (1) Pozsony (1) prom (1) pszichológia (1) részképzés (196) Ringló (1) roadtrip (1) robogó (1) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (10) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) sarkifény (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sisimiut (14) Skócia (7) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (1) sport (1) Stockholm (4) stratégia (1) street art (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (3) szakmaigyakorlat (38) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (2) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (1) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (284) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokyo (1) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) UK (1) Ukrajna (11) ünnep (2) USA (20) utazás (4) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) Velence (1) vendégposzt (20) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (333) Vintage (1) Vladimir Nabokov (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása