Japán a világ egyik legérdekesebb országa. Szigetország, így nagyon sokáig elzártan éltek a világ többi részétől, a külvilágtól. Érdekesebbnél érdekesebb dolgokat fedezhetünk fel itt, ám nem árt egy kicsit felkészültnek lenni, ha Japánba szeretnénk utazni, mert könnyen kultúrsokk érheti az embert!
1.Balra tarts!
Japánban bal oldali közlekedés van. A legendák szerint azért alakult ki a bal oldali közlekedés, mert a szamurájok a baljukon hordták a kardot. A legtöbb turista nagyon meglepődik, mikor taxival szeretne utazni. Ennek két oka is lehet. Az egyik, ha nem tud a bal oldali közlekedésről. A jobbkormányos autók miatt, ha az anyós ülésre szeretne ülni, akkor könnyen a sofőr ölében találhatja magát. A másik, hogy a taxik hátsó ajtói automatikusan nyílnak, így nem is kell a kilincsért nyúlni. Ennek oka talán a munkamorál, hiszen a japán emberek sokszor annyira fáradtak, hogy még az ajtót sem bírják kinyitni.
Kép forrása: https://livejapan.com/en/article-a0000777/
Alapjában véve nagyon kevés ember utazik taxival, csak akkor választják ezt a közlekedési eszközt, ha fontos találkozóra mennek, vagy a reptérről utaznak valahova. Szinte minden esetben a tömegközlekedés egyéb formáit használják, mint például a vonatot és a metrót. A miért kérdésre a válasz mi sem egyszerűbb: a járművek csúcsminőségűek, rettentő pontosak, gyorsak és tiszták.
2.A japán tél
Az északon fekvő japán városokban az utcák és járdák kivétel nélkül fűtöttek, így azok soha sincsenek lefagyva. Ezzel szemben viszont a japán lakások túlnyomó részében nincs központi fűtés. Olajradiátorokkal, gáz és kerozin kályhákkal oldják meg a fűtést. Nagyon hideg szokott lenni a lakásokban, emiatt használnak a hidegebb időkben fűthető asztalt – kotatsu-t. Az asztallap aljába elektromos fűtőberendezést szerelnek, ami le van takarva egy nagy takaróval. Aludni is szoktak gyakran ez alatt, nem csak vacsorázni. Az iskolákban sem fűtenek, emiatt Japánban a téli szünet a hosszabb, a nyári szünet emellett a középiskolásoknak csak 1 hónapos, az egyetemistáknak pedig szinte nincs is.
Kép forrása: https://dettydesign.cafeblog.hu/2015/11/03/futheto-asztal-a-kotacu/
3.Automaták
Japánban körülbelül 150-300 méterenként találunk legalább egy automatát (de van, hogy 8 db is van egymás mellett), amiből mindenféle érdekességet lehet venni. Van pizzakészítő, rámen leves és sültkrumpli automata is. Innivalókat is vehetünk így, a pirossal jelzett sorokban a meleg italok találhatóak (pl. forrócsokoládé és kávé), a kék sorban a hűtöttek (pl. jeges tea), a fehér sorban pedig a szobahőmérsékletű üdítőket (pl. teát és gyümölcsleveket). Ezenfelül ezeknél bizarrabb dolgokat is lehet venni az utcán található masinákból, például fehérneműt és aranyrudat is. Több mint ötmillió féle automata létezik Japánban. A kínálatot elnézve kijelenthetjük, hogy amit Japánban ezekből nem lehet megvásárolni, az valószínűleg nem is létezik.
A délelőtti tárgyalás előtt vásárolhatunk egy szép új nyakkendőt, ha pedig esőre áll az idő – esernyőt is. Ha igazán elegáns üzletemberek benyomását akarjuk kelteni, rögtön ott van mellette a kesztyűautomata is.
Kép forrása: https://nlc.hu/eletmod/20170329/japan-automata-fehernemu-ramen-kave-esernyo/
4.Ganguro stílus
A ganguro egy japán eredetű alternatív stílusirányzat fiatal nők számára, amelynek lényege az éles kontrasztokban és a feltűnéskeltésben van. Alapelemei a barna bőr, platinaszőke vagy rózsaszínre festett haj, fehér száj és szemhéj, illetve az arcra ragasztott matricák. Az 1990-2000-es évekig nagyon népszerű volt a fiatalok körében. A stílus élesen ellenétes a hagyományos japán szépségideállal, amelynek koncepciója a fehér bőr, fekete haj és természetes hatású sminkelés. A ganguro kultúrának van egy saját tánca is, a Para Para. A résztvevők egy előre meghatározott koreográfiát táncolnak, legtöbbször Jpop-ra. A Para Para-t körben állva táncolták általában klubokban, de flashmob-szerűen is az utcákon.
Itt egy videó a Para Para táncról, ha felkeltettem az érdeklődéseteket: https://www.youtube.com/watch?v=xa2-PTtrhck
Kép forrása: https://www.nipponnews.net/features/ganguro-style/
5.Önvédelmi Haderő
A II. Világháború végén 1945. szeptember 2-án Japán kapitulált, és ezzel teljesen alárendelte magát az USA-nak. A japán alkotmány 9. cikkelye kimondja, hogy a nemzetközi béke melletti elköteleződés jegyében a japán nép örökre lemond a hadviselés jogáról és bármely más ellenséges magatartásról, fenyegetésről, kényszer alkalmazásáról, mint a nemzetközi viták rendezési formájáról. Az alkotmány rögzíti továbbá, hogy az állam soha nem tart fenn sem szárazföldi, sem légi, sem tengeri haderőket. Ettől függetlenül 1954-ben amerikai nyomásra Japán létrehozta az ún. Önvédelmi Haderőt (Self-Defense Forces, SDF), amely mára a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb haderejének számít.
Kép forrása: https://yannoka.wordpress.com/2013/10/05/japan-onvedelmi-erok-ii/
Szerző: Kiss Zsófia
Meghoztuk a kedved ahhoz, hogy a világ legjobb egyetemeinek valamelyikén tanulj vendéghallgatóként idén ősszel? Erre online módon van lehetőséged, ha most pályázol Campus Mundi digitális kreditszerzésre! Vegyél részt a külföldi egyetem online kurzusain akár a szobádból, köss nemzetközi ismeretségeket és bővítsd az önéletrajzod értékes tudással! Ráadásul mindezért ösztöndíjtámogatásra is pályázhatsz! Részletek: https://tka.hu/celcsoport/15395/virtualis-es-blended-mobilitasok
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.