Kiutazásom előtt, illetve legfőképp a pályázási időszakban, komoly kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen környezet fogad majd itt Belgiumban. Hiszen ki szeretné élete eddigi legnagyobb kalandját, a külföldi félévét, egy sötét kollégiumi szobában, monitor előtt tölteni? Nos, szerencsére jó hírekkel tudok szolgálni, nyoma sincs azoknak az intézkedéseknek, amelyektől a legjobban tartottam.
Visszatért az élet Antwerpen utcáira, az egyetemre és az éjszakai életbe is. Október 1-jétől pedig a híresztelések szerint szinte minden korlátozás feloldásra kerül, köszönhetőén az egészen kiemelkedő, 90% körüli átoltottságnak a flamand vidéken.
Valóságos újjászületés esténként „csak úgy” kimenni a városközpontba, belevetni magamat a gyémántok városának éjszakai életébe. Leírhatatlan érzés részese lenni a nyüzsgő forgatagnak, bemenni a külföldi diákokkal teli bárokba, és megélni minden egyes pillanatot.
Érdemes megfigyelni a helyiek szokásait, ugyanis rendkívül hasznos dolgokat tanulhatunk tőlük. Ezzel a módszerrel sikerült megtalálnom eddigi kedvenc italomat, a helyiek büszkeségét, a Tripel D’Anwers-t, amely egészen biztosan megtalálható a város összes vendéglátóipari egységében. Azonban garantálható, hogy ez a véleményem hamarosan megváltozik, ugyanis a legenda szerint, ha minden nap kipróbálnék egy új helyi sörkülönlegességet, akkor több, mint 2 évig kéne folytatnom ezt a tevékenységet, hogy végig érjek rajtuk.
Természetesen nem véletlenül tartanak nyitva éjfélig a minden sarkon megtalálható „Frituur” sütödék sem, ahol megízlelhetjük a méltán híres belga sültkrumplit, amelyhez rengeteg féle szószt kínálnak. Elhihetitek nekem, hogy az este végén már nem könnyű feladat a 17 különböző öntetet közül választani, ellenben semmi más nem esik olyan jól hazafelé tartva, mint egy adag sültkrumpli. Természetesen itt is megtalálható a konkurencia a kebabosok személyében, azonban sajnos nem azon az árszínvonalon, amivel otthon, a Blaha Lujza téren találkozhatunk, így a választás egyértelmű. Belgiumban kifinomul az ember ízlése.
Szerző: Ács Márton
Fotók: Ács Márton
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.