Van valami különösen szép hozadéka annak, ha a szomszédos országban töltjük a mobilitásunkat: az ott élő magyarokkal való találkozás. Ez a szívemnek kedves élmény az előző ösztöndíjas időszakomból sem hiányzott, sokkal inkább meghatározta azt. Akkor a muravidéki magyarok és a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének életébe való bekapcsolódás jelentette mindezt.

Engem teljesen felcsigáz, ha „ízes” szót hallok. Ha valaki tájszólással beszél körülöttem – legyen az északi, déli, vagy keleti – meg kell szólítanom. Talán azért, mert magam is Erdélyből, az Érmellékről származom. (Ha még sosem halottál róla, nézd meg, hol született Ady, Kölcsey, Kazinczy, és rátalálsz.) Az évek során szinte mindegyik "külhonban" kötöttem ismeretséget, barátságot az ottani kortársakkal, sok kapcsolat közülük máig intenzíven él. Bár jobban belegondolva, a barátaim nagyjából fele oda köthető. Szokták mondani, hogy a mobilitás egy önismereti játék is. Abszolút. Én még az identitástudat-építést is hozzáraknám.

 Az itteni (kifejezetten a Pozsonyban tanuló) egyetemi közösséget egy szerencsés véletlennek köszönhetően fedeztem fel, annak ellenére, hogy már a kezdetektől tudatosan kerestem nyomukat a social média felületeken. Múlt héten, keddi napon történt, amikor még magasan járt a nap, az óráim után Pozsonyba érve az óvárosban sétálgattam. Az egyik épületen egy kétnyelvű táblára lettem figyelmes, ami Széchenyi István politikai működése kezdetének állít emléket (1825, pozsonyi országgyűlés). Régi koronázóvárosunk lévén nem ritka itt az ilyesmi, így nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. A szemem tovább sietett: halványkék épület sötétbarna ajtaja fölött házszám, tőle jobbra pedig két kis tábla, az alsón ez áll: Pozsonyi Magyar Szakkollégium.

Hogy micsoda? Itt van ilyen? És én nem tudok róla? Volt még annyi szufla a telefonomban, hogy gyorsan rájuk keressek a neten, a honlapjuk és a Facebook oldaluk is erős életjeleket mutat. Aztán jött a dilemma: becsöngessek, ne csöngessek? Ha becsöngetek, mit mondok? Heló, ti kik vagytok, én a Zsuzsika? Némi gondolkodási idő és a villamosmegállóban elköltött alma és keksz után úgy döntöttem, hogy (egy életem, egy halálom) most vagy soha. Csöngettem. Izgultam. Nem telt bele két másodperc (mesei túlzás nélkül!), és a hátam mögött megszólalt valaki:

- Dobrí deň, jó napot, szia, kit keresel? - Egy elsős kollégista volt.

Én meg zavaromban őszinte voltam:

- Hát tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy kit keresek, talán jófej magyar fiatalokat.

Szó szót követett, megtudtam, hogy működik egy diákhálózat, akik a szlovákiai magyar egyetemisták kulturális életéért és érdekvédelméért felelősek, a pozsonyi programszervező csapat pedig a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) nevet viseli, ahol szeretettel várnak. Ma este nyílt gyűlés, csütörtök este mesenézés, menjek, ha gondolom. Hát gondoltam. Csütörtökön a 8-as vonattal futottam be tangyakról (tanítási gyakorlat) a pozsonyi estébe, onnan pedig az esemény színhelyére, ami egy, a fent említetthez hasonló sötétbarna ajtó mögött zajlott. Csak épp itt még feliratos tábla sem igazított útba. Késtem egy órát, de a Némó nyomában utolsó fél óráját még pont elcsíptem. A vetítést követő előadásban kiderült, hogy melyik halnak milyen mentális betegsége van a filmben, és kaptunk némi biztatást arra nézve, hogy ne ijedjünk meg, ha valamelyik diagnózist magunkon tapasztaljuk, van élet a traumák és a hibázás után is.

Be kell, hogy valljam, a blogon szereplő konkurens portugál pálmafás képekre nem könnyű nem irigykedni innen Közép-Európából… Ugyan nem pálmafa-lesre, hanem „haza” indultunk a hétvégén, Gömör vármegyébe, a Kedves szülőfalujába. A 6 órás vonatút után a jól ismert vasútállomás jól ismert várótermében egy kevésbé jól ismert pálmafa köszönt ránk. Nem is akármilyen: egy eredeti Andrássy-örökség, A Rozsnyói Pálma (csupa nagybetűvel). Mondanom sem kell, hogy a hatalmas növény egzotikus-muzeális, már-már szürreális hatást kelt az épületben állva. (Nézzétek, még kiállításon is szerepelt egykoron: http://lead82.works/work/muzeum-a-lassu-mufaj/ )

Gömörben egyébként éppen ősz van (vagy nálatok is?), talán ilyenkor a leggyönyörűbb. A képeket a dombok ölelte zsákfaluban, Lucskán készítettem. Zsákfalu, azaz ide csak jönni lehet és innen indulni tovább. Semmi átutazás. A falu fölött a páratlan, de sajnos egyre rosszabb állapotban levő egykori huszita templom (egyébként csak „romtemplom”) áll. A táj ezzel teljes. Teljesen romantikus. Jó gyönyörködést a bükkösök őszi ruhájában! Bár elárulom, a telefonos képminőség kutyafüle a valósághoz képest. Jó hétvégét, kiránduljatok nagyokat és szedjetek sok vitamint!

Szerző: Somogyi Zsuzsi

Fotók: Somogyi Zsuzsi

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001