Magabiztosan angolul külföldön
Szalay Csenge

Én most fél évig tényleg csak angolul fogok kommunikálni? – rémisztő volt rágondolni is, hogy milyen lehet a nap 90%-ában az angolt használni, és a saját anyanyelvemet kicsit háttérbe szorítani.

Főleg úgy, hogy a mindennapjainkban, ha nem olyan egyetemen tanulunk és nem olyan közegekben mozgunk, nagyon könnyű kiesni a rutinból. Ugyanígy voltam ezzel én is, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyi idő lesz, mire teljesen ráállok a nyelvcserére. De meg kell, hogy nyugtassak minden Campus Mundira készülőt, hogy egy-két hét után teljesen úgy éreztem, hogy visszanyertem a régi tudásomat. Sok mindenre képes az ember, ha rá van kényszerítve bizonyos dolgokra.

languages.jpg

Nyilvánvalóan a külföldi diákokkal az angol volt a legegyszerűbb közös metszet, mivel szinte mindenki beszéli. Eleinte érezhető volt, hogy rajtam kívül majdnem mindenki ugyanebben a helyzetben van, így máris megnyugodtam, hogy nem egyedül küzdök ezzel a problémával. Ahogy pedig teltek, múltak a napok, egyre jobban kezdtem belerázódni.

A mindennapos használat mellett viszont lehetőséget kaptam arra is, hogy az üzleti szaknyelvet átfogóbban tanulhassam, hiszen minden órám angolul zajlik. Ha javasolhatok egy dolgot, szerintem, ha van lehetőségetek rá, a kint töltött félév előtt vegyetek fel otthon is tárgyakat angolul, ez sokat tud majd később segíteni. Én is tudatosan vettem fel néhány kurzust az előző félévben, hogy az üzleti tudásom is gyarapodjon kicsit. Ennek köszönhetően nagyobb önbizalommal vágtam neki az óráimnak, de előadásról előadásra tudom fejleszteni a szaknyelvi tudásomat.

kepkivagas_4.PNG

A harmadik pedig, hogy a nyelvórákat is nyilvánvalóan angolul tartják meg. Korábban, amikor az angol, majd spanyol vizsgáimra készültem, magyarról fordítottunk mindent. Most viszont egy teljesen új módjával találkoztam az idegennyelv gyakorlásának, amely segítségével nem csupán a portugál alapokat sajátíthatom el, hanem az angol szókincsem is folyamatosan bővül.

Szerző: Szalay Csenge

Képek: Szalay Csenge

A Világegyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6316735854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) Karácsony (2) karácsony (7) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokió (5) Tokio (1) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása