Megpróbálom az időmet úgy beosztani, hogy a tanulás mellett kirándulásokon is részt tudjak venni. Az előző hetem nagyon mozgalmas volt, mivel 3 napot Rómában és 1 napot San Marinoban töltöttem. A római utat néhány barátommal szerveztük meg, San Marinoba pedig egy szervezett kirándulás keretében jutottam el.
A római utat a barátaimmal együtt terveztük meg, amit az könnyített meg, hogy beszéltünk a többi cserediákkal, hogy ők miket ajánlanak. Így találtunk rá például egy magyar idegenvezetőre is, aki megmutatta nekünk a Szent Péter Bazilikát és annak magyar vonatkozásait. Emellett korábban Rómában járt cserediákoktól kaptunk ajánlásokat szállásra, éttermekre és olyan ételekre, amiket mindenképpen meg kell kóstolnunk. Mivel az EG diákszervezet tagjai vagyunk a barátaimmal, és ez a szervezet partneri kapcsolatban áll a Flixbusszal, így kedvezményesen tudtunk utazni. A Vatikán Múzeumba és a Colosseumba idegenvezetéses túrán vettünk részt, mert kíváncsiak voltunk e helyszínek történelmi hátterére is. Úgy gondolom, hogy erre a két helyre megéri idegenvezetővel menni, bár több pénzbe kerül, de számomra nagyon érdekes volt a történelmi háttér felfrissítése és a látottak ismertetése.
Rómában (és például Firenzében is) a 25 év alatti diákoknak több múzeumba, templomba vagy a történelmi helyszínekre nagyon olcsón be lehet jutni, akár 80-90%-os diákkedvezménnyel. Így például a Colossuem, Forum Romanum és a Palatinus domb belépője együttesen 4 euró volt. A belépés akár ingyenes is lehet a múzeumokba, galériákba, templomokba stb., amennyiben a diák történelmet, művészeteket vagy a honlapon felsorolt valamely tudományterületen tanul. Számomra nagyon szimpatikus, hogy Olaszországban a diákok kulturális fejlődését ezekkel a kedvezményes jegyekkel próbálják ösztönözni és támogatni.
3 nap Rómában töltött idő után San Marino várost látogattam meg néhány firenzei cserediákkal. San Marino egy gyönyörű hely és szerencsére olyan napon mentünk, amikor szép napos idő volt, így mesés kilátás tárult elénk. A város kicsi, így elég egy napot eltölteni ott, viszont mindenféleképpen megéri San Marino kis utcáin sétálni és a lenyűgöző tájat csodálni. A város két tornyába és a városházába is volt alkalmunk szétnézni, ami szintén nagy élmény volt.
Nagyon örültem, mivel a kirándulás alatt szép idő volt végig, így amikor kisütött a nap egy pulóver is elég volt, viszont figyelni kell azért a réteges öltözködésre, mert este nagyon le tud hűlni a levegő. A kellemes időjárásnak köszönhetően rengeteget sétáltunk, amiben jól el is fáradtunk, de úgy gondolom, hogy ez a pár nap kiruccanás után lelkileg feltöltődve tudok visszaülni az iskolapadba.
Szerző: Béres Tünde
Képek: Béres Tünde
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát és Instagramját is!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.