A legjobb születésnapi ajándék
Parázs Bianka

Tegnap kaptam egy telefont, barátnőm kuncogva hív: „Na, a legjobb születésnapi ajándékot tudom neked adni, lehet egy kiállításod Hongkongban! Most írtak vissza a BOUND by Hillywood nevű helyről, hogy szeretik, amit csinálsz, és benne vannak, hogy kiállíts!”

Úgyhogy az újdonsült kedvenc levesezőmben ülünk a barátnőmmel, és olyan izgatott vagyok, hogy az elmondhatatlan, ugyanis kedves emberek:

május 14-én önálló kiállításom nyílik Hong Kongban.

Hirtelen jött az egész, olyan hirtelen, amilyen hirtelen egy hét múlva már megyek is haza. Ezalatt az egy hét alatt pedig megmutathatom a gyermekeket (így hívom a rajzaimat) a hongkongi közönségnek.

1_3.jpg

Ezen túllépve, azt hiszem a mai nappal befejeztem a tanulmányaimat is, leadtam és leprezentáltam mindent. Még egy kis tökéletesítés vár néhány projektre, amiket az Instagramon hamarosan megmutatok, csak pontot teszünk az i-re a fiúkkal.

Jelenleg egy kapszula hotelben élek, ami olyan, mint egy kis hostel, ahol rengeteg ember megfordul és folyamatosan váltják egymást. Egy elkülönített szobában egyébként, ahol csak két kapszula van. A felső az enyém, alattam pedig egy másik nő lakik, aki ha köszönök, meredten bámul rám. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon nem érti, hogy „hello”? Fogalmam sincs, de le fogom írni neki kínai írásjelekkel, hátha arra a reagál. Tulajdonképpen, ha megrezdülne az arca az is könnyebbé tenné a helyzetemet, hiszen már abban is kételkedem, hogy egyáltalán létezik. Az a teóriám, hogy cyborg, és ezért kifejezéstelen az arca, és a szabad idejében biztos nagyon fontos fejlesztéseket végeznek rajta, de valami low budget környezetben. Az emberi oldala pedig időnként megfárad, ezért él ott velem, azon a helyen. Egyébként Hongkongtól el is várom, hogy egy rejtélyes cyborg legyen a szobatársam egy sci-fi kapszulahotelben.

3_3.jpg

Pénteken egy remek visual jam-en vettem részt, ahol iszonyatosan kedvesek voltak az emberek, és egy nagyszerű projektnek lehettem a szemtanúja. Annyira inspiráló volt a közeg, hogy együtt kellett rajzolnom KongKee-val és csapatával, akik a Dragon’s Delusion animációs projektet csinálják most, és eszméletlenül menő lesz! Nézzetek utána, ha érdekel, érdemes.

A visual jam abból állt, hogy az egyik zenészük improvizált a kis basszusgitárján valami pszichedelikus megőrülést, a srácok pedig élőben rajzoltak rá, és azt kivetítették a falra, nagyon vagány volt.

Ami a legjobban elnyerte a tetszésemet, hogy semmi fellengző légkör nem nyert teret, tisztán látszik, hogy jó kedvű, alázatos, tiszteletteljes emberek dolgoznak szívvel-lélekkel a projekten, alig várom, hogy lássam a végeredményt.

2_3.jpg

4_2.jpg

Napok óta esik amúgy, és nagyon kavarognak a gondolataim, ráadásul olyan sok minden történik körülöttem, velem és bennem, hogy alig tudok két lábbal a földön maradni. Kérlek, nézzétek el nekem, ha zavarosnak hatnak soraim, mindenhol vagyok egyszerre.

Ráadásul ma éjjel érkezik a nagybátyjám, és alig várom, hogy jó szorosan megölelgessem, mert semmi nem hiányzik Magyarországról a családomon és a barátaimon kívül, és most hogy hoz magával egy kis otthont, nagyon jó lesz. Az a terv, hogy elmegyünk bogarakat enni (ez beletartozik a vegetáriánus életvitelbe? nem hiszem…), jól szétnézünk a tech plázában Shek Kip Meiben, szétutazzuk Centrálban lévő mozgólépcső rengeteget, megmutatom neki a kedvenc helyeimet, és kiutazunk a halászfaluba, ahova mindig öröm visszatérni. Ezzel le is húztam a leplet a jövő heti és egyben az utolsó előtti bejegyzésemről.

5_2.jpg

Kérlek, vessetek egy pillantást a rajznaplómra itt: https://instagram.com/arzsabi

Ha pedig Hongkongban vagytok éppen a jövő héten, itt a facebook event, hogy élőben is lássatok a szememen keresztül: https://www.facebook.com/events/449814618811113/

Hatalmas Lovasi féle „KÖSZIIIIIIII kedves emberek”, mélységesen meg vagyok hatva.

Szerző: Parázs Bianka
Fotók: Parázs Bianka

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. FT EFOP ÉS 2,3 MRD. FT VEKOP FORRÁSSAL VALÓSUL MEG A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY KEZELÉSÉBEN. PROJEKTSZÁM: EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr6713904242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) advent (2) Advent (1) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) egyetem (3) Egyetem (1) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung Palota (1) Gyeongbokgung palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milánó (5) Milano (2) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nimes (6) Nímes (1) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) Párizs (4) párizs (2) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása