Úgy döntöttem, több heti anyagot összesűrítve írok meg, annyi minden történt újfent.

Még a második héten a turizmus nemzetközi világnapja alkalmából szaúdi diákok szervezésében (igen színes nemzetközi társasággal, ketten képviseltük kis országunkat az itteni diákság közül) cabrio busszal körtúráztunk Ammánban. „Testvéreim, vigyázat, fa!” Néha az utcai fák lombozata is belekandikált a járműbe. Egyéb látnivalók mellett megtekintettük a királyi tankmúzeumot, ami azóta hivatalosan is az eddigi legjobb múzeum amit valaha meglátogattam!

Volt ott minden a legelső prototípusoktól világháborús járműveken át egészen a mai modern gépszörnyekig. A program végén a nagykövetségen vendégül láttak minket, illetve ezt tegyük át részemről feltételes módba, ugyanis én este színházba mentem, és ezért elkéredzkedtem: jordán templomi kórus által előadott zsoltárokat hallgathattunk meg. A szaúdiaktól kísérőt kaptam, aki a címhez fuvarozott, s közben jót beszélgettünk. A koncertjegyen az egyik kollegina felfedezte a magyar címert, ami azért volt ott, mert országunktól sok támogatást kap a helyi keresztény közösség. Érdemes meghallgatni őket.

Nevetgélve számoltuk mellesleg a színházban jelenlévő hidzsábokat, mindössze egyet találtunk, hiszen itt majdnem mindenki keresztény volt. Errefelé ritka látvány.

Másnap két lehetőségem volt: a szaúdiakkal folytatni a programot egy további kirándulás keretében, vagy az egyetemi diáksággal túrázni menni. Utóbbit választottam a társaság miatt, amit jól meg is bántam. A menü Ajloun volt Szaladin kastélyával, majd Jerash. Nem csak meleg volt és alaposan kitikkadtam, de ráadásul csak a program végezetével ebédeltünk, így rendesen megéheztem mire körbejártuk az amúgy gyönyörű történelmi emlékeket. Eközben pedig kollegina küldte a másik túráról a ligetben hűsölős, fáról szedett gránátalmát-majszolós képeiket. Hát én választottam így, majd legközelebb okosabb leszek!

Következő héten a csoportunkkal, óra helyett, meglátogattuk a Jordániai Arab Nyelv Tanácsot, ahol az elnök és a főtitkár tartott előadást nekünk, majd kérdéseket tehettünk fel. Ezután körbevezettek minket az épületben, majd a könyvtárukban, s a végén nagyjából mindegyikünkkel hangfelvételt rögzítettek. Másnap a tanárnő rádióval jelent meg az órán, mely majdnem egész óra alatt halkan duruzsolt, majd egyszer csak felhangosította, s

hallhattuk magunkat élő adásban…azt hiszem felesleges mondani, de csak azért is: különleges élmény volt! :D 

A következő hétvégi program Wadi Mujib volt, ezt körülbelül vadvízi sétálgatásként tudnám jellemezni. Néhol egészen erős sodrású folyócskában haladtunk végig magas sziklafalak között, egészen a „forrásig” mely egy vízesés, ahonnan már nem tudtunk tovább menni, véget ért a túraútvonal. Sosem láttam, még csak hasonlót sem! =)

Ismét átugorván az „unalmas” hétköznapokat (Már ha unalmasnak lehet nevezni a sok nevetést, közös tanulást és beszélgetéseket. Még vita gyanánt kisebb színielőadást is rendeztünk órai feladatként! Mivel sikerült kellően komolyan venni, olyan jól sikerült, hogy fel kellett volna venni videóra; és ezek a tanárnő szavai, nem az enyémek.) egészen a legutóbbi hétvégéig jutunk, ahol is kétnapos kiránduláson vettünk részt:

Wadi Rum és Aqaba! Több órás buszút után érkeztünk meg a rózsaszín homokkal és sziklákkal tarkított mesebeli tájra, ilyet eddig még filmekben is ritkán láttam.

Utána egyből alaposan megebédeltünk (én legalábbis nem nagyon szégyenlősködtem ami a mértéket illeti) majd dzsippekbe pakoltak minket s kiruccantunk a sivatagba, ahol többek között a naplementét is megnéztük. Apropó túrázás: beruháztam egy (a lehető legolcsóbb) cipőre, de így is „lelkiismeret-furdalásom” van kissé: először egy egész napot vízben, majd egy egész napot sivatagi homokban kellett eltűrnie, utcát alig látott eddig…:D

A sátortáborba visszatértünk s egy jó vacsora után késő estig táncmulatság vette kezdetét, bár az elején még csak oldalt üldögéltem, de aztán csatlakoztam, s miután jól kitáncoltam magam, az egyik helyi úriember kérdezte honnan való vagyok (biztos nem azért mert a mozgáskultúrám lenyűgözte) majd a válaszom után közölte: „Szeretlek Magyarország!” Igen, magyarul. Gyanús hogy sok más honfitársunk látogatta már ezt a különleges helyet, hát teljesen érthető.

Pár óra alvás után hajnalban keltem, hogy a napfelkeltét megtekinthessem: mindent átitató csend, csupán egy-egy madár hallatja néha a hangját, üde hajnali levegő…alszom én máskor, maximálisan megérte!

Reggeli után felszálltunk a buszra, s irány Aqaba! Némi csalódásomnak adtam hangot, ugyanis a Vörös tenger nem vörös valójában, hanem áttetsző azúrkék. Ezt kár volt megjegyezni, ugyanis hamar változtattam a színén: egy órát sem úszkáltam, miután a stégre kikecmergés közepette sikerült elvágnom a lábam, így átpingáltam némileg a vizet. :D Aztán elvittek a közeli klinikára és összevarrtak,

remélem a környéken ólálkodó cápák érdeklődését azért nem keltettem fel túlságosan.

Úgyhogy innentől fogva én már csak a parton sütkéreztem, s még némi leckeírásra is vetemedtem. Még jó hogy előző este kitáncoltam magam, erre most egy darabig nem lesz lehetőségem, mint ahogy focizni sem. Sőt mostanában bár sétálva jártam be, ezt is elfelejthetem egy darabon. A túra után elég későn értem „haza”, s így másnap be sem mentem az egyetemre, inkább aludtam délutánig, amúgy is fáradt voltam. Most pedig ideje lassan befejezni az írást, és nekiállni a tanulnivalónak, így is túl sokat pötyögtem már.

Szerző: Bíró Ákos
Fotók: Bíró Ákos

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F