…avagy milyen kihívásokkal kell szembenézni Új-Mexikóban egy egyszerű kávérendelésnél?
Immáron két hónapja, hogy megérkeztem Albuquerque-be. Innen visszatekintve nem egyszerű az első benyomásoknak megfelelően írni, az újdonság varázsa és a kultúrsokk már elmúlt. Úgyhogy a következőkben inkább az itteni szakmai gyakorlatos lét hétköznapi kihívásairól ejtek szót.
Kicsit köztes helyzetben érzem magam az egyetemen: hivatalosan nem diák státuszban, nem tanulmányi céllal vagyok itt, mégis tanórákra járok. Nap mint nap pszichológiát tanulok, és korombeli csoporttársakkal dolgozom együtt sok feladaton. Egy-két kurzusra tulajdonképpen egyszerű hallgatóként járok csak be, a legtöbbre viszont tanársegédként, inkább oktatói szemszögből kell készülnöm.
Viszont akár a diákok, akár a tanársegédek, akár a tanárok helyzetét nézzük: itt mindenkinek iszonyú sokat kell készülnie hétről hétre… Az itteni egyetemi rendszer bemutatása megér egy külön bejegyzést, úgyhogy most maradjunk annyiban, hogy nem unatkozom egy átlagos hétköznapon. Ez az egyetemi „segédmunka” könnyen kitesz egy heti 40 órás beosztást.
Mindennek van jó oldala viszont: remek fotógyűjteményem van már az egyetemi könyvtárakról és az onnan való gyönyörű kilátásról…
És most beszéljünk az időjárásról.
Az otthoni kérdésekre válaszolva: nem, sajnos nincs sokkal melegebb Új-Mexikóban, mint Magyarországon (higgyétek el, én sajnálom a legjobban). Hiába az USA egyik legdélibb, sivatagos állama, kicsivel Mexikó fölött, viszont pont ez az – Albuquerque ’magas sivatagi’ vidék.
A város alapból a tengerszint fölött fekszik kb. 1500 méterre, télen simán esik hó, átfúj a szél a síkságon, éjszaka pedig mindig nagyon lehűl a hőmérséklet.
Azért persze van különbség. Itt minden évszakban szárazabb az idő az otthoninál, és szerencsére rengeteget süt a nap. Állítólag évente kb. 10 igazán esős nap van errefelé.
Én ebből legalább 4-5-öt kifogtam már szerintem az első hónapban (+1-2 havasat), úgyhogy bizakodva nézek a hátralévő hónapok felé. És bár az eddig tapasztalt téli időjárás az otthonihoz képest csak egy kicsit volt melegebb, nyáron elvileg az állandó napsütés mellett szinte végig 40 fokos perzselő hőség lesz.
Apropó 40 fok…
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a legnagyobb kihívás, amivel Amerikában találkoztam, biztosra tudom a választ:
a mértékegységek.
Hallottam már mérföldről és lábról, mielőtt kijöttem, de ahhoz, hogy mindent más egységben mérnek itt, még mindig nem tudtam hozzászokni. A kilométer - mérföld átváltással mindig is rendben voltam, de itt a Celsius - Farenheit váltást is meg kellett tanulnom, hogy tudjam, hány fokra kell beállítani a termosztátot, ha nem akarok megfagyni éjszaka.
Emellett viszont ott van még a yard a hosszra, a pound a súlyra, az oz, amiben az italokat kell kérni, és még sok más, aminek sokszor a nevét sem tudom. Nem tudom könnyen megmondani, hogy milyen magas vagyok, vagy hányas cipő kell, ha kérdezik, és tíz másodpercre lefagyok, ha megkérnek, hogy menjek odébb két hüvelykkel…
Hát ehhez képest a New York-i metróhálózat kismiska.
Szerző: Eidenpenz Orsi
Fotók: Eidenpenz Orsi
A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.