BeComics
Bali Cintia

Rajongó vagyok.

Mindig is rajongtam valamiért. Ott volt a Harry Potter, a síugrás, a japán képregények és rajzfilmek, jelenleg pedig a Marvel univerzum van terítéken, hogy csak néhányat említsek a repertoárból. Ebből kifolyólag, még meg sem érkeztem Padovába, mikor már tudtam, hogy március 4. hétvégéjét a BeComics-on, avagy a Padovában megrendezett nemzetközi képregény fesztiválon fogom tölteni.

galaxis_orzoi_cosplay_verseny.JPG

Padova egyébként mindenféle rendezvény nélkül is képes meghódítani a rajongó szíveket, ugyanis lépten-nyomon képregényboltokba botlik itt az ember, ahol ráadásul még magyar szemmel nézve is egész baráti áron juthatunk hozzá a kedvenc képregénysorozatainkhoz, az olasz választék pedig kimeríthetetlennek látszik. Már megérkezésemkor beszereztem néhány kötetet, természetesen a képregényekre költött pénz jó célt szolgál, hiszen rendkívül hatékonyan hozzájárul stagnáló szókincsem bővítéséhez. Ugyanakkor, ha már a képregényboltoktól és a trafikosoknál zsákmányolható képregényektől is tátva maradt a szám, akkor a BeComics maga lehet a földi paradicsom mindazoknak, akik a rajongó hivatást űzik.

thanos-erre_utalok_a_szovegben.JPG

Már a fesztiválra való megérkezésemkor elköltöttem képzeletben egy halom pénzt, ugyanis a pultok tömve voltak a legszemrevalóbb (és természetesen leghaszontalanabb) rajongói relikviákkal, hiszen ki ne vágyna egy varázspálcára a Harry Potter univerzumból, vagy a kedvenc szuperhőse műanyag képmására. Persze akadtak még japán édességek, instant levesek, és akkor a képregények végeláthatatlan sorát még nem is említettem. Miután vagy ötször körbejártam a standokat és a cosplay műhelyeket (ahol volt szerencsém Thanos-szal pózolni – megszeppent ábrázatom ne tévesszen meg senkit, a Végtelen Kesztyű szinte már a markomban van) beültem egy workshopra, ami elsősorban a képregények panel elrendezéseit és különböző történetmesélési sajátosságait volt hivatott kivesézni. Nem állíthatom, hogy mindent maradéktalanul értettem lévén, hogy az előadás olaszul volt, de nagyon kitartóan figyeltem, bólogattam és úgy tettem, mintha mindent felfogtam volna.

harry_potter_cosplay.JPG

Ezt egyébként még vagy háromszor megismételtem a nap folyamán, mivel a Tetsuya Tsutsui-val (japán képregény rajzolóval), illetve a Masami Sudával (szintén japán, animációs rendezővel) való közönségtalálkozó túl izgalmasnak ígérkezett ahhoz, hogy kihagyjam, még akkor is, ha különösebben egyikőjük munkásságát sem ismertem korábban. Na jó, ez azért nem teljesen állja meg így a helyét, hiszen Masami Suda olyan sorozatokban működött közre, mint a Dragon Ball Z vagy a Pokémon, ezek pedig mégiscsak gyerekkorunk szerves részei voltak. Ezeken kívül még egy, a didaktikus szándék képregényekben való megjelenésével kapcsolatos előadásból próbáltam kihámozni valamit kevés sikerrel.

cosplay_verseny.JPG

Szerencsére a vasárnap már kevésbé bővelkedett nyelvi korlátokban. Persze leginkább azért, mert az előző napból okulva, a nyelvtudást kevésbé igénylő programokat próbáltam meg becélozni. Elsőként egy, a japán képregények jellegzetes stílusával kapcsolatos workshopot szemeltem ki magamnak. Kissé félve settenkedtem oda a képregény iskolából kitelepültek asztalához megérdeklődni, hogy a magas szintű olasz nyelvismeret hiányában vajon milyen kilátásaim vannak a workshopon való részvételre. Hát kiderült, hogy semmilyenek, de ha már így érdeklődöm, fáradjak vissza úgy másfél óra múlva, és kapok egy személyre szabott workshopot teljesen angolul.

Mondanom sem kell, ezek után az asztal alatt kerestem az állam.

becomics1.JPG

Amíg a workshopomra várakoztam lecövekeltem Suda mester standja előtt (már ott is mindenki csak Maestro-ként hivatkozott rá), ugyanis élőben rajzolt, én pedig minden mozdulatát figyelhettem annak az embernek, aki részt vett több japán rajzfilm megalkotásában is. Miután egy órát álldogáltam ott, kezdtem azt érezni, mintha némileg gyanakvóan méregetnének a szervezők, de nem tehetek róla teljesen lenyűgözött.

relikviak.JPG

A nap további részét a nagyszínpad előtt töltöttem, ahol két koncertet is volt szerencsém végighallgatni, az előadók ráadásul mind japánból érkeztek (Miou és Vaiwatt). Majd következett a nap fénypontja, a cosplay verseny, ahol a legjobb kosztümök készítői mérhették össze a tudásukat, az én szívem pedig mindig hevesebben kalimpált, mikor egy általam is körülrajongott franchise egy-egy karakterét megelevenítő személy lépett a színpadra. Akadt itt Harry Potter, Marvel, sőt versenyen kívül, még az Így neveld a sárkányod néhány karakterébe is belefuthattunk.

miou.JPG

A BeComics-on ismét rátaláltam magamban arra a kiskamaszra, aki japán zenét hallgatott, képregényeket rajzolt, és ha kellett éjszakába nyúlóan varrta a jelmezét, hogy az időben kész legyen.

Tartalmas két napot töltöttem a fesztiválon, ami után a legkevésbé sem bántam, hogy hétfőn nem kellett hajnalban kelnem, hogy beérjek az első órámra.

Szerző: Bali Cintia
Fotók: Bali Cintia

A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg.
Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány 

oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagegyetemista.blog.hu/api/trackback/id/tr1114731151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Világegyetemista

Friss topikok

Címkék

100 (1) 8 (1) Advent (1) advent (2) Adventi vásár (1) áfonya (1) alagút (1) albérlet (2) Albuquerque (9) Allgemeines Krankenhaus (1) Amalfi (1) Amerika (6) Amszterdam (2) Angkor Wat (1) Anglia (6) angol (2) anime (1) Antwerpen (7) anyagiak (1) aperitivo (1) Arches Nemzetipark (1) Arctic Circle Race (1) art (1) ARTEK (1) Assaqutaq (1) Athén (1) Ausztria (11) Azori (1) Azoriszigetek (2) Ázsia (1) Ázsiai Játékok (1) azulejo (1) Bajor (1) banán (1) Bangkok (2) bank (1) bárány (1) barát (1) barátok (2) Beatles (1) Bécs (10) Belém (1) belga (1) Belgium (29) bepakolás (1) Beregszász (7) betegség (1) bicikli (3) blog (351) blogger (1) bocconi (1) Bocconi University (1) bomdia (1) bőrönd (2) Bratislava (2) Brazilia (3) brit (1) Brno (1) Brouwerij t IJ (1) Brugge (1) Brünn (1) Brüsszel (5) búcsú (3) Busan (6) bútor (1) CabodeRoca (1) Café Fürst (1) Campus (5) Campus Mundi (433) Campus Mundi freemover (1) cantus (1) card (1) celebration (1) CEMS (2) Cezanne (1) challenge (1) cheers (1) Chiang Mai (1) Chicago (1) chili (2) christmas (1) Christmas (1) ciao (1) Cinque Terre (1) Como (1) család (1) Csehország (1) csiga (1) csípős (1) csomagolás (1) cukornád (1) Dánia (4) Dél-Korea (11) Déva (1) Donaustauf (1) drink (2) durian (1) Edinburgh (8) edzés (1) egészségügy (1) egyenruha (1) Egyesült Királyság (2) Egyetem (1) egyetem (3) egyetemista (429) egyetemi élet (4) Egyiptom (2) építészet (1) építkezés (1) Erasmus (1) Erdély (1) ESN (1) Észtország (14) észt nyelv (3) étel (4) etikett (1) Európa (1) EurópaiParlament (1) Évi (22) fagyizó (1) fagylalt (1) fáklya (1) félév (1) felhívás (1) felvonulás (1) feminizmus (1) fenntarthatóság (1) festészet (2) festmény (2) Finnország (5) finnugor (1) Firenze (12) Florida (1) foci (1) főiskola (1) fóka (1) food (3) football (1) forraltbor (1) forrócsoki (1) főzés (1) Franciaország (23) freemover (4) friends (1) futóverseny (1) gasztro (1) gasztronómia (6) Gedser (1) Gent (7) gleccser (1) GoldenWeek (1) goodbye (1) Göteborg (1) Grand Canyon (1) Greta Thunberg (1) Groningen (1) Grönland (15) Grúzia (1) Gyeongbokgung palota (1) Gyeongbokgung Palota (1) gym (1) gyógyszer (1) hallgató (1) Hamburg (1) hamburger (1) hamburgernap (1) hanbok (1) Hanoi (1) Harry Potter (2) Hawaii (1) Helsinki (1) (2) hockey (1) hoki (1) holland (1) Hollandia (2) Hong Kong (11) honvágy (1) Honvágy (1) hostel (1) Húsvét (3) Hwaseong Fortress (1) idegennyelv (2) Ikea (1) illem (1) Indonézia (3) Inodnézia (2) Írország (1) ismerkedés (1) iszlám (1) Isztambul (6) ital (2) Izland (4) Jakarta (16) Japán (14) játék (1) jégkorong (1) Joplin (2) Jordánia (15) Jyväskyä (1) kaland (1) Kambvodzsa (1) kampusz (2) Kanada (10) karácsony (7) Karácsony (2) karácsonyivásár (2) Karib-tenger (1) karnevál (1) Kárpátalja (3) kártya (1) kastélyok (1) kávé (2) képeslap (1) képregény (1) képregényfesztivál (1) képzőművészet (1) kerékpár (1) kert (1) kézilabda (1) kiállítás (3) kihívás (1) Kína (8) kirándulás (2) kiutazás (1) kollégium (1) Kolozsvár (1) Kolumbia (13) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (1) könyvtár (1) környezettudatosság (1) koronavírus (1) Közel-Kelet (1) közlekedés (8) Krasznojarszk (11) külföldi félév (354) kultúrsokk (1) kurzus (2) kutatás (4) lakhatás (4) legenda (1) Leidsepleinen (1) lemez (1) lengyel (2) Lengyelország (8) levelek (1) lifelong learning (1) Lisszabon (14) Liverpool (1) LochNess (1) Lolita (2) Lotte World Tower (1) Louvre (1) Lugano (1) Macerata (1) madár (1) madarak (1) Madeira (1) Malmö (1) Manet (1) manga (1) mangó (2) MarioKart (1) marketing (1) Marsrutka (1) McGill Egyetem (8) Medellín (1) MedUni Wien (1) mértékegységek (1) Miami (1) Milano (2) Milánó (5) milliomos (1) Mirabell kastély (1) miso (1) Missouri (1) Mödling (1) Monet (1) Montpellier (1) Moszkva (1) Moulin Rouge (1) Mozartkugeln (1) mozi (1) MSSU (1) Musée D’Orsay (1) művészet (9) múzeum (5) múzeumok (1) Myanmar (2) Nabokov (3) Nagyszombat (5) Navigli (2) Németország (25) New York (8) Nímes (1) Nimes (6) Nizza (1) Normandia (2) Norvégia (4) Nürnberg (1) nyelv (6) nyelvészet (1) nyelvtanulás (1) nyelvtudás (2) oktatás (4) oktató (1) Olas (1) Olaszország (41) olvasás (1) Olympic Park (1) önkénteskedés (1) önkéntesség (1) online (3) Oostende (1) Orlando (1) ororszlán (1) Oroszország (11) orvos (2) orvostudomány (4) ősz (1) ösztöndíj (365) ötödikszéria (1) Pado (1) Padova (15) padthai (1) Palace (1) pályázás (1) papaya (1) párizs (2) Párizs (4) Passau (9) pastadelnata (1) Pathé (1) pauldelvaux (1) Peipus-tó (1) pénz (4) pénzügyek (1) Philadelphia (1) piac (1) pilates (1) Pisa (2) pisilőkisfiú (1) pizza (1) Pompei (1) Porto (5) Portugália (37) postcard (1) Pozsony (4) prom (1) pszichológia (1) repülő (1) részképzés (289) Ringló (1) Rió (1) roadtrip (1) robogó (1) Róma (2) Románia (1) rovar (1) rövid tanulmányút (16) Saint-Josse (1) Salzach folyó (1) Salzburg (1) SanMarino (1) SaoPaulo (5) sarkifény (2) Saturnia hot spring (1) Schwedagon pagoda (1) Seegrotte barlang (1) séta (1) shopping (1) síelés (1) Sintra (1) Sisimiut (14) Skócia (10) spanyol (2) Spanyolország (4) spórolás (2) sport (2) Stockholm (5) stratégia (1) street art (1) studentnation (1) study (1) sushi (2) sütemény (1) sütőtök (1) Svájc (1) Svédország (11) szakmaigyakorlat (53) szakmai gyakorlat (1) szállás (2) szálláskeresés (3) szemeszter (1) szemét (1) Szentpétervár (1) szerzetesek (1) szilveszter (1) Szingapúr (1) szivar (1) Szlovákia (7) szöcske (1) szokások (1) Szöul (2) Szülinap (1) tájfun (1) Tajvan (1) Tallin (1) tanár (1) tanulás (1) tanulmányi ösztöndíj (379) társasjáték (1) Tartmus (1) Tartu (11) Tartu Night Run (1) taxi (1) TDK (1) tea (3) TED (2) temető (1) Tenerife (1) tengerpart (2) természet (1) tészta (1) Thaiföld (11) Tibiliszi (1) TIFF (1) Tokio (1) Tokió (5) Tokyo (5) tömeg (2) tömegközlekedés (1) Törökország (6) Toszkána (1) travel (1) Trento (1) Tromso (3) Tübingen (11) túra (2) turista (1) UIT (1) Új-Mexikó (2) újév (1) újszéria (1) UK (2) Ukrajna (11) ünnep (2) Uppsala (4) USA (24) utazás (5) Valencia (4) vallás (1) VanGogh (1) várostörténet (1) Varsó (7) vásár (1) vásárlás (1) Velence (1) vendégposzt (34) vendégposztoló (3) Verona (1) VilágEgyetemista (439) Vintage (1) vizsga (3) vizsgaidőszak (1) Vladimir Nabokov (1) vonat (1) wc (1) Weihnacht (1) wine (1) Wolf Dietrich von Raitenau (1) Worcester (2) Yeouido (1) zene (1) Zentralfriedhof (1) zsíroscsütörtök (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása