Sokat hallottunk már egy bizonyos kabinról, amelyet az ARTEK szervezésében és diákok projektjének keretében építettek, abból a célból, hogy hosszabb túrát lehessen tenni erre a környékre, és egy kicsit lakájosabb helyen lehessen tölteni az éjszakát a legnagyobb hidegekben is.
Lakótársaim indíttatásából hatan mi is nekivágtunk ennek a csodálatos, de nem egyszerű útnak.
A túra megszervezését már a megelőző napokban megkezdtük, ugyanis a megfelelő hálózsákok, derékaljak, termoszok, hótalpak és GPS beszerzését időben kellett intézni.
További előkészületként kitalálni, hogy például mit tudunk a legegyszerűbben megfőzni hatunknak a kempingfőzőn, mit rakjunk a szendvicsbe, ami akkor is ehető, ha megfagy, és azért legyen egy kis energiadús ropogtatni való is. Csere nadrág, csere zokni, plusz meleg pulcsi... de persze mindez ne legyen túl nehéz, ugyanis mindent a hátunkon kell cipelni az út során.
A legutóbbi blogom az írás terjedelemében hosszabbra sikeredett, így egy kis lazításként (nem csak az olvasók miatt, nekem is) ezt a bejegyzést főleg a képek fogják reprezentálni, melyekhez csupán néhány kommentet fűznék. Egy szombati napon vágtunk neki az útnak energikusan, teljes felszereltségben.
Egy óra hótalpas túrázás fel a hegyre és úgy éreztem, hogy a kimerültség már most eluralkodott rajtam. Rövid pihenő után, a magaslatból visszatekintve a városra azonban a látvány kárpótolt. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember megbánja, hogy a süteményestál fölött legtöbbször úgy döntött, na jó még egy belefér.
Ekkor még az odaút negyedénél se jártunk. A domboldalról lesétálva ismerősökbe botlottunk, a kampusz két BSC-s diákja volt ott hómobillal, melyekre 2 utánfutó szán is volt kötve. Lebeszéltük velük, hogy egy úton elvisznek minket, csak hogy meglegyen az adrenalin löket a továbbinduláshoz.
Stoppolási tapasztalataim tovább bővítve:
Lestoppoltunk egy hómobilt!
Életem egyik legkalandosabb élménye volt, és talán a legveszélyesebb is. Ugyanis a kaland akkor ért véget, amikor egy domb után a hómobilok felborultak. De aggodalomra semmi ok, senkinek nem esett baja, a járműveknek se.
Egy viszonylag szélvédett, naposabb hegytetőn álltunk meg ebédelni, pihenni, nyújtani, vagy épp fejenállni.
Az utunk további dombok megmászásával és lejtőkön való lecsúszásokkal folytatódott, az egyre meredekebb részeken egy idő után már csak a gravitációra bíztuk magunkat.
Útközben láttunk megfagyott vízesést,
de még fóka csontvázat is.
Majd végre megpillantottuk Assaqutaq, az elhagyatott falu házait, ami azt jelentette, hogy közel járunk, és valahol a környéken lesz a kabin.
A déli tájolású építmény hatalmas ablaka egész nap engedte be a nap sugarait, de csak a fűtéssel sikerült elérnünk 0 foknál magasabb hőmérsékletet.
A nap csúcspontja pedig az éjszaka volt. Láttunk már párszor északi fényeket, azonban ilyen messze bárminemű fényszennyezéstől az intenzitás megsokszorozódik.
Aggodalomra semmi ok, hálózsákjaink a legnagyobb mínuszokban is jól tartják a hőt, így a reggeli ébredésnél mindenkinek az volt az első megjegyzése, hogy nagyon meleg van.
Az épületben mosdó nem található, a hideg miatt így csak gyors köröket futottunk, ha hívott a természet. Az ivóvízhez havat olvasztottunk, de arra azért figyeltünk, hogy az előbb említett szükségleti helyszíntől távol legyen. Majd a hazaindulás előtt néhányunk lement az elhagyatott faluba, ketten pedig a környéken csodáltuk a természet szépségeit.
A legtöbb hegycsúcs tetején kőkupacok találhatóak, amelyeket vélhetően az erre túrázók építenek, így egy-egy kődarabbal mi is hozzájárultunk a növekedéshez.
Az egyik helyen pedig még tengeri sün házat is találtunk.
A kimerültség tetőfokán állva, a part mentén indultunk haza, a 4 órás út úgy éreztem az örökkévalóságig tart.
Bár a túra nehézségét tekintve egy kicsit magabiztosabb erőnlét nem ártott volna, azért minden percét élveztem. A csodálatosan empatikus új barátaimmal pedig a legnehezebb perceket is elvicceltük.
Teljes felszereltségben, fagyási sérülésektől mentesen koraeste érkeztünk haza. Egyedül a cipőfűzőm fagyott meg, azonban a sportfelszereléseim boltja mondhatni támogatta a túrám. Jeleztem nekik, hogy nem tudom érvényesíteni a garanciámat, mert egy kicsit messze vagyok, ők pedig protokollt félretéve eljuttattak egy új példányt Grönlandba, ráadásul ingyen!
Vannak előnyei, ha bevállalod a legmerészebb utazásokat, úgyhogy mindenkit bátorítok erre, aki esetleg még csak a blogot olvasva vágyakozik: hogy lépjen előre egy lépést, megéri!
A fotók vegyesen készültek a résztvevő tagok által: Maria Preilev, Michelle Sjøholm Larsen, Jacob Crowe, Philip Gjedde, Nagy Dóra
Szerző: Nagy Dóra
A VilágEgyetemista blogon Campus Mundi ösztöndíjat nyert hallgatók történeteit ismerheted meg. Ha te is kedvet kaptál, pályázati információkat a Tempus Közalapítvány
oldalán találsz. Friss tartalmakért kövesd a Campus Mundi Facebook oldalát!
A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
