Nemzetközi kollégiumban lakom, így az épületben sokan vannak különböző Ázsiai országokból, és néhányan európaiak is ezt választottuk szállásunknak. Nem igazán szerveznek közösségi programokat, így amikor megláttam az egyik csoportban, hogy önkéntes tábort szerveznek az egyik hétvégére, jelentkeztem rá.

Nem derült ki a felhívásból, hogy milyen fajta tevékenységről lenne szó, viszont egy héttel előtte volt egy orientáció, amire elmentem. Ezt előzetesen úgy képzeltem el, hogy rövid bemutatkozás után ismertetik a programot. Nem így történt.

Mint sok minden más, itt a közösségi szokások is nagyban különböznek a mieinktől. Miután mindenki megérkezett, körbe ültünk a padlóra és mindenki bemutatkozott.

Azután kezdetét vette a játék: valami alapján tapsolni kellett, majd egyéb kézmozdulatokat csinálni. Egy thai gyerekdalt is megtanítottak nekünk, amihez táncmozdulatok is tartoznak. Itt már határozottan kellemetlenül éreztem magam. Végül körülbelül 2 órán keresztül bohóckodtunk, aztán az utolsó 10 percben elmondták, hogy egy kerítést fogunk lefesteni és mangrove fákat ültetni.

A következő héten a tervezetthez képest 1 órás késéssel indultunk, amiben semmi meglepő nincs. Az úti cél Chantaburi tartomány volt, ami kb. 4 órányira van Bangkoktól. 6 óra alatt oda is értünk, úgy este 11-re. A szállás a semmi közepén volt a természetben, alvóhelyként pedig a padló szolgált. A zuhanyzó tele volt hangyákkal és pókokkal, és le is volt zárva lakattal. Közölték, hogy másnap kinyitják, úgyhogy ma ki kellene hagyni a zuhanyzást, mert a másik épületet a lányok használják. Mondjuk azt nem értettem, hogy miért nem lehetett volna ezt egymás után megoldani.

Nem hagyott nyugodni a dolog, így elővettem a kompakt csavarhúzómat és lecsavaroztam az összes zárat. A „szervezők” csodálattal szemlélték ezt a műveletet, mire mondtam, hogy mérnöknek tanulok, ettől még inkább elájultak. Nem nehéz hősnek lenni errefelé. Valószínűleg évek óta nem használták a zuhanyzót, mert néhány csap letört, néhány helyen nem volt víz, de legalább funkcionált.

Másnap elérkezett a munka ideje. Egy közeli kis falu iskolájának kerítését festettük le. Ez mindig olyan, amit szívesen csinálok. Természetesen hozzátartozott, hogy szinte minden mozzanatról fénykép készüljön. Kb. 3 óra alatt végeztünk, majd pár óra szieszta után jöhetett a faültetés.

Számomra újdonság volt, hogy a vízbe kell őket ültetni, de egyáltalán nem bántam. Pár száz fénykép után bele is vetettük magunkat az öbölbe, néhányan elvágták a lábukat a köveken, de komolyabb baj nem történt.

A végén egy kis úszással ünnepeltük meg környezetünk óvásának eme lépcsőfokát. Ami persze sajnos nem sokat ér, amíg ezek a „környezettudatos” hallgatók naponta 6-7 műanyag zacskót és ki tudja, hány kiló egyéb hulladékot termelnek teljesen feleslegesen. Ebben nagyon sokat kell javulnia az ittenieknek, ha valaha is tisztább környezetet szeretnének maguk körül tudni.

Este még jött egy kis kaland: kimentünk csillagokat nézni. Sokan kézen fogva mentek, mert félnek a sötétben. Úgy 5-6 csillag lehetett az égen, a legtöbbeknek ez katartikus élményt okozott. Még játék is következett volna, de én ezt már nem bírtam és inkább leléptem a sötétbe macskát simogatni. A hazaúton meglátogattuk Chantaburi városát, persze egy kis játékkal megfűszerezve: híresebb pontokon kellett szeflizni.

Az biztos, hogy érdekes volt, igazi helyi élmény. Szerencsére egy sri lanka-i sráccal megtaláltuk a közös hangot. Ketten könnyebb átvészelni a kultúrsokkot.

Szerző: Horváth János
Fotók: Horváth János

A CAMPUS MUNDI PROGRAM AZ EFOP-3.4.2 KIEMELT PROJEKT „CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM” CÍMEN AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL 6,9 MRD. F